Amikor megnéztem az idei Szegedi Szabadtéri Játékok programját, egyértelmű volt, hogy melyik előadást fogom választani. Még sosem láttam a legendás Macskák c. musicalt, pedig szeretem ezt a műfajt, ráadásul a cicákat is. Másrészt minden musicalrajongó ismeri az Éjfélt, a Karminca dalt vagy Elvisz Trént. Ez egy alapmű, biztos nagyon jó lehet - így indultam neki.
Amikor véget ért az előadás, mégis csalódott voltam, nem azt kaptam, amit vártam. Jó, szépen énekeltek, szépen táncoltak, mégsem olyan volt az egész, mint egy musical, hanem mint egy koncert. Bejöttek, elénekelték, kimentek. Történet semmi. Főleg az első felvonás volt ebből a szempontból nyomasztó.
Amikor véget ért az előadás, mégis csalódott voltam, nem azt kaptam, amit vártam. Jó, szépen énekeltek, szépen táncoltak, mégsem olyan volt az egész, mint egy musical, hanem mint egy koncert. Bejöttek, elénekelték, kimentek. Történet semmi. Főleg az első felvonás volt ebből a szempontból nyomasztó.
A második felvonásban kicsit javult a helyzet, ez főleg Szente Vajknak köszönhető, Elvisz Trén dalát a kicsit felélénkülő közönség nagy tapssal jutalmazta. Rajta kívül Torres Dani okozott nekem nagyon kellemes meglepetést - nem néztem a Megasztárt, és nem tartom sokra az ott "született" sztárocskákat, de ez a fiú aznap este lemosta a színpadról a nagy neveket. A hangjával és az egész fellépésével olyan Mefisztulészt varázsolt elénk, akit nézve egy kicsit megértettem, mitől is lett legendás ez a musical, ezek a dalok. Talán említést érdemel még Oroszlán Szonja és Gallusz Niki duettje (bár azt valaki megmagyarázhatná nekem, hogy hogyan lett Sam Mitsegélből Macavity...), de ez lehet hogy csak elfogultság, mert mindig meglepődök, hogy az előbbi énekes-színésznőnek milyen fantasztikus hangja van. Jó volt élőben hallani.
Utánuk viszont sajnos visszajött Malek Andrea, hogy sokadszorra elénekelje ugyanazt a dalt. Az Éjfél önmagában valóban gyönyörű, de három órán belül nyolcszor meghallgatva kicsit unalmassá válik. És így volt ez a fő dallamokkal is, valahogy annyiszor ismétlődtek, hogy a végére teljesen elveszítették varázsukat. A koncert-érzés pedig csak erősödött, ahogy egyre több szereplő hajolt meg, miután elénekelte a dalát. A meghajlás és a taps után pedig visszatért az előbbi dallam, megismételték pl. a refrént (mintha valami ráadás-szám lett volna), és csak utána hagyták el a színpadot. Ezzel pedig sajnos csak még jobban elcsépelték az ismert dallamokat...
Most nagyon igazságtalannak éreztem, hogy a nagy sztárokat írták a stáblista elejére, akik elénekeltek egy-egy dalt (na jó, Gálvölgyi kettőt is, de valahogy nem győzött meg arról, hogy neki való ez a - két - szerep), miközben a táncosok végigtáncolták és énekelték az egész darabot. Csak miattuk mondom azt, hogy érdemes volt - egyszer, de talán soha többet - megnézni a darabot.
Sokat gondolkoztam, mi lehet az oka annak, hogy ilyen legendássá vált Andrew Lloyd Webber musicalje, amikor nem szól semmiről. Talán mert nagyon régi, és nagyon ismert dalai vannak. Csak az a bökkenő, hogy ma már nagyon "el vannak kényeztetve" a musicalrajongók: olyan darabokkal mint a Rómeó és Júlia, az Elisabeth vagy a Jekyll és Hyde már látványban sem tud versenyezni a Macskák. Ha se látvány, se történet, akkor bizony a zene már kevés...
Utánuk viszont sajnos visszajött Malek Andrea, hogy sokadszorra elénekelje ugyanazt a dalt. Az Éjfél önmagában valóban gyönyörű, de három órán belül nyolcszor meghallgatva kicsit unalmassá válik. És így volt ez a fő dallamokkal is, valahogy annyiszor ismétlődtek, hogy a végére teljesen elveszítették varázsukat. A koncert-érzés pedig csak erősödött, ahogy egyre több szereplő hajolt meg, miután elénekelte a dalát. A meghajlás és a taps után pedig visszatért az előbbi dallam, megismételték pl. a refrént (mintha valami ráadás-szám lett volna), és csak utána hagyták el a színpadot. Ezzel pedig sajnos csak még jobban elcsépelték az ismert dallamokat...
Most nagyon igazságtalannak éreztem, hogy a nagy sztárokat írták a stáblista elejére, akik elénekeltek egy-egy dalt (na jó, Gálvölgyi kettőt is, de valahogy nem győzött meg arról, hogy neki való ez a - két - szerep), miközben a táncosok végigtáncolták és énekelték az egész darabot. Csak miattuk mondom azt, hogy érdemes volt - egyszer, de talán soha többet - megnézni a darabot.
Sokat gondolkoztam, mi lehet az oka annak, hogy ilyen legendássá vált Andrew Lloyd Webber musicalje, amikor nem szól semmiről. Talán mert nagyon régi, és nagyon ismert dalai vannak. Csak az a bökkenő, hogy ma már nagyon "el vannak kényeztetve" a musicalrajongók: olyan darabokkal mint a Rómeó és Júlia, az Elisabeth vagy a Jekyll és Hyde már látványban sem tud versenyezni a Macskák. Ha se látvány, se történet, akkor bizony a zene már kevés...