120 éve (1890) hunyt el Andrássy Gyula.
Gróf Andrássy Gyula élete során az uralkodó egyik leggyűlöltebb ellenségéből fő támaszává vált, mikor az egykori halálraítélt Metternich székébe ült. Története igazán regényes, de itt csak a legfőbb eseményekre van hely.

Fiatalon összebarátkozott Széchenyi Istvánnal, aki naplójában nagy jövőt jósolt neki. 1845-ben, 22 évesen Andrássy mint a felső-szabolcsi Tisza-szabályozó Társaság elnöke kezdte nyilvános pályáját.
Zempléni főispánként vett részt a szabadságharcban. A megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként a pákozdi csataban, majd Schwechatnál harcolt. A tavaszi hadjáratban Görgey segédtisztjeként szolgált. Később Isztambulban, Párizsban, Londonban igyekezett külföldi támogatást szerezni, ekkor tanulta ki a diplomácia művészetét. A szabadságharc bukása után számüzetésben maradt, 1851-ben halálra ítélték, és jelképesen felakasztották. 1858-ban amnesztiát kapott, így hazatért. Deák Ferenc mellett működött aktívan (vagy inkább passzívan, hiszen a passzív ellenállás egyik példaképe lett), egyre több támogatót gyűjtött.
141 éve, 1867. február 17-n Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki. Június 8-n a koronázás során ő látta el a nádor (a középkori legfőbb méltóság az uralkodó után) feladatait a ceremónián. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt igen erős volt még a kiegyezés ellenzőinek tábora. Jelentős szerepe volt a Horvátországgal történő kiegyezésben (1868), a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában.
A miniszterelnöki tisztséget 1871. november 14-ig töltötte be, ekkortól a részben miatta megbukott közös külügyminiszter, Beust utóda, rövid ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. Átalakította a Monarchia külpolitikájának irányvonalát, megszüntette az ország izolációját, közeledett Oroszországhoz (1873) és Olaszországhoz és első sorban a Német Császársághoz. Később, mikor a világpolitika megengedte, megvalósíthatta kezdeti terveit (és mellesleg a magyar közvélemény akaratát) szakított az oroszbarát politikával, így a Monarchia semleges maradt az orosz-török háborúban. Külügyminisztersége csúcsa az 1878-ban megtartott Berlini Kongresszus. A Balkán helyzetét rendező konferencia során kapott lehetőséget az Osztrák–Magyar Monarchia Bosznia és Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott, ezek hatásra lemondott. Még lemondása előtt sikerült megkötnie Németországgal az alapszerződést, a Kettős Szövetséget, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tartott.
Kedvenc mondása volt: "ígérni nehéz, megtartani már könnyű".
1906-ban emelt lovas szobrát a II. világháború után eltávolították, de a főváros egyik legszebb, a Világörökség részét képező sugárútja ma is a nevét viseli.