
Alonso kicsit több benzinnel indul, mint Kimi, de Hamilton sokkal többel. Az eredmény így is ugyanaz, csak Kimi még 2 tizeddel nagyobb előnnyel nyer, Alonso 2., Hamilton 6 helyett csak 1 tizeddel veri Kubicát.
A rajtnál Hamilton nem megy el Alonso mellett, vagy ha véletlen mégis, hát hamar visszaengedi Alonsot és lemarad, hisz teli a tankja. A spanyol keményen nyomja, de Kimi 8 mp előnnyel megy ki a boxba. Hamilton szépen leszakad és nem sokkal a visszatérő Kimi előtt autókázik.
Nagyjából ugyanannyi benzinjük van, lassanként feltartja Kimit. Alonso közben repeszt, ledolgozza a 8 mp zömét, kijön a boxba és kevesebbet kap, mint Kimi, így Hamiltonék elé áll. 3 kör múlva némi előnyre tesz szert, a boxban kijönnek a szerelők Hamiltonra várva. Hamilton azonban nem jön ki. A Ferrari kezd ideges lenni. Nem tud Kimi elmenni az angol mellett, Alonso egyre nagyobb előnyre tesz szert, és Hamilton nem jön ki, pedig várják a boxban. 3 kör elteltével a szerelők visszamennek. A Ferrarinál zűr-zavar. Ha Kimi nem jön ki azonnal,
akkor már behozhatatlan lesz a hátránya. Mivel Hamiltont nem várják, gyorsan kihívják a finnt. Briattore azonban pont erre készült. Rögtön kiszaladnak az ő szerelői is, és egyszerre jön ki a két kocsi. Hamiltont 10 körre tankolják, míg Kimi a tervnek megfelelő mennyiséget kap, hogy ne kelljen újra kijönnie. Hamilton így előtte jön ki, és további 10 körig tartja fel. Alonso időközben behozhatatlan előnnyel vezet. Kimi 2. lesz könnyedén, Hamilton 4., mázlival 3. Briattore ismét kibabrált az ellenféllel...

