172 éve (1838) halt meg Talleyrand, korának egyik legismertebb diplomatája.
Charles Maurice de Talleyrand-Périgord 1754. február 2-n született Párizsban. Nevelője figyelmetlensége miatt kiskorában nagyot esett és élete végéig sánta maradt. Emiatt elvesztette örökségét is, mert papi pályára adták. Ezt mindig utálta - barátaival hírhedt esetei voltak - ám egyházi hivatalnok, majd Autun püspöke lett. A forradalom új parlamentjében képviselő, a szekularizáció szószólója. 1792-ben emigrációba kényszerült, mert jellemző módon royalizmussal vádolták - alaptalanul. 1795-ben tért vissza Franciaországba, és Napoleon hatalomátvételét egyengette. Hálából (és érdekből) 1807-ig a külügyminisztériumot vezette (már a Direktórium időszakában is hirhedten megvesztegethetően).

Nem sokkal (beneventoi) herceggé emelése után Napoleon Ausztria elleni támadása miatt (féltette hazáját a szerinte biztos bukástól) felmondott és visszavonult. Ettől kezdve a Bourbonok visszatérését szorgalmazta. 1814-től az ideiglenes kormány külügyminisztere volt, Bécsben a francia diplomáciát ő vezette. A kongresszuson személyes érdeme, hogy Franciaország az új Szent Szövetség tagja lett, ill. Poroszország nem erősödött meg.
Időközben azonban Napoleon visszatért, és ő bocsánatért esedezett. A kevés támogatóval rendelkező régi-új császár kormányfővé tette (először és utoljára). Waterloo után XVIII. Lajoshoz menekült, de a király nem tartott igény szolgálataira. Ekkor született híres mondása: „A Bourbonok semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak”. Talleyrand visszavonult, és lassanként a király ellenzékét segítette, majd aktívan támogatta Lajos Fülöp (1830) júliusi forradalmát. Az új uralkodó hálából londoni nagykövetnek tette meg - távol az udvartól. Talleyrand ezen tisztségében halt meg (otthon). Hírét mutatja, az ekkor keletkezett aforizma: „Talleyrand meghalt? Csak nem? Érdekes volna megtudni, hogy mit akar ezzel?”
Talleyrand neve egybeforrott a köpönyegforgató jelzővel. Először hivatását és vallását, másodszor állameszméjét, harmadszor császárát árulta el, negyedszer terveit és királyát, ötödször újra az uralkodót, hatodszor az új uralkodót, ám egyhez mindvégig hű maradt: hazájához.