237 éve (1772) került sor Lengyelország első felosztására.A lengyelek állama megalakulásától veszélyes államok gyűrűjében állt, ám államiságát sokáig megtartotta, sőt. A középkor folyamán sikerrel verték vissza a Német Lovagrendet, majd a svédeket, tatár-törököket, oroszokat. Szomszédai közül egyedül Magyarországgal nem állt szinte sosem konfliktusban, ezért alakult ki a két nép közti barátság.
A 18. századra azonban egyre mélyebbre süllyedt a feudális anarchiában az ország. A hatalmas területet névleges királyok uralták, akik trónja nem volt örökletes, hanem a bárók választották. Így a jobbágyi terhek nőttek, mégis eladósodott az állam. Polgárság híján az egykor harcoló nemesség vezette az országot - a vég felé.
A környező három nagyhatalom felismerte a lehetőséget, és ha nem is szövetségben, de sorra támadták Lengyelországot, amely képtelen volt komoly ellenállásra. Végül Oroszország, Poroszország és Ausztria a pétervári szerződésben háromfelé osztotta a lengyel állam területének egyharmadát. Az osztozkodásnál Poroszország Nyugat-Poroszország nagyobbik részét és Ermlandot; Ausztria Nyugat-Galíciát, a Szepességet és Ladomériát; Oroszország Livónia lengyel részét, valamint a Dvinától és Dnyepertől nyugatra fekvő területeket kapta meg.
Hamarosan még kétszer (1793.01.23. és 1795.10.24.) felosztották az ország, amely végül "elfogyott". Az egyezmény abban is fontos volt, hogy a három nagyhatalom nem egymás ellen, hanem egy közös ellenfél ellen küzdött, ami megalapozta a napoleoni háborúkban is tartó együttműködést.
