Az altábornagy a Horthy-korszak egyik prominens alakja, aki képes volt a becsületet választani az érdek helyett. Hatalma csúcsán (1933) beszédet mondott Szegeden az I. világháborúban elesett zsidó katonák emlékművének avatásakor, amellyel szembe ment a korszak irányzatával. Shvoy sosem szerette a zsidókat, de ízig-vérig katona volt, és nem tudott nem tisztelegni bajtársai előtt, még ha azok származása nem is a legtökéletesebb. Ezen bűnéért nyugdíjazták. Ettől kezdve politizált; Szegeden a mérsékelt (=nem rasszista) jobboldal egyik vezéregyénisége lett, Gömbös odaadó híve. Ahogy tolódott a kormány egyre inkább a szélsőjobb felé, úgy került át a baloldalra, noha elvei sosem változtak. 1945-ben a nyilasok internálták. 1971-ben hunyt el.
Shvoy
2010.02.12. 08:00 :: Hellscream

2 komment · 1 trackback
Címkék: történelem magyarország szeged 20. sz.
A bejegyzés trackback címe:
https://hell.blog.hu/api/trackback/id/tr1235713
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Haga clic en la siguiente página web 2018.05.15. 02:31:46
Il Basilico - első benyomás #2 - KARDAMOM
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
macskafaraok 2010.02.20. 08:55:30
a következő idézet talán jobban visszadja:
Shvoy altábornagy az emlékmü elõtti dombra állott és onnan beszélt a többezer fõnyi közönséghez.
- A szegedi vegyesdandár és állomásparancsnokság 1930 május 1-én történt átvétele után 1931 május 1-én, a hõsök emlékünnepe alkalmával a protestánsok meghivtak, hogy vegyek részt az õ ünnepükön. Elmentem és az ünnepély keretén belül, amikor az emlékmüvet meg akartam koszoruzni, elképedve láttam, hogy nincs semmi emlék, csak egy nagy gyepes halom. Teljes mértékben átéreztem, hogy teljesen tarthatatlan azon helyzet, hogy mig a róm. kat. temetõben egy monumentális, szép emlékkereszt van, addig a többi felekezetek hõsi temetõiben semmiféle emlékmü nem hirdeti a hõsök dicsõségét. Elhatároztam, hogy parancsnoklásom egyik feladata az lesz, hogy Szeged város minden vallásfelekezetének hõsi temetõjében egy-egy emlékmüvet emeljek. 1931-32. év telén és nyarán összegyüjtve a szükséges pénösszeget, az