A legújabb számban cikk jelent meg Koszorús Ferenc ezredesről, aki komoly szerepet vállalt a budapesti zsidók megmentésében. A cikk azonban alapvetően hazug, célja annak a téves nézetnek az erősítése, miszerint a ballib médiatúlsúly miatt a társadalom elöl elhazudják, hogy szinte az egész magyar nép ellenezte a holokausztot.

Kezdjük a tényekkel. A cikk szerint: Hazánkban addig, amíg a hitleri csapatok meg nem szállták az országot, a kormány határozott ellenállása következtében sem sárga csillag, sem gettózás, sem deportálás nem volt.Valójában volt deportálás (Kamenyec-Podolszkijba 1941 nyarán 18 ezer zsidót deportált a magyar állam, hogy ott kivégezzék őket), ráadásul a németek akarata ellenére. Megkülönböztető jelzés és gettósítás nem volt, ám semmilyen német nyomás sem. A cikk azt az érzést kelti, mintha a magyar zsidóság a német megszállásig jól élt volna, noha ebből csak annyi igaz, hogy életveszélyben csupán a munkaszolgálatra behívottak voltak, a többi a zsidótörvények következtében gazdasági kifosztásra, társadalomból kiszorításra volt ítélve. A cikk egy szóval sem említi, hogy a náci és magyar zsidópolitika közti különbség lényege az volt, hogy a Horthy-rezsim a zsidók kifosztását akarta, míg a nácik a megsemmisítést és csak mellékesen a kifosztásukat. Úgy is lehet fogalmazni, előbbi önös érdekét nézte, utóbbi a hitleri faji eszmét.
Magyar részről szervezett zsidómentés folyt. Ez az odavetett mondat szándékosan suta, hiszen az igen csekély, és elsősorban a kikeresztelkedett zsidók megmentésére szerveződött mozgalmakról nehéz lehet azt hazudni, hogy jelentős befolyásuk volt. A cikkíró Török Bálint szerint az auschwitzi jegyzőkönyv hatására állt ki Horthy a zsidók mellett, ám ezt a nézetet már rég cáfolták. Horthy és a magyar vezetés már kezdettől tudott a gázkamrák létezéséről, az ellenállás oka a hadihelyzet, a külföldi és belső(!) nyomás volt. A cikkel ellentétben a deportálás leállítása nem június 26., hanem július 6., de ez tényleg csekélység.
Ezzel kétszázötvenezer budapesti zsidó megmenekült a gázkamrától. Ez a megjegyzés sem igaz ebben a formában. A fő ok Horthy döntése volt, Koszorús érdeme kimerül abban, hogy támogatta a kormányzót, amikor az erre kérte. Koszorús ezredes egyébként nem tett mást, mint amire katonai hűségesküje kötelezte, szomorú, hogy ez is komoly érdemnek számít. Egyébként a fővárosi zsidóság közel felét így is kivégezték...
Az akcióban képviseltette magát a kormányzó, egy magas rangú katonai vezető, egy hadosztály egész tisztikara, s a parancsot fegyelmezetten végrehajtó legénység, vagyis a magyar nép. Ez a mondat a csúsztatás tipikus példája.
A szerző egy olyan ember méltatását hiányolja, akinek emléktáblát emeltek, akiről a szakirodalom ír, akinek összérdeme, hogy nem aljasult le úgy mint sokan más embertársa, akik részt vettek közel 560 ezer polgártársuk kivégzésében. A valóság az, hogy mindig mindenhol megemlékeznek a holokauszt mellett az igaz emberekről, ám ahogy nem esik szó minden egyes áldozatról, úgy az igazakról sem.
A cikk hasznos lenne, hiszen felhívja a figyelmet egy értékes emberre, aki képes volt józan maradni egy őrült korszakban, de mindezt sok hazug megjegyzéssel, csúsztatással körítve egy hamis nézet bizonyítására próbálja felhasználni.