Az 1981-82 közt zajlott hírhedt totócsalásról lesz itt elvileg szó, de a feltárt következtetések a mai napig érvényesek, sőt még sokáig meghatározzák országunkat. Forrásom Jakab Zoltán szociológus elemzése (J.Z.: Totócsalás c. könyve alapján) a botrány társadalmi következményeiről és ennek elemzéséről.Az említett botrány során a csaló sok mérkőzés eredményét vette meg (nyári totómeccseket), hogy telitalálatos szelvényeivel busás haszonra tegyen szert. A bűncselekmény során közel 200(!) labdarúgót és sportvezetőt tiltott el rövid időre az MLSZ, maga a csaló 4 és fél évet kapott.
Jakab azt vizsgálta, hogy mennyire sikerült a korrekt tájékoztatást széleskörűen megvalósítani, ami a pártállam célja volt (1983-ban a sajtó még nem volt szabad). A lapok a cenzúrának megfelelően viselkedtek, de így is elmondható, hogy gyakran tévedtek, prejudikáltak, moralizáltak, csak elvétve magyaráztak (akkor is szubjektíven), a valódi összefüggéseket sehol sem tárták fel és egyszer sem készült oknyomozás, tehát valódi újságírói munka sehol sem történt.
Ennek ismeretében talán nem meglepő a lakosság tudása a témáról. A népesség 88%-a (Bp. 97%-a) hallott ugyan a témáról, de csak 35%-uk határozta meg pontosan, hogy mi volt a vád (csalás), míg 35% még közelítőleg sem tudta. Az 58%-uk még az ítélet előtti hónapban (gyorsított eljárás volt!) biztos volt abban, hogy a jogerős döntés már megszületett. A 87%-uk nem ismerte az elcsalt összeg körülbelüli (26-35M) összegét, 90%-uk nem emlékezett a vádlottak nevére (ez azért érdekes, mert elég sok emberről híresztelték érintettségét...). Alapvetően a jobb anyagi helyzetben élők voltak tisztában a valósággal (pl. az elcsalt összeget 21%-ban tudták, míg a legszegényebb réteg csupán 5%-ban).
A legérdekesebb azonban az a kérdés, hogy mi volt a csalás főoka: 9% gondolta, hogy maga az elkövető, míg 16% a közerkölcsben, 27% a megvesztegetettekben, 26% a hiányos ellenőrzésben látta az elsődleges okot. Egy másik kérdéssornál többet is megnevezhettek a válaszolók, de ekkor is igen hasonló eredmény született (hangsúlyozom, itt nem a főokot kellett megnevezni, hanem az összes okot) 13% érezte egyáltalán felelősnek az elkövetőt, míg 23% a közerkölcsöt, 38% a megvesztegetetteket, 37% a hiányos ellenőrzést. Egy harmadik kérdés pedig azt firtatta, mi tette lehetővé a bűncselekményt. A válaszadók 61%-a említette meg negatív vonatkozásban az érintetteket (tehát a csalót ésvagy a megvesztegetteket), 17% szerint semmi köze nem volt ehhez (pénzéhesek az emberek), 20% pedig kifejezetten felmentette őket (a rendszer a hibás).
Összegezve a felmérést megállapítható, hogy a kormány szándéka és utasítása ellenére nem sikerült az állampolgárokat egy fontos kérdésben megfelelően tájékoztatni. A lakosság jórészt ugyan hallott a bűncselekményről, de csak töredékes információ tudatosult bennük. Véleményük, ítéletük viszont volt, épp ezért többnyire téves ill. torz. Erősen abnormális erkölcsről, értékítéletről tanúskodik az, hogy csupán 13%-uk tartotta a bűncselekmény elkövetésében hibásnak az elkövetőt.
Érdemes ezen elgondolkodni, mert aligha változhatott sokat a társadalom az eltelt bő húsz év ellenére sem (rabszolgatársadallom ez még). Érdemes ezért átgondolni, hogy mit is tehet egy demokratikus kormány ma és a jövőben, mennyiben lehet korrekt tájékoztatást elvárni. Illetve mennyiben a kormány, a média és maga a társadalom a hibás, hogy a tájékoztatás, a lakosság ismerete olyan amilyen.
A totócsaló 3 év után feltételesen szabadult. Szabadulása után abból egészítette ki vagyonát, hogy különböző meghívásoknak eleget téve elmesélte történetét. Mindez 1986-ban.
Ennek ismeretében talán nem meglepő a lakosság tudása a témáról. A népesség 88%-a (Bp. 97%-a) hallott ugyan a témáról, de csak 35%-uk határozta meg pontosan, hogy mi volt a vád (csalás), míg 35% még közelítőleg sem tudta. Az 58%-uk még az ítélet előtti hónapban (gyorsított eljárás volt!) biztos volt abban, hogy a jogerős döntés már megszületett. A 87%-uk nem ismerte az elcsalt összeg körülbelüli (26-35M) összegét, 90%-uk nem emlékezett a vádlottak nevére (ez azért érdekes, mert elég sok emberről híresztelték érintettségét...). Alapvetően a jobb anyagi helyzetben élők voltak tisztában a valósággal (pl. az elcsalt összeget 21%-ban tudták, míg a legszegényebb réteg csupán 5%-ban).
A legérdekesebb azonban az a kérdés, hogy mi volt a csalás főoka: 9% gondolta, hogy maga az elkövető, míg 16% a közerkölcsben, 27% a megvesztegetettekben, 26% a hiányos ellenőrzésben látta az elsődleges okot. Egy másik kérdéssornál többet is megnevezhettek a válaszolók, de ekkor is igen hasonló eredmény született (hangsúlyozom, itt nem a főokot kellett megnevezni, hanem az összes okot) 13% érezte egyáltalán felelősnek az elkövetőt, míg 23% a közerkölcsöt, 38% a megvesztegetetteket, 37% a hiányos ellenőrzést. Egy harmadik kérdés pedig azt firtatta, mi tette lehetővé a bűncselekményt. A válaszadók 61%-a említette meg negatív vonatkozásban az érintetteket (tehát a csalót ésvagy a megvesztegetteket), 17% szerint semmi köze nem volt ehhez (pénzéhesek az emberek), 20% pedig kifejezetten felmentette őket (a rendszer a hibás).
Összegezve a felmérést megállapítható, hogy a kormány szándéka és utasítása ellenére nem sikerült az állampolgárokat egy fontos kérdésben megfelelően tájékoztatni. A lakosság jórészt ugyan hallott a bűncselekményről, de csak töredékes információ tudatosult bennük. Véleményük, ítéletük viszont volt, épp ezért többnyire téves ill. torz. Erősen abnormális erkölcsről, értékítéletről tanúskodik az, hogy csupán 13%-uk tartotta a bűncselekmény elkövetésében hibásnak az elkövetőt.
Érdemes ezen elgondolkodni, mert aligha változhatott sokat a társadalom az eltelt bő húsz év ellenére sem (rabszolgatársadallom ez még). Érdemes ezért átgondolni, hogy mit is tehet egy demokratikus kormány ma és a jövőben, mennyiben lehet korrekt tájékoztatást elvárni. Illetve mennyiben a kormány, a média és maga a társadalom a hibás, hogy a tájékoztatás, a lakosság ismerete olyan amilyen.
A totócsaló 3 év után feltételesen szabadult. Szabadulása után abból egészítette ki vagyonát, hogy különböző meghívásoknak eleget téve elmesélte történetét. Mindez 1986-ban.
