160 éve (1849) végezték ki az aradi vértanúkat.
Ezen a napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre gerillaszázadost, Pécsett Vertike Gábort és Szilva Jánost. De igazán híressé az Aradon kivégzett 13 tiszt vált. A golyó általi halál "kegyelmében" a civilben mágnás, örmény származású Kiss Ernő altábornagyot, az ősi nemesi család sarját, Dessewffy Arisztid vezérőrnagyot, az osztrák nemes Schweidel József vezérőrnagyot, valamint a vasúti főtisztviselő Lázár Vilmos ezredest részesítették. Néhány órával később kilenc tábornokát vezették bitófa alá. Először az osztrák gazdag polgárt, Poeltenberg Ernőt és a német gróf Leiningen-Westerburg Károlyt (akinek testvére az osztrák oldalon harcolt aktívan - az ő kivégzése kavarta a legnagyobb európai felzúdulást, hiszen Viktória angol királynő fél-unokatestvére volt). A hazai német polgárságot Láhner György és a pozsonyi Aulich Lajos képviselte. Mindössze két hivatásos katona volt közöttük: a szerb Damjanich János, legyőzhetetlen hadvezér és a horvát Knézić Károly, akinek egyik testvére az észak-itáliai cs. kir. hadsereg soraiban harcolva esett el 1848 nyarán, másik testvére pedig 1849 májusában, a budai várőrségben harcolt a honvédsereg ellen. A tanult középnemesség sorait a mérnökkari tiszt, Török Ignác és az ízig-vérig demokrata Nagysándor József testesítette meg. Magyar arisztokrata volt gróf Vécsey Károly, noha szívesebben írt és beszélt németül, mint magyarul.
A kivégzettek között volt tehát gróf és polgár, gazdag és szegényebb, volt német, osztrák, horvát, szerb és örmény is. Mindannyian úgy gondolták, hogy ha egyszer az uralkodó parancsára letették az esküt a magyar alkotmányra, akkor ezt az alkotmányt védeniük kellett – magával az uralkodóval szemben is.