Érdekes felvetés egy vezető politikustól, hiszen sérti az alapvető demokratikus szavazás elvét - de most nem erről akarok írni. Kósát az bosszantja, hogy szerinte olyanok döntik el a választást, akik nem értenek sokat az egészből, csak elmennek x-et tenni valahova. Kósának persze az fáj, hogy ez a párt nem a Fidesz volt, de most nem ez a lényeg. Még csak nem is az, hogy Kósa vajon jól gondolja-e, tényleg az MSZP-re szavaztak azok, akik az utolsó pillanatokban döntöttek (a közvélemény-kutatások ezt igazolni látszanak). A kérdés az, hogy vajon kevésbé lenne-e demagóg, populista a kampány, ha kivennénk a végig bizonytalanok szavazatait a rendszerből - hiszen erről szól a terve.
Véleményem szerint nem változna. A demagóg duma ugyanis nem elsősorban a bizonytalanoknak szól. Hanem főleg azoknak, akik kisebb-nagyobb mértékben már kötődnek a párthoz. A szlogenek, "hívószavak" többségét csak azok értik és fogadják el, akik már addig is szimpatizánsok voltak. A cél ezek mozgósítása és csak kisebb mértékben az új szavazók megnyerése. Természetesen van egy réteg, aki az utolsó pillanatban bedobott ígéret(ek) hatására szavaz, de ez csak töredéke a kampánynak (ami egyébként 4 éven át folyamatos); és noha kifejezetten káros, ha ez dönti el a szavazást (és meg is valósítja a kormány) hazánkban erre még nem volt példa - bármit is mond Kósa.
Egy másik gond a felvetéssel (van még egy pár apróság pl. a 17 évesek, bevándorlók esete), hogy csak annyi történne, hogy a választást előre hoznák 1 évvel. Minden ugyanaz lenne, csak a végeredmény a kampány fő napja után 1 évvel derülne ki. Ezáltal a kormány "türelmi ideje" 1 évvel csökkenne (a szükséges rossz intézkedésre ennyivel kevesebb idő maradna) és utána 1 évig béna kacsa effektus. Az ötlet tehát rossz is, nem csak antidemokrata.