701 éve (1308) koronázták meg másodjára is Károly Róbertet.
1301. január 14-n, fiúörökös nélkül hunyt el utolsó Árpád-házi királyunk, III. András. A halálát követő zűrzavaros időszakban az országot a tartományurak irányították: Csák Máté, Kán László (erdélyi vajda), Kőszegi Miklós, de Aba Amádé, Ákos István, Borsa Kopasz, Babonics István, Frangepán Duim, Subics Pál és Csák Ugrin is hatalmas területekkel rendelkezett.
Eközben három trónjelölt is próbálta megszerezni a koronát: a cseh Vencel (IV. Béla egyik ükunokája, egyben III. András leányának, Erzsébetnek a jegyese), a bajor Ottó (IV. Béla egyik unokája) és a francia Károly Róbert (V. István leányának Máriának az unokája és mellesleg Habsburg Rudolf unokája). Az 1300 óta hazánkban tartózkodó 12 éves Carobertót (ez volt Károly Róbert olaszos neve), 1301 májusában koronázta királlyá Bicskei Gergely esztergomi érsek. Ezt a koronázást, mely nem felelt meg a legitim koronázás feltételeinek, a tartományurak többsége nem fogadta el, hiszen a koronázás csak akkor volt szabályszerű, ha az Szent István koronájával, Székesfehérvárott az esztergomi érsek által celebrált szertartáson történt. Itt csak az egyik feltétel teljesült.
A század elején Vencelt támogatták inkább a magyarok, ám Károly Róbert az itáliai bankárok pénzével, a pápa támogatásával (aki a Vencelt támogatókat kiátkozta) és a délvidéki tartományurak ill. német lovagok segítségével maga mellé állította a nemesek zömét (Csák Mátét például tárnokmesteri ranggal győzték meg). Így Vencelt fegyverrel űzte ki Budáról, s a cseh apja halála miatt vissza sem tért, inkább cseh és lengyel király lett, s Ottónak adta át a lehetőséget. Ottót azonban a következő évben az erdélyi vajda elfogta, s csak a koronáért ill. a végleges távozás ígéretével engedte el.
Az egyedül maradt Károly Róbertet 1308-ban így az országgyűlés szabályosan megválasztotta uralkodónak, ami után a budai Nagyboldogasszony templomban, egy másik koronával felkenték.
Károly Róbertnek tehát szüksége volt még egy harmadik koronázásra, amikor végre visszakerült a vajdától a Szent Korona az udvarhoz. Így a minden kritériumnak megfelelő koronázásra 1310. augusztus 27-n került sor. Ekkortól számítható hivatalosan is magyar királynak.
Károly Róbert ezután bő évtized alatt a tartományurak rovására megteremtette az ország politikai egységét.
Eközben három trónjelölt is próbálta megszerezni a koronát: a cseh Vencel (IV. Béla egyik ükunokája, egyben III. András leányának, Erzsébetnek a jegyese), a bajor Ottó (IV. Béla egyik unokája) és a francia Károly Róbert (V. István leányának Máriának az unokája és mellesleg Habsburg Rudolf unokája). Az 1300 óta hazánkban tartózkodó 12 éves Carobertót (ez volt Károly Róbert olaszos neve), 1301 májusában koronázta királlyá Bicskei Gergely esztergomi érsek. Ezt a koronázást, mely nem felelt meg a legitim koronázás feltételeinek, a tartományurak többsége nem fogadta el, hiszen a koronázás csak akkor volt szabályszerű, ha az Szent István koronájával, Székesfehérvárott az esztergomi érsek által celebrált szertartáson történt. Itt csak az egyik feltétel teljesült.
A század elején Vencelt támogatták inkább a magyarok, ám Károly Róbert az itáliai bankárok pénzével, a pápa támogatásával (aki a Vencelt támogatókat kiátkozta) és a délvidéki tartományurak ill. német lovagok segítségével maga mellé állította a nemesek zömét (Csák Mátét például tárnokmesteri ranggal győzték meg). Így Vencelt fegyverrel űzte ki Budáról, s a cseh apja halála miatt vissza sem tért, inkább cseh és lengyel király lett, s Ottónak adta át a lehetőséget. Ottót azonban a következő évben az erdélyi vajda elfogta, s csak a koronáért ill. a végleges távozás ígéretével engedte el.
Az egyedül maradt Károly Róbertet 1308-ban így az országgyűlés szabályosan megválasztotta uralkodónak, ami után a budai Nagyboldogasszony templomban, egy másik koronával felkenték.
Károly Róbertnek tehát szüksége volt még egy harmadik koronázásra, amikor végre visszakerült a vajdától a Szent Korona az udvarhoz. Így a minden kritériumnak megfelelő koronázásra 1310. augusztus 27-n került sor. Ekkortól számítható hivatalosan is magyar királynak.
Károly Róbert ezután bő évtized alatt a tartományurak rovására megteremtette az ország politikai egységét.
