Megint gyászol a futballvilág, elment egy újabb nagy tehetség. 22 éves korában meghalt Antonio Puerta a Sevilla válogatott középpályása. A Getafe elleni bajnoki mérkőzésen összeesett, a saját lábán hagyta el a pályát, de az öltőzőben újra rosszul lett, és kórházba kellett szállítani. Szívroham, agykárosodás, halál.
Maga a hír is megdöbbentő, de teljesen letaglózott, amikor ma reggel végigolvastam a blog.hu címlapján lévő bejegyzéseket. Focirajongóként bennem is az a kérdés zakatol, hogy miért? Miért kell fiatal focistáknak meghalni? Egyre többen vannak. Régen nem volt ennyi eset. Mi változott meg? Az orvosok hibásak?
Mindezek után egy tegnapi hír: kétszer állt le a szíve a vendégek futballistájának, Clive Clarke-nak a keddi Nottingham Forest-Leicester City meccsen. Az öltözőben esett össze, újraélesztették, kórházba került, de már magánál van és beszél. Van, aki megússza. Van, aki nem. Foe, Fehér Miklós, Puerta nem. Vannak, akikről tudunk. De hányan vannak, akikről nem?
Nem vagyok Sevilla-drukker, de az utóbbi időben érdeklődéssel figyeltem a csapat felemelkedését és sikereit. Amit pedig a Real ellen nyújtottak a Spanyol Szuperkupa második meccsén, az minden dícséretet megérdemel. Nem lennék most a játékosok helyébe: holnap ki kell állni az Európai Szuper Kupáért a Milan ellen. Mindenre tudnék koncentrálni, csak arra nem. Azt mondták, Puertáért fognak játszani, de mit várhatunk tőlük egy ilyen sokk után néhány nappal? Szoros a menetrend, focizni kell, nincs helye az érzéseknek. A játékosok profik, csak a teljesítmény számít. De lehet ezt így csinálni? Megéri ezt így csinálni?
Nőként, feleségként számomra a legmegrázóbb momentum, hogy Puerta barátnője/felesége az első gyermeküket várja, aki egy hónap múlva fog megszületni. Antonio Puerta soha nem fogja a karjában tartani a gyermekét, soha nem fogja álomba ringatni, mesélni neki. Miért?
Egyik kommentben olvastam, hogy akiket az istenek szeretnek, korán halnak meg. Szerintem ez hülyeség. Kegyetlen az élet, és kész. A tragédiákat nem lehet megmagyarázni.
Nyugodj békében Antonio!