
Rajczi pedig számított rá, hogy a kitörés nem várat magára sokáig, ezért újpesti szerződésébe belevette, hogy olasz ajánlat esetén (nyilván az angliai élmények ihlették ezt) ingyen igazolható. Öt idei mérkőzés után pedig bejelentkezett érte a Serie B egyik nagyágyújának aligha mondható Pisa. Rajczi így jutott a csúcsra. A csapat legnagyobb sikere egy harmadik hely az első osztályban - még 1922-ből. Az utóbbi években a negyed- majd harmadosztályban tartózkodtak, míg legutóbb sikerült a feljutás. Aztán pedig, ahogy egy izmos újonchoz illik kiverték a kupából a vetélytárs Bresciat (majd kiestek a Serie A-s Napoli ellen) és győzelemmel nyitottak.
Az olasz csapat nevével való poénkodást alapvetően kerülném, de muszáj megjegyeznem, hogy méltó helyre került a magyar csillag.