Amilyen távol áll a két szoci politikus magánélete, magatartása, annyira közel a miniszterelnöki tevékenysége (Gyurcsánynál a 2. számít). Nézzük a párhuzamokat!
Mindkét politikus nehéz helyzetben kezdett neki 4 évének egy koalíciós partnerrel, amellyel szinte állandóan konfliktusban volt.
A parlamenti ellenzék noha semmilyen alternatívát nem tudott kínálni, állandóan lemondásra szólította fel, tervezgette az előrehozott választást.
Komoly gondot jelentett az Alkotmánybíróság is, amely döntései rendre a kormányt súlytották, gyakran nehéz volt pártsemlegesnek vélni.
Egy eltékozolt évvel kezdték kormányzatukat (bár jelentős különbség volt ennek kommunikálásában, ami miatt Gyurcsány elbukta az önkormányzati választásokat).
Az ellenzék ezalatt folyamatosan reformot követelt, amelyet nem konkretizált, csupán jelezte, hogy a helyzet tarthatatlan.
A lényegi kormányzás a második évben kezdődött, amikor nagy nehezen sikerült megértetni a változatlanságra szavazó párttal, hogy komoly lépésekre van szükség (Bokros-csomag).
Az ellenzék hirtelen elfelejtette, hogy a reformot ők akarták előbb, sőt lépéseket is tettek efelé.
A romló életszínvonal miatt minden addiginél komolyabb tüntetésekre, tiltakozásokra került sor.
A reform, amely végül jelentősen felpuhult jelentős javulást hozott a gazdasági életben, ám az ország lakossága a magánéletében ezt nem érzékelte, így a választás elbukásához vezetett, és a következő kormány(ok) aratták le a sikert.