HTML

Gondolatok a könnytárból

Történelem blog.

Locations of visitors to this page


My blog is worth $18,629.82
How much is your blog worth?

Friss topikok

  • Imrebá: Tiszteletem. Meg tudna valaki mondani nekem, melyik Edward leptetet fak... (2017.09.18. 06:10) Hitvalló Edward
  • Szilárd Hanvay: Nagyon szép ember volt. (2017.05.01. 18:12) Akiért a rózsafüzér szól
  • kellys: @WorldIsFilthy: szep es jo komment :) sugarzik rola az ertelem es a logika. (2016.02.18. 23:17) Álljunk meg egy szóra: b*szni
  • csaba carmarthen: az alabbi szituacio viszont kereszteny.mandiner.hu/cikk/20150928_tagja_v... (2016.02.10. 01:36) Csalatkozhatatlanság
  • bagyix: Volt szerencsém a könyvet "Egy hercegnő emlékezik" olvasni, születésnapom... (2015.07.14. 23:54) Egy hercegnő emlékezik

Címkék

16. sz. (48) 17. sz. (24) 18. sz. (41) 19. sz. (99) 20. sz. (172) afrika (5) angeles (2) anglia (42) casi (3) dilemma (38) életképek (2) életmód (2) eszmetan (19) fidesz kdnp (23) film (24) forma1 (34) franciaország (39) gasztroterror (8) hispánia (21) honismeret (55) humor (2) igazság (68) így látom én (3) itália (20) könyv (18) közel kelet (35) középkor (84) k európa (34) latin amerika (7) magyarország (178) mdf (11) média (33) mediterráneum (25) mszmp (9) mszp (13) művészet (54) nagynap (33) németország (43) nyelv (7) ny európa (24) ókor (21) politika (129) rally (2) sport (97) szdsz (14) szeged (36) szu (24) távol kelet (27) természet (2) történelem (612) tudomány (88) usa (55) vallás (78) világháborúk (54)

