53 éve (1957) halt meg Horthy Miklós.
Az elmúlt fél évszázadban sokkal több jót tett leghíresebb ellentengernagyunk, mint korábban egész életében. Legalábbis erre utal, hogy lassan valóságos népi hőssé emelkedik.
Egyik legenda szerint a Császár egyszer rámutatott egyik szárnysegédjére, miközben odaszólt kedvelt tábornokához: "Ezzel az emberrel még jó lesz vigyázni!" Vigyáztak is, amíg élt a Kaiser (aki egyébként egyelőre még nagyobb legenda - főleg ha nejét is idevesszük). Flottánál elért sikerei (cattarói matrózlázadás elfojtása) révén a flotta főparancsnokává nevezik ki nem sokkal a bukás előtt, így őt érte a megtiszteltetés, hogy a megmaradt hadihajókat átadja a (délszláv) Nemzeti Tanácsnak. 1918 őszétől otthonában töltötte megérdemelt szabadságát, ám az alakuló szegedi ellenkormány hívó szavára mobilizálta magát. Hadügyminiszterként feladata volt egy magyar hadsereg létre hozása egy megfelelő haditervvel. Legfőbb érdeme, hogy noha eltervezte Budapest felosztását és kifosztását, mégsem tette, talán azért mert nem sikerült elég embert csatasorba állítania. Így aztán nem is próbálkozott a román fosztogatók ellen fellépni; inkább a fegyvertelen zsidó lakossággal foglalkoztak emberei.
Szerénysége miatt nem lett király, megmaradt kormányzónak és "Legfőbb Hadúrnak". Mikor végre találkozott (akkor még) boldogtalan királyunkkal, finoman értésére adta, hogy éppen nem alkalmas az időpont a hatalom átadására, ám egy váratlan haláleset (1922. ápr. 1.) miatt megfelelő alkalom már nem volt.
Kormányzását az idő megszépítette: sikerült megnyugtatóan rendeznie a trianoni traumát, a szegénységproblémát, a hadügyi reformot, a szomszédainkkal szembeni kisebbségi komplexusunkat és persze a zsidókérdést.