Kis késéssel most sikerült megnéznünk a 300 c. filmet moziban. Az utóbbi időben szinte kizárólag történelmi filmekre ültünk be (Trója, Nagy Sándor, Mennyei királyság), így aztán volt mivel összehasonlítani. Nem a legjobb előjelekkel indultunk: azt mondták, nagyon véres és nincs története, de a látványvilága elképesztő. Én pont erre a látványra voltam kíváncsi. Szubjektív kritika következik.
Amikor kijöttünk, az első gondolatom az volt, hogy ez nagyon jó film volt, majdnem moccanás nélkül ültem végig a két óra hosszát. Először is nem volt annyira véres, a film lényege maga a csata, az pedighát kérem, már csak ilyen. Én nem szeretem a vérben úszó drámákat, de ez valahogy mégis megfogott. Ennek valószínűleg a látvány volt az oka, ami teljesen lenyűgözött. A lassítások és gyorsítások megadták az alaphangulatot, az eszem tudta, hogy ez itt egy csata, mégsem éreztem azt, hogy na, már megint levágtak egy fejet. Magával ragadott a képi világ. Még a szörnyekkel sem volt bajom: tudjuk, hogy a csata valóságos, a szörnyek pedig nem lehettek azok, mégis beleillenek a cselekménybe. Ez mégiscsak egy legenda. A díszlet nem volt erőltetett, mint a Nagy Sándorban, a jelmezek is korhűek voltak. Néhány jelenet ugyan kicsit csöpögős volt, de összességében ez belefért.
Ja igen, a történet: én nem éreztem azt, hogy ne lenne története, hiszen mindenki tudja, hogy miről van szó, az iskolában szépen belénk verték Xerxészt meg Leonidászt. Mindenki tudja, hogy ki ellen és miért harcolnak. A miért persze túl van hangsúlyozva, dehát mit várjon az ember egy amerikai mozitól? Ahhoz képest, amilyen kis epizód a történelemben ez a csata, talán túl is volt ragozva ez a történet.
Az egyetlen kritika talán a szereplőgárdát illetheti, Gerard Butler nyilván nem nyújtott olyan színvonalas alakítást, mint Russell Crowe a Gladiátorban, de Herkules méltó utódaként becsülettel végigülvöltötte filmet. De a karakterek szerethetőek voltak, volt egy rész, amikor jöttek sorban az apró sikerek és elkezdtek reménykedni, hogy tényleg győzhetnek az iszonyatos túlerő ellen, akkor én is elfelejtettem, hogy tulajdonképpen mi is lesz ennek a sztorinak a vége. A női vonal is jól ki volt hangsúlyozva, a spártai egyenjogúság jegyében nem a főhős, hanem a főhősnő mondja el a végső monológot a szabadságról. A legszívbemarkolóbb pillanat nekem az volt, amikor a perzsa had előtt állva Leonidász a legnagyobb átokkal átkozta meg az áruló Ephialtészt: "Élj örökké".
Ja, és valaki meg tudja mondani, hogy miért szeretik az ókori filmekben annyira a nagy búzamezőket? Tiszta Gladiátor-fílingem volt...
Végül az összegzés: a Gladiátorral mégsem lehet összehasonlítani, mert az egy másik műfaj. Talán az a hasonlat jellemzi legjobban, hogy olyan, mint az opera és az operett. Nagyon sok közös dolog van bennük, de alapvető különbségek is. Az operának mindenki ismeri a történetét, és azért megy, hogy hallgassa a zenét, újra átélhesse, talán másféle értelmezésben. A 300 ebbe a kategóriába tartozik, ahogy a Trója is. Az a film azonban eredetileg "operett" akart lenni, ezért nem érződik rajta annyira a műfajteremtés, mint a 300-on, amely mind történetben, mint látványban jobb nála.
Ja igen, a történet: én nem éreztem azt, hogy ne lenne története, hiszen mindenki tudja, hogy miről van szó, az iskolában szépen belénk verték Xerxészt meg Leonidászt. Mindenki tudja, hogy ki ellen és miért harcolnak. A miért persze túl van hangsúlyozva, dehát mit várjon az ember egy amerikai mozitól? Ahhoz képest, amilyen kis epizód a történelemben ez a csata, talán túl is volt ragozva ez a történet.
Az egyetlen kritika talán a szereplőgárdát illetheti, Gerard Butler nyilván nem nyújtott olyan színvonalas alakítást, mint Russell Crowe a Gladiátorban, de Herkules méltó utódaként becsülettel végigülvöltötte filmet. De a karakterek szerethetőek voltak, volt egy rész, amikor jöttek sorban az apró sikerek és elkezdtek reménykedni, hogy tényleg győzhetnek az iszonyatos túlerő ellen, akkor én is elfelejtettem, hogy tulajdonképpen mi is lesz ennek a sztorinak a vége. A női vonal is jól ki volt hangsúlyozva, a spártai egyenjogúság jegyében nem a főhős, hanem a főhősnő mondja el a végső monológot a szabadságról. A legszívbemarkolóbb pillanat nekem az volt, amikor a perzsa had előtt állva Leonidász a legnagyobb átokkal átkozta meg az áruló Ephialtészt: "Élj örökké".
Ja, és valaki meg tudja mondani, hogy miért szeretik az ókori filmekben annyira a nagy búzamezőket? Tiszta Gladiátor-fílingem volt...
Végül az összegzés: a Gladiátorral mégsem lehet összehasonlítani, mert az egy másik műfaj. Talán az a hasonlat jellemzi legjobban, hogy olyan, mint az opera és az operett. Nagyon sok közös dolog van bennük, de alapvető különbségek is. Az operának mindenki ismeri a történetét, és azért megy, hogy hallgassa a zenét, újra átélhesse, talán másféle értelmezésben. A 300 ebbe a kategóriába tartozik, ahogy a Trója is. Az a film azonban eredetileg "operett" akart lenni, ezért nem érződik rajta annyira a műfajteremtés, mint a 300-on, amely mind történetben, mint látványban jobb nála.