
1475 körül született Abaúj vármegyei köznemesi családban. Bornemisza János főnemes familiárisaként szolgált, majd Erdélyben kúriai jegyző, kincstári tisztviselő, sókamarai ispán és fogarasi és munkácsi várnagy, később budai várkapitány volt. Eközben fontos megbizatásokat végzett el, 1506-ban levert egy székely lázadást, 1512-ben követként járt a török udvarban, 1514 nyarán leverte a Dózsa nélkül maradt parasztsereget, 1519-ben köznemesi zendülést fojtott el.
1520-ban hirtelen szétosztotta vagyonát és ferencesnek állt. Egy évvel később a török támadásakor (Nándorfehérvár eleste) követség kereste meg, hogy térjen vissza, mert szükség van az országnak egy ilyen rutinos katonára. Tomori visszautasította a kérést, ám végül magyar kérésre 1523. február 4-n VI. Adorján pápa kalocsai érsekséggé emelte, hogy visszatérjen szerzetesi elzártságából. Az országgyűlés erre megbízta a török elleni védekezés megszervezésével.
Először Péterváradot mentette fel Tomori, majd fokozatosan stabilizálta a déli védelmi rendszert, 1525-ben már komolyabb portyákat is szervezett. Azonban a rendek nem támogatták, szinte csak az érseki birtokának jövedelmeire számíthatott. Emiatt 1526. január 12-n benyújtotta lemondását, ám I. Szulejmán hadjáratának hírére visszavonta azt.
1526. augusztus 24-n szétverte a török elővédet, de a haditanács úgy rendelkezett, hogy seregével csatlakozzon a magyar fősereghez. Tomori ellenezte a döntést, de a parancsot ennek ellenére végrehajtotta. Az augusztus 29-n lezajlott csatában ő volt a magyar seregek fővezére. A rövid csatában számos egyházi és világi méltóság mellett ő is életét vesztette.