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Désirée

2007.11.26. 10:36 :: lukrécia

Lánykorom meghatározó regénye volt Annemarie Selinko Désirée c. könyve. Alig voltam több, mint a regény kezdetén az ifjú hősnő, lenyűgözött a romantikus történet és a történelmi események leírása. Akkor kezdtem el rajongani Napóleon koráért, és talán ez adta meg a kezdő lökést, hogy végül az egyetem történelem szakján kössek ki. Most, felnőttfejjel azért vettem újra a kezembe a könyvet, mert kíváncsi voltam, hogy vajon bővebb történelmi ismeretek birtokában is olyan letehetetlennek és nagyszerűnek találom-e, mint annak idején. A válasz: igen, sőt. Most máshogy látom ezt a történetet, mint 15 éves koromban.
Akkor azt hittem, hogy a cselekmény csak kitalált történet, ilyen nem létezhet a valóságban. Ma már tudom, hogy nemcsak a háttér, hanem a történet váza is történelemhű. Valóban Désirée révén keveredtek a Bonaparte-ok a Clary-házba, nővére, Julie valóban Joseph Bonaparte felesége volt, Napóleon pedig valóban eljegyezte a 14 éves Désirée-t, és a család kérésére megígérte, hogy az esküvővel megvárják a lány 16. születésnapját. Hogy a szerelem vagy a hozomány reménye vezette-e az ifjú tábornokot, bizonyára sosem derül már ki; a regény szerint természetesen szerelemből kérte meg a kezét, de mégsem lehetett az olyan komoly, ha Josephine olyan gyorsan elfeledtette vele a fiatal lányt. Désirée valóban találkozhatott Bernadotte tábornokkal Párizsban, de aztán útjai elváltak, amíg egy véletlen folytán újra össze nem kapcsolódtak.
Bernadine Eugénie Désirée Clary a politikához ugyan nem ért, de lelkes híve az apja által nagyra becsült Emberi Jogok Kiáltványának és Jean-Baptiste Bernadotte a Franciaországért harcoló és minden ízében köztársaságpárti marsall összeillő pár. És boldogan élnek, amíg...
Amíg 1810-ben el nem jön Bernadotte életének "nagy pillanata". Sokat gondolkoztam rajta, hogy egy olyan ember, aki mindent megtett a köztársaság és a szabadság megvédéséért és rossz szemmel figyelte Napóleon egyeduralmi törekvéseit, sőt állítólag magára tetováltatta, hogy "Le a királyokkal!", miért nem utasította el kapásból a svéd trónörökösi címet. Az ember nem fordít hátat a hazájának minden ok nélkül, nem tagadja meg az eszméket, amiben hisz. Tudjuk, hogy levelezett azokkal a svéd tisztekkel, akiket korábban német földön fogságba ejtett, majd szabadon engedett, felvázolta nekik katonai elképzeléseit. Talán megragadta a svédek lelkesedése, és a lehetőség, hogy valami maradandót alkothasson. Az orosz hadjárat előtt még nem volt egyértelmű, hogy Napóleon meg fog bukni, ha Bernadotte ezt előre látta, akkor remek jósnak kellett lennie. Az is kétségtelen, hogy ő nem "a sárból halászott ki egy koronát", ahogy Napóleonról mondta, hanem neki egy független nép ajánlotta fel. Mégsem vagyok elégedett ezzel a magyarázattal.
Az igazságot talán Désirée sem tudta. Mindenesetre hűségesen a férje mellé állt, de fájó szívvel mondott le francia állampolgárságáról és Bernadotte-ot követve Svédországba utazott. Ott azonban nem várta más, csak keserűség és csalódás. Gyűlölte a kastélyokat, az udvari etikettet, a királyi család pedig nem fogadta be: állandóan éreztették vele, hogy egy marseille-i selyemkereskedő lánya nem méltó a jövendő svéd királyhoz. Ezért Désirée úgy döntött: elmenekül. Bernadotte persze próbálta visszatartani, hiszen szerette a feleségét és a politikai helyzet is egyre zavarosabbá vált, de Désirée meggyőzte, hogy mennie kell, csak a Bernadotte-dinasztia miatt is: sokkal könnyebb lesz a trónörökösnek, ha nem hoz rá szégyent. Napóleon pedig nem fogja börtönbe vetni Joseph sógornőjét, és nem fog svéd mártír hősnőt csinálni pont őbelőle. Így aztán Désirée 1811 telén hazautazott Párizsba, és nagyon sok évig nem tért vissza Svédországba. Ezzel pedig, ahogy mondani szokták, beverte az első szöget házasságuk koporsójába. Ugyanis ez már korántsem olyan volt, mint amikor Bernadotte a fronton harcolt, és Désirée Párizsba várta haza. A férfinek már Stockholmban volt az otthona, és Désirée tudta, hogy csak egy "nagyon szomorú napon" fog visszatérni Párizsba.
Aztán Napóleon megtámadta Oroszországot, és Svédország nem állt mellé. A regény legfájdalmasabb része következik: a lipcsei csata, ahol Napóleon a barátait és legjobb bajtársait küldte volt marsallja ellen. A svéd trónörökös győzött, de Jean-Baptiste Bernadotte meghalt a csatamezőn, szelleme hetekig céltalanul bolyongott Franciaország véráztatta vidékein, az emlékeinek romjain. Amikor a győzelmi parádéra visszatér Párizsba, már nem ugyanaz az ember. A legszívszorítóbb jelenet az egész könyvben, amikor legjobb barátja, aki korábban Svédországba is elkísérte, de visszatért a francia hadseregbe, hogy védje hazáját, úgy áll Bernadotte előtt, mint egy idegen, és elbocsátását kéri a szolgálatból.
Jean-Baptiste és Désirée szerelme ott ér véget, ahol kezdődött, a Szajna egyik hídján, de az asszony erre csak évekkel később jön rá. Most nem követi férjét Svédországba, és tíz évig nem látják viszont egymást. Bernadotte akkor sem hívja, amikor 1818-ban meghal a svéd király és ő a koronázására készül. Désirée pedig magától nem megy, mert már ő sem ugyanaz az ember. Végül csak 1823-ban, a fia esküvőjére utazik Stockholmba, ahová ő viszi a mennyasszonyt, Josephine császárné unokáját. A régi szerelem még egyszer fellobban, de már nem tarthat sokáig. Nem véletlen, hogy a napló Désirée koronázásával ér véget. Aznap ébred rá, amikor a tükör előtt egymás mellett állnak, hogy ez a palástba öltözött, koronás férfi nem az ő Jean-Baptiste-ja, hanem egy idegen. XIV. Károly János svéd király, aki korábbi elveivel ellentétben annyira retteg attól, hogy megfoszthatják a trónjától, hogy korlátozva a sajtószabadságot, nem enged megjelentetni olyan cikkeket, amelyekben őt bírálják, gondolkodás nélkül leverte a norvég függetlenségi törekvéseket és létrehozta Svédország és Norvégia unióját, miközben egy olyan nép élén áll, aminek a nyelvét sem beszéli. Nem csoda hát, ha elsápad, amikor a felesége megcsókolja az Emberi Jogok Kiáltványát.
A svéd királynő élete valószínűleg már nem volt olyan boldog, mint a francia polgártársnőé. Továbbra is külön élt a férjétől, magányosan egy svéd kastélyban, és 83 éves korában halt meg, túlélve férjét és fiát is.  A Bernadotte-ház ma is Svédország uralkodócsaládja, a leghosszabb ideje trónon lévő svéd dinasztia.
"Hiszel a sorsban, Eugénie?" kérdezte az ifjú Napóleon azon az estén, amikor először megcsókolta Désirée-t, a selyemkereskedő lányát. A regény igazi lényegét azok a részek adják, ahogy Désirée és Napóleon sorsa újra és újra összefonódik egészen a malmasion-i útvesztőig, amikor minden véget ér. Ez a könyv valójában kettejük története, egy sorsszerű kapcsolataé. Ebben rejlik Selinko zsenialitása, ezek a kitalált részek, párbeszédek teszik a könyvet feledhetetlenné. Ezért nyugodt szívvel ajánlom a regényt a 14 éves kislányoknak, akik csak a romantikus mesét fogják látni benne, és bizonyára nem fognak egyetérteni azzal, amit most itt leírtam. És ajánlom azoknak a felnőtteknek is, akiket érdekel egy színes, kegyetlen és izgalmas történelmi korszak. Azt hiszem, a legjobb történeteket mindig az élet írja.

4 komment

Címkék: könyv történelem franciaország

A bejegyzés trackback címe:

http://hell.blog.hu/api/trackback/id/tr78242016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Borbély Máté 2008.01.16. 14:17:51

Talán kicsit kifelejtette a beszámolóból azt a zseniálisan őrült elmét (talán az őrültsége a zsenialitása) akiről ez az egész könyv szól. Nem rég olvastam, de úgy néz ki, hogy újra kell olvasnom, ami a végét illeti.

Ildikó 2008.04.30. 14:52:18

Csodálatos megfogalmazása az érzéseimnek. 14 múltam, mikor először olvastam Selinko könyvét. IMÁDTAM, s imádom ma is, túl a legalább harmindszori elolvasáson.

Olvasta a most 18 éves lányom, a hugaim, a barátnőm.

Köszönöm, ezt a találó, mély beleérzésű cikket!

Üdv
Szmilkó Ilikó

Napoelonita 2008.05.26. 14:12:35

13 éves korom óta rajongok Napóleonért. a könyvet én is éppen 14 évesen kezdtem el olvasni. engem is megragadott a sorsszerűség, de hadd higgyem azt, hogy Bernadotte és Desirée szerelme megmaradt :(
szerintem nem éretlenség ezt gondolni: mindenkinek mást jelent ez vagy az...

Bernadotte belső konfliktusát (félelmeit a népétől) Desirée és Oscar csitították le, méghozzá észérvekkel; a királyságáról meg annyit hogy: engem amúgy kielégített az, hogy a svéd nép őt választotta. (úgy tekintettem, mint amikor kormányzó volt Hannoverben)

A Napóleonnal kapcsolatos érzelmeim nem változtak, csupán egy új nézőpontot láttam, és furcsamód ez is tetszett. A regény finom humora is megragadott! (N. utódlási problémáira D. így reagál: ,,hál' Istennek nem az én gondom ez az egész" :D)
és nagyszerű a korrajz :)

Lilla 2008.08.08. 17:25:21

Kellett nekem utánaolvasni Désirée-nek... Azt hiszem kibírtam volna, ha nem tudom, hogy végül magányosan élt, a férje nélkül. nekem épp az tetszett a könyvben, hogy mennyire szereti a férjét, és természetesen imádtam és is Jean-Baptiste-ot. Szomorú.