86 éves (1921) lenne Cziffra György.Budapesten egy angyalföldi barakktelepen töltötte gyermekéveit. Apja cimbalmos volt, ő ismerte fel a csodagyerek tehetségét, aki így már ötéves korában cirkuszban zongorázott. Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia igazgatója meghallgatta, így jutott be a főiskolára, ahol Dohnányi és Keéri-Szántó Imre növendéke lett. Sikert sikerre halmozott, bár a kritikusok fanyalogva fogadták játékát. Tanulmányait anyagi okok ill. a világháború miatt nem fejezhette be, bárzongoristaként kereste a kenyerét. 1943-ban került a frontra, ahol zongorajátéka megbabonázta a német tiszteket, s felajánlották, hogy elviszik Berlinbe, ahol karriert csinálhat. Ő ezt származása miatt sem vállalta, inkább átszökött a partizánokhoz. 1946-tól ismét itthon, eszpresszókban lépett fel. Szókimondása miatt nem engedték hangversenyezni, de a presszók előtt tömegek hallgatták az utcán. Disszidálási kísérletei után elfogták, megkínozták, kezeit szétverték, így csak csuklószorítóval tudott játszani. 1950-ben a szombathelyi börtönbe, majd Recskre került, ahol követ tört. 1953-ban szabadult, majd engedélyezték fellépéseit.
1956-ban emigrált, rövid bécsi szereplés után Párizsban telepedett le. Hangversenyein zsúfolásig teltek a koncerttermek, főleg a virtuóz romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann műveinek - mestere volt. Lemezfelvételein is főleg e szerzők és saját Liszt-átiratai szerepelnek, de sikerrel játszotta a barokk és a bécsi klasszicizmus mestereit is. Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Átirataiban kifejti a szerző vázlatos zenei gondolatait. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a XX. század legnagyobb pianistái, Rubinstein és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt. 1969-ben ifjú pianisták számára megalapította a versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd André Malraux kulturális miniszter segítségével létrehozta a Cziffra Alapítványt Senlis-ben, Párizs közelében. Itt egy XII. századi kápolnát alakíttatott át, s elnevezte Liszt Ferenc Auditóriumnak. Cziffra megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, 1968-ban francia állampolgár lett, de mindig magyarnak vallotta magát. 1973-ban látogatott először haza, budapesti hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség. A 100 tagú Budapest Cigányzenekar tiszteletbeli elnöke volt, 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjével tüntették ki. Önéletrajza magyarul Ágyúk és virágok címmel jelent meg 1983-ban. Senlis-ban érte a halál 1994. január 15-n.
Végül egy személyes élmény: szomszédom apósához, dr. Vadász Istvánhoz személyes barátság fűzte. Vadász volt az 50-es években a szombathelyi vezető államügyész, ám nem volt hajlandó asszisztálni Rákosinak a politikai foglyok kivégzésében. Emiatt leváltották és áthelyezték a helyi börtön védőügyvédi posztjára. Itt ismerte meg Cziffrát, és annyit el tudott érni, hogy sebeit gondosan ápolják, sőt egy zongorát is hozatott neki, amin tudott gyakorolni. Cziffra hálás is volt neki, hogy zenész maradhatott.
