1371 éve lett először muszlim Palesztina.A jarmúki csata 636-ban alapvetően megváltoztatta a Közel-Keletet. A frissen alakult muszlim állam kalifája, Omar meglátta a ragyogó lehetőséget a hódításra. A 7. században a bizánci és a Szaszanida perzsa birodalom egymást gyengítette az állandó háborúval (amelyekben egyébként sok, zömmel keresztény arab is harcolt egyik vagy másik oldalon). 614-ben a perzsák elfoglalták Palesztinát, majd 628/9-ben Bizánc ezt visszaszerezte. Hérakleiosz azonban a súlyos veszteségei miatt nem tudta kihasználni a győzelmet, idő kellett, hogy ismét megerősödjön. Idő azonban nem volt, délen megjelentek a portyázó muszlimok, akik egyre bátrabbak lettek. 635-ben elfoglalták Damaszkuszt, ám a megtartásához előbb uralni kellett Palesztinát.
Hérakleiosz Damaszkusz elestére mozgósította seregét, és kiűzte a városból jóval gyengébb muszlim sereget, akik folyamatosan délre húzódtak kerülvén a biztos vereséget jelentő csatát. A kifáradt, zömmel nehézpáncélt viselő bizánci sereggel szemben végül a Jarmúk-folyó mentén álltak csatasorba valószínűleg augusztus 20-n.
Halíd bin al-Valid remek tervet eszelt ki: a közelgő homokvihart kihasználva elrejtette lovassága egy részét a bizánciak elöl. A keresztény sereg így bő kétszeres túlerőben volt, jobb fegyverzetben (bár ez a meleg és a homok miatt inkább hátrány volt). A csata a várakozásnak megfelelően alakult, az arabok hátrálni kényszerültek, majd a környező dombok mögül (a homokvihar által sokáig takarva) hátba támadta a bizánciakat a tartalék lovasság. Azonban ez is kevés lett volna a győzelemhez akkora volt a bizánci túlerő. Ám ezen döntő pillanatban a bizánci sereg közel harmadát alkotó keresztény arab zsoldosok átálltak, és ez eldöntötte a csatát. Kérdéses, hogy mi miatt követték el az árulást (pénz, vallás vagy csak opportunizmus), de a lényegen nem változtatott.
Az északról is komoly fenyegetésnek kitett Bizánc (avarok és szlávok az egész Balkánt elözönlötték) képtelen volt újabb sereget kiállítani, így elismerte Palesztina elvesztését. Jeruzsálem magára maradt, 638-ban kapitulált.
Halíd bin al-Valid remek tervet eszelt ki: a közelgő homokvihart kihasználva elrejtette lovassága egy részét a bizánciak elöl. A keresztény sereg így bő kétszeres túlerőben volt, jobb fegyverzetben (bár ez a meleg és a homok miatt inkább hátrány volt). A csata a várakozásnak megfelelően alakult, az arabok hátrálni kényszerültek, majd a környező dombok mögül (a homokvihar által sokáig takarva) hátba támadta a bizánciakat a tartalék lovasság. Azonban ez is kevés lett volna a győzelemhez akkora volt a bizánci túlerő. Ám ezen döntő pillanatban a bizánci sereg közel harmadát alkotó keresztény arab zsoldosok átálltak, és ez eldöntötte a csatát. Kérdéses, hogy mi miatt követték el az árulást (pénz, vallás vagy csak opportunizmus), de a lényegen nem változtatott.
Az északról is komoly fenyegetésnek kitett Bizánc (avarok és szlávok az egész Balkánt elözönlötték) képtelen volt újabb sereget kiállítani, így elismerte Palesztina elvesztését. Jeruzsálem magára maradt, 638-ban kapitulált.
