6 éve (2003) halt meg Idi Amin, Uganda diktátora.Idi Amin 1924-ben vagy 1925-ben született, a mai Uganda északnyugati részén. Édesapja farmer, édesanyja varázslónő volt. Más adatok szerint viszont a fővárosban, Kampalában született, 1928-ban, egy rendőr fiaként. Annyi bizonyos, hogy édesanyja nevelte fel, nyolc testvérével együtt.
1946-ban segédszakácsként belépett a brit gyarmati hadseregbe. Pályája szépen ívelt felfelé, 1958-ben törzsőrmesterré nevezték ki. Emellett sportolt is: 1951 és ’60 között ő volt Uganda nehézsúlyú bokszbajnoka. 1961-ben pedig hadnagy lett – rajta kívül egyetlenegy ugandai érte el ezt a rangot a brit hadseregben.
A következő évben tört ki első botránya: a Turkana-mészárlás. Uganda északi részén kenyaiakat gyanúsítottak meg azzal, hogy lopják a marhákat. Idi Amin vezette azokat a csapatokat, amelyek behatoltak Kenyába. Az áldozataikat megkínozták, sok esetben halálra verték, vagy élve eltemették.
Az esetnek különösebb következménye nem lett. Uganda függetlensége ugyanis ekkor már csak hónapok kérdése volt. Az első miniszterelnök Milton Obote lett, Amin pedig őt támogatta. Így a következő évben őrnaggyá, majd ezredessé, 1964-ben pedig a hadsereg parancsnokhelyettesévé nevezték ki.
1966-ben viszont őt és Obotét aranycsempészettel vádolták meg. Obote ekkor Amin segítségével puccsot hajtott végre és Uganda örökös elnökévé kiáltotta ki magát. Amin a hadsereg főparancsnoka lett. Ambíciói miatt azonban egyre rosszabb lett a kapcsolata Obotéval.
1969-ben ismeretlenek sikertelen merényletet követtek el az elnök ellen. 1970 januárjában meggyilkolták Pierino Okoyát, Amin helyettesét, aki egyedüli riválisa lehetett volna. Novemberben Obote leváltotta Amint és adminisztratív pozícióba nevezte ki.
A következő évben Amin felfedezte, hogy az elnök le akarja tartóztatni. Ő volt azonban a gyorsabb. 1971. január 25-én, amíg Obote külföldön volt, puccsot hajtott végre. Több nagyhatalom is támogatta őt, mondván, így megszabadulnak egy diktátortól.
Amin katonai kormányzást vezetett be. Obotét és kormányát korrupcióval és a demokrácia elnyomásával vádolta. Azt ígérte, feloszlatja a titkosrendőrséget, szabadon engedi a politikai foglyokat, gazdasági reformokat vezet be, és hamarosan visszaállítja a civil kormányzást. Magát elnökké és a hadsereg főparancsnokává nevezte ki.
Szinte azonnal elrendelte, hogy végezzék ki azokat a tiszteket és katonákat, akik szerinte lojálisak voltak Obotéhoz. Egy év alatt a kilencezer fős katonaság kétharmadát kivégezték.
1972-ben azonban Ugandát a „feketék országává” nyilvánította. Kiutasította az országban élő több tízezer indiait és pakisztánit, mondván, erre Isten utasította álmában, mert „szabotálják a gazdaságot”. 90 napjuk volt elhagyni az országot, és csak azt vihették magukkal, amit elbírtak. Ennek hatására viszont a Nyugat (főleg Nagy-Britannia és Izrael) fegyverembargót hirdetett Ugandával szemben. Amin a Szovjetunióhoz és Líbiához fordult. Megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel és támogatni kezdte a Palesztin Felszabadítási Szervezetet. Emellett elrendelte, hogy foglaljanak le minden, az országban lévő brit vagyont.
Hatalmának belső biztosítására a terrort választotta. Kivégeztetett mindenkit, akiről úgy gondolta, hogy Obote híve, vagy egyszerűen azért, mert más népcsoportból származott. Az áldozatok számát a források 300,000 és 500,000 közé teszik. Kivégeztek diplomatákat, bírókat, politikusokat, tudósokat, katolikusokat, orvosokat, bankárokat, újságírókat és külföldieket is. Néha egész falvak lakossága tűnt el nyomtalanul. A holttesteket sokszor a Nílusba dobták. Amin növelte a hadsereg létszámát és a katonai költségvetést is. Így viszont nem nagyon maradt pénz másra. Létrehozta saját, 18,000 fős biztonsági erejét is. A hadsereget pedig külföldiekkel, főleg szudániakkal töltötte fel. Uralma végére a katonáknak kevesebb mint negyede volt ugandai.
Hamarosan az Egyesül Államok is leállította Uganda segélyezését. Amin 1975-ben örökös elnökké nyilvánította magát. Ugyanebben az évben arra kényszerítette Kampala fehér lakóit, hogy trónon hordják körbe a városban, majd letérdelve előtte esküdjenek neki hűséget. Ebben az évben egyébként ő volt az Afrikai Egységszervezet soros elnöke. Emellett Uganda tagja volt az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának.
1976-ban palesztin terroristák ugyanis eltérítették az Air France egy járatát és az ugandai Entebbébe irányították, miután Amin támogatásáról biztosította őket. A túszokat izraeli kommandósok szabadították ki. Egy túsz halt meg az akció során, valamint a kommandósok parancsnoka. Egy izraeli asszonyt már korábban kórházba vittek, róla viszont nem tudtak a kommandósok. Az akció után Amin kivégeztette őt, valamint több mint 200 katonai és kormányzati tisztségviselőt. A külföldieket pedig kitiltotta Ugandából.
Az izraeli mentőjárat<--> Nagy-Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Ugandával. Válaszul Amin a „Brit Birodalom Meghódítójának” nyilvánította magát. 1977-ben, azzal a váddal, hogy inváziót készít elő, meggyilkoltatta az ugandai anglikán érseket. Felvette a „Skócia királya” címet is.
1978-ban azonban esni kezdett a kávé ára, és mivel ez volt Uganda fő exportcikke, az addig is romokban heverő gazdaság teljesen összeomlott. Délnyugaton lázadások törtek ki. Ráadásul, most már a fő támogatónak számító Líbia is kezdett elfordulni Amintól.
A gondok leküzdésére Amin a háborút választotta: megtámadta Tanzániát, azzal az indokkal, hogy támogatja a lázadókat. A tanzániai hadsereg, amelyben külföldre menekült ugandaiak is harcoltak, visszaverte a támadást, sőt, ruandai segítséggel ellentámadásba lendült.
1979. április 11-én a tanzániai hadsereg bevonult Kampalába. Amin, négy feleségével, harminc ágyasa közül néhánnyal, valamint mintegy húsz gyerekével Líbiába menekült. Sokáig ott sem maradhatott, így Irakba költözött. Végül Szaúd-Arábiában, Dzseddában kötött ki. A szaúdi kormány havi 1400 dolláros életjáradékot biztosított neki, valamint szolgálókat, sofőröket és autókat, feltéve, hogy nem foglalkozik politikával. Amikor elűzték, az ugandai infláció 200 százalékos volt, az államadósság pedig 320 millió dollár. Utódja egyébként elődje, Milton Obote lett. Az ő uralma alatt is tízezrek haltak meg.
Idi Amin Dzseddában élte le élete hátralévő részét. 1989-ben megpróbált visszatérni Ugandába, de Kinshasában (a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban, az akkori Zairében) felismerték, és visszaküldték Szaúd-Arábiába. 2001-ben hivatalosan jelentette be, hogy visszatérne Ugandába. Az ugandai kormány erre engedélyt adott, de azt is kijelentette, hogy bíróság elé állítják. Így Szaúd-Arábiában maradt. A következő évben Ugandában ünneppé nyilvánították bukásának dátumát.
1966-ben viszont őt és Obotét aranycsempészettel vádolták meg. Obote ekkor Amin segítségével puccsot hajtott végre és Uganda örökös elnökévé kiáltotta ki magát. Amin a hadsereg főparancsnoka lett. Ambíciói miatt azonban egyre rosszabb lett a kapcsolata Obotéval.
1969-ben ismeretlenek sikertelen merényletet követtek el az elnök ellen. 1970 januárjában meggyilkolták Pierino Okoyát, Amin helyettesét, aki egyedüli riválisa lehetett volna. Novemberben Obote leváltotta Amint és adminisztratív pozícióba nevezte ki.
A következő évben Amin felfedezte, hogy az elnök le akarja tartóztatni. Ő volt azonban a gyorsabb. 1971. január 25-én, amíg Obote külföldön volt, puccsot hajtott végre. Több nagyhatalom is támogatta őt, mondván, így megszabadulnak egy diktátortól.
Amin katonai kormányzást vezetett be. Obotét és kormányát korrupcióval és a demokrácia elnyomásával vádolta. Azt ígérte, feloszlatja a titkosrendőrséget, szabadon engedi a politikai foglyokat, gazdasági reformokat vezet be, és hamarosan visszaállítja a civil kormányzást. Magát elnökké és a hadsereg főparancsnokává nevezte ki.
Szinte azonnal elrendelte, hogy végezzék ki azokat a tiszteket és katonákat, akik szerinte lojálisak voltak Obotéhoz. Egy év alatt a kilencezer fős katonaság kétharmadát kivégezték.
1972-ben azonban Ugandát a „feketék országává” nyilvánította. Kiutasította az országban élő több tízezer indiait és pakisztánit, mondván, erre Isten utasította álmában, mert „szabotálják a gazdaságot”. 90 napjuk volt elhagyni az országot, és csak azt vihették magukkal, amit elbírtak. Ennek hatására viszont a Nyugat (főleg Nagy-Britannia és Izrael) fegyverembargót hirdetett Ugandával szemben. Amin a Szovjetunióhoz és Líbiához fordult. Megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel és támogatni kezdte a Palesztin Felszabadítási Szervezetet. Emellett elrendelte, hogy foglaljanak le minden, az országban lévő brit vagyont.
Hatalmának belső biztosítására a terrort választotta. Kivégeztetett mindenkit, akiről úgy gondolta, hogy Obote híve, vagy egyszerűen azért, mert más népcsoportból származott. Az áldozatok számát a források 300,000 és 500,000 közé teszik. Kivégeztek diplomatákat, bírókat, politikusokat, tudósokat, katolikusokat, orvosokat, bankárokat, újságírókat és külföldieket is. Néha egész falvak lakossága tűnt el nyomtalanul. A holttesteket sokszor a Nílusba dobták. Amin növelte a hadsereg létszámát és a katonai költségvetést is. Így viszont nem nagyon maradt pénz másra. Létrehozta saját, 18,000 fős biztonsági erejét is. A hadsereget pedig külföldiekkel, főleg szudániakkal töltötte fel. Uralma végére a katonáknak kevesebb mint negyede volt ugandai.
Hamarosan az Egyesül Államok is leállította Uganda segélyezését. Amin 1975-ben örökös elnökké nyilvánította magát. Ugyanebben az évben arra kényszerítette Kampala fehér lakóit, hogy trónon hordják körbe a városban, majd letérdelve előtte esküdjenek neki hűséget. Ebben az évben egyébként ő volt az Afrikai Egységszervezet soros elnöke. Emellett Uganda tagja volt az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának.
1976-ban palesztin terroristák ugyanis eltérítették az Air France egy járatát és az ugandai Entebbébe irányították, miután Amin támogatásáról biztosította őket. A túszokat izraeli kommandósok szabadították ki. Egy túsz halt meg az akció során, valamint a kommandósok parancsnoka. Egy izraeli asszonyt már korábban kórházba vittek, róla viszont nem tudtak a kommandósok. Az akció után Amin kivégeztette őt, valamint több mint 200 katonai és kormányzati tisztségviselőt. A külföldieket pedig kitiltotta Ugandából.
Az izraeli mentőjárat<--> Nagy-Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Ugandával. Válaszul Amin a „Brit Birodalom Meghódítójának” nyilvánította magát. 1977-ben, azzal a váddal, hogy inváziót készít elő, meggyilkoltatta az ugandai anglikán érseket. Felvette a „Skócia királya” címet is.
1978-ban azonban esni kezdett a kávé ára, és mivel ez volt Uganda fő exportcikke, az addig is romokban heverő gazdaság teljesen összeomlott. Délnyugaton lázadások törtek ki. Ráadásul, most már a fő támogatónak számító Líbia is kezdett elfordulni Amintól.
A gondok leküzdésére Amin a háborút választotta: megtámadta Tanzániát, azzal az indokkal, hogy támogatja a lázadókat. A tanzániai hadsereg, amelyben külföldre menekült ugandaiak is harcoltak, visszaverte a támadást, sőt, ruandai segítséggel ellentámadásba lendült.
1979. április 11-én a tanzániai hadsereg bevonult Kampalába. Amin, négy feleségével, harminc ágyasa közül néhánnyal, valamint mintegy húsz gyerekével Líbiába menekült. Sokáig ott sem maradhatott, így Irakba költözött. Végül Szaúd-Arábiában, Dzseddában kötött ki. A szaúdi kormány havi 1400 dolláros életjáradékot biztosított neki, valamint szolgálókat, sofőröket és autókat, feltéve, hogy nem foglalkozik politikával. Amikor elűzték, az ugandai infláció 200 százalékos volt, az államadósság pedig 320 millió dollár. Utódja egyébként elődje, Milton Obote lett. Az ő uralma alatt is tízezrek haltak meg.
Idi Amin Dzseddában élte le élete hátralévő részét. 1989-ben megpróbált visszatérni Ugandába, de Kinshasában (a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban, az akkori Zairében) felismerték, és visszaküldték Szaúd-Arábiába. 2001-ben hivatalosan jelentette be, hogy visszatérne Ugandába. Az ugandai kormány erre engedélyt adott, de azt is kijelentette, hogy bíróság elé állítják. Így Szaúd-Arábiában maradt. A következő évben Ugandában ünneppé nyilvánították bukásának dátumát.
