2109 éve (i.e. 100) született Caius Iulius Caesar, római hadvezér.
Caesar Rómában született patrícius családban, Marius, a köztársaság egyik leghíresebb hadvezérének rokonaként. A polgárháborúban így Marius oldalán állt, ám mivel ellenfele, Sulla nyert, menekülni kényszerült. A fiatalon felnőtté vált Caesar katonának állt, miután Sulla megkegyelmezett családjának.
Caesar Rómában született patrícius családban, Marius, a köztársaság egyik leghíresebb hadvezérének rokonaként. A polgárháborúban így Marius oldalán állt, ám mivel ellenfele, Sulla nyert, menekülni kényszerült. A fiatalon felnőtté vált Caesar katonának állt, miután Sulla megkegyelmezett családjának.
Kiemelkedett katonatársai közül, és ennek eredményeként a szenátus tagja lett. Ekkor kezdődött politikai karrierje. Azonban a kilikai kalózok fogságába esett. Tekintélyes váltságdíj ellenében szabadult, majd sereggel tért vissza és elfogta a kalózokat. A foglyokra börtön várt, ám Caesar még fogságukban megígérte nekik, hogy keresztre feszíti őket. Mivel a kalózok akkor csak nevettek rajta, a dolog becsületbeli üggyé vált.
Nem sokkal a kalózok kivégzése után questornak, vagyis pénzügyi főfelügyelőnek választották Dél-Hispániában. Azonban szeretett neje meghalt, és ő visszatért Rómába. Itt újranősült: Pompeius, egy híres hadvezér támogatójának lányát vette el. Egyúttal támogatta Pompeiust a karrierépítésben. Caesar közben teljesen eladósodott, mert minden pénzét a nép szórakoztatására költötte, bár nem hiába.
Caesart i.e. 63-ban pontifex maximus-szá, azaz a legfőbb pappá választották, amit életfogytiglan szóló gazdag megbizatás volt. Vagyis szinte az utolsó pillanatban érett be a népszerűségért folytatott pazarlás, ám Caesar újra kezdte a költekezést. Crassus támogatta őt anyagilag, és ők hárman triumvirátust kötettek (i.e. 60), amellyel kötelezték magukat társuk segítségére. Pompeius egyúttal elvette Caesar első házasságbeli lányát, vagyis apósból vej lett.
Caesart consullá, majd proconsullá választották, majd Pompeius és Crassus is consul lett. Caesar eközben meghódította Galliát, amely több éves folyamatos háborúskodást jelentett. Ezzel bebizonyította, hogy a legjobb római hadvezérek között a helye. Crassus közben a parthusok elleni hadjáratban életét vesztette. Ebben az évben meghalt Caesar lánya is, Pompeius pedig Caesar egyik ellenségének lányát vette el, így teljesen széthullott a triumvirátus.
I.e. 50 végén lejárt Caesar proconsuli kinevezése, és mivel Pompeius Rómában magához ragadta az irányítást, politikai süllyesztőbe került - volna. Caesar azonban nem adta ki kezéből a hatalmat. I.e. 49-ben átkelt a Rubiconon, amely Itália határfolyója volt és magával hozta veterán seregét. Itáliában nem állomásozhatott hadsereg, így ellenfelei elmenekültek. Azonnal Hispániába irányította légióit, ahol megverte a Pompeius hadait, mielőtt egyesülhettek volna más seregrészekkel.
Pompeius így keleten gyűjtött erőt, hogy visszavágjon. I.e. 48-ban Pharsalusnál csaptak össze, és Caesar ismét diadalt aratott. Az Egyiptomba menekült Pompeiust a fáraók utóda végezte ki. Az időközben consullá választott Caesar Egyiptomba ment, ahol a polgárháborúban trónkövetelő Kleopátrát támogatta, akitől megszületett egyetlen fia, Caesarion.
Caesar megmaradt ellenfeleivel végzett a következő években, miközben újra és újra consullá választották, végül már társ nélkül (vagyis a köztársaság szinte megszünt). Emellett szinte minden rangot, kinevezést begyűjtött, épphogy csak királlyá nem választották. E minőségében reformokat vezetett be, amelyek közül legmaradandóbb a naptárreformja volt, abból is a július hónapnév.
I.e. 44. március 15-n, hatalma csúcsán és tervei zömének megvalósítása előtt meggyilkolták. Örököse, Octavianus azonban bosszút állt.
Nem sokkal a kalózok kivégzése után questornak, vagyis pénzügyi főfelügyelőnek választották Dél-Hispániában. Azonban szeretett neje meghalt, és ő visszatért Rómába. Itt újranősült: Pompeius, egy híres hadvezér támogatójának lányát vette el. Egyúttal támogatta Pompeiust a karrierépítésben. Caesar közben teljesen eladósodott, mert minden pénzét a nép szórakoztatására költötte, bár nem hiába.
Caesart i.e. 63-ban pontifex maximus-szá, azaz a legfőbb pappá választották, amit életfogytiglan szóló gazdag megbizatás volt. Vagyis szinte az utolsó pillanatban érett be a népszerűségért folytatott pazarlás, ám Caesar újra kezdte a költekezést. Crassus támogatta őt anyagilag, és ők hárman triumvirátust kötettek (i.e. 60), amellyel kötelezték magukat társuk segítségére. Pompeius egyúttal elvette Caesar első házasságbeli lányát, vagyis apósból vej lett.
Caesart consullá, majd proconsullá választották, majd Pompeius és Crassus is consul lett. Caesar eközben meghódította Galliát, amely több éves folyamatos háborúskodást jelentett. Ezzel bebizonyította, hogy a legjobb római hadvezérek között a helye. Crassus közben a parthusok elleni hadjáratban életét vesztette. Ebben az évben meghalt Caesar lánya is, Pompeius pedig Caesar egyik ellenségének lányát vette el, így teljesen széthullott a triumvirátus.
I.e. 50 végén lejárt Caesar proconsuli kinevezése, és mivel Pompeius Rómában magához ragadta az irányítást, politikai süllyesztőbe került - volna. Caesar azonban nem adta ki kezéből a hatalmat. I.e. 49-ben átkelt a Rubiconon, amely Itália határfolyója volt és magával hozta veterán seregét. Itáliában nem állomásozhatott hadsereg, így ellenfelei elmenekültek. Azonnal Hispániába irányította légióit, ahol megverte a Pompeius hadait, mielőtt egyesülhettek volna más seregrészekkel.
Pompeius így keleten gyűjtött erőt, hogy visszavágjon. I.e. 48-ban Pharsalusnál csaptak össze, és Caesar ismét diadalt aratott. Az Egyiptomba menekült Pompeiust a fáraók utóda végezte ki. Az időközben consullá választott Caesar Egyiptomba ment, ahol a polgárháborúban trónkövetelő Kleopátrát támogatta, akitől megszületett egyetlen fia, Caesarion.
Caesar megmaradt ellenfeleivel végzett a következő években, miközben újra és újra consullá választották, végül már társ nélkül (vagyis a köztársaság szinte megszünt). Emellett szinte minden rangot, kinevezést begyűjtött, épphogy csak királlyá nem választották. E minőségében reformokat vezetett be, amelyek közül legmaradandóbb a naptárreformja volt, abból is a július hónapnév.
I.e. 44. március 15-n, hatalma csúcsán és tervei zömének megvalósítása előtt meggyilkolták. Örököse, Octavianus azonban bosszút állt.