1685 éve (324) győzött Constantinus császár a hadrianopolisi csatában.
Fontos város és csatahely volt Hadrianopolis (magyarul Drinápoly, törökül: Edirne) a történelem folyamán. A százezres város 15 csata színhelye volt, ezek közül a legfontosabbakról lesz szó.
324-ben két római császár csapott össze, Constantinus és Licinius. Akkoriban négy uralkodója volt a birodalomnak, ám két pártra szakadtak és a már említettek diadalmaskodtak a másik páros felett. Szűk évtized után kiderült, hogy két ember is sok, a szövetségből ellenségeskedés lett. A döntő csatában a kisebb, de edzettebb sereget irányító Constantinus győzött, aki ennek köszönhetően lehetett egyeduralkodó, ezután tehette államvallássá a kereszténységet (325), ezután tehette Bizáncot új fővárossá (330).

378. augusztus 9-n egy még fontosabb csata zajlott itt. Ez a csata mutatta meg a birodalom gyengeségét, egyben hadtörténeti fordulóponttá is vált. Ugyanis ettől számíthatjuk a (nehéz)lovasság fölényét a (nehéz)gyalogsággal szemben. Hadrianopolis mellett a barbár nyugati gótok (vizigótok) megverték az elbizakodott Valens császárt (aki maga is elesett). A probléma létszámbelinek tűnt csupán. Ez a csata viszont megmutatta, hogy nem szükséges óriási barbár erő ahhoz, hogy a légiók vereséget szenvedjenek. Ettől kezdve a barbároké lett a kezdeményezés, a birodalom kénytelen volt súlyos engedményeket tenni. Az ok a haditechnikában rejlett. A római nehézgyalogságot a germán nehézlovasság elsöpörte. A lovassággal kombinált súlyos dárdák, ütő- és vágófegyverek ellen a légiók szinte védtelenek voltak. A hadtörténelem számára ez a csata a nehézpáncélos gyalogság alkonya, egy új fegyvernem, a páncélos lovasság korszakának kezdete, amelynek fénykora a középkori lovagvilág. Mindez ekkor kezdődött, amikor a római birodalom megpróbált erre átállni, amely átállás a birodalom (és Európa) egész berendezkedését megváltoztatta. Legalábbis a keleti részen, amely még ezer évig fennmaradt, nyugaton maradtak a légiók, amely elkerülhetetlenül a bukáshoz vezetett.