Mit várhat az ember egy ilyen című könyvtől? Gyerekkoromban én is arról álmodoztam, hogy várkisasszony leszek, egy nagy, tornyos kastélyban élek és egész nap nem csinálok mást, mint a hatalmas kertben sétálgatok, ablakmélyedésben elbújva olvasgatok és várom a fehér lovon érkező herceget. Aztán felnőttem, de a kastélyok iránti érdeklődésem megmaradt.
Én azt vártam, hogy a kastélyok története mellett a benne élők életét is megismerhetem. Bizonyos értelemben megkaptam, amit akartam, de mégis felemás szájízzel tettem le Podhorányi Zsolt Mesélő kastélyok c. könyvét.

A szerző stílusától kezdetben falra másztam, de azt még meg lehetett szokni ötven oldal után. Később viszont kimondottan zavart, hogy össze-vissza ugrál az időben: egyszer még a 19. századi történéseket, a kastély építését meséli, a következő bekezdésben pedig már arról ír, hogy a kié volt a birtok a középkorban. Sokszor számomra befejezetlen maradt a történet, nem szólt arról, áll-e még ma a kastély, vagy mi lett a benne lakó család későbbi sorsa.
Viszont találtam benne néhány jó sztorit. Például Grassalkovich Antal (a gödöllői kastély építtetője) fiáról és unokájáról. III. Antal 1825-ben 2 millió forintos kölcsönt vett fel a birtokai terhére, de nagyon hamar kiderült, hogy nem tud törleszteni, ezért pert indítottak ellene, ami 1841-ig húzódott. Az ítélet elmarasztalta őt, de a Pest megyei bíróság megtagadta a végrehajtást, hisz a hazai jog szerint főnemes nem veszíthette el a birtokait. Emlékezzünk csak, az ősiség törvényét csak 1848-ban sikerült eltörölni!
Érdekes a Wenckheim-család sorsa is, akiknek gyönyörű, XIX. században épült szabadkígyósi kastélya ma is áll. Wenckheim József Antalnak nem volt szerencséje a feleségekkel, első két házassága rövid ideig tartott, mindkét assszony néhány év házasság után adta vissza lelkét a Teremtőnek. Rokona, a gerlai gróf, Wenckheim Károly már dörzsölte a tenyerét, hiszen József Antal halála után ő örökölte volna a kastélyt és a mesés vagyont. Az öregúr azonban felfedezte a kulcsárnője serdülő lányának szépségét, és gyorsan el is vette feleségül. Az anekdota szerint Wenckheim Károly koporsót küldött nekik nászajándékba. Valószínű, hogy ő inkább a grófnak szánta a "figyelmességet", néhány év múlva azonban az asszonyt kellett belefektetni, aki belehalt a szülésbe. Kislánya, Krisztina azonban életben maradt, és apja halála után ő lett az örökös. A gerlai birtokosoknak a sors végül igazságot szolgáltatott, hiszen Krisztina, Károly leszármazottjának, Wenckheim Frigyesnek adta a kezét, és hét gyereket szült neki.
Akit érdekelnek a kastélyok, azért olvassa el ezt a könyvet. Én annyira belelkesedtem, hogy kivettem a könyvtárból néhány arisztokrata hölgy emlékiratát, mert úgy érzem, nem tudtam meg eleget a katélybeli életről. Majd elmesélem, mire jutottam...