106 éves lenne Németh László. Nagybányán született értelmiségi családban, amely 1905-ben Budapestre költözött. Egy szemesztert magyar-francia szakos bölcsész volt, majd 1920-ban átiratkozott az orvoskarra, fogorvos lett. Ekkor jelent meg első (pályadíjnyertes) novellája a Nyugatban, majd a Napkelet munkatársa is lett. Babits barátságába fogadta, 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, amit azonban - Hatvany Lajos támadása miatt - visszaadott. 1932-ben szakított Babitscsal és a Nyugattal, s kiadta saját folyóiratát, a Tanút, majd a Választ, a Rádióban pedig az irodalmi osztály vezetője lett 1934-35 közt.
1931-ben mutatkozott be az öt népi író (Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc), akiknek nézetei finoman fogalmazva nem mindenben felelnek meg a mai elvárásoknak - különös tekintettel az antiszemitizmusra. 1935-ben csatlakozott a "harmadik utas" Új Szellemi Front reformmozgalomhoz. 1943-ban a szárszói konferencia egyik vezető előadója volt, a máig ható "magyaros" szemlélet szószólója, a mai magyar (ős)konzervativizmus eszmei alapját adta. A háború után '48-ig Hódmezővásárhelyen tanított, eközben megjelent az Iszony (1947). Az ötvenes években némaságra volt ítélve, csak műfordításai jelenhettek meg. 1957-ben Kossuth-díjat kapott. Legismertebb regényei: Gyász, Iszony, Égető Eszter, Irgalom; történelmi drámái: Husz János, Széchenyi, Galilei, Az áruló, II. József, A két Bolyai, VII. Gergely. Budapesten halt meg 1975. március 3-n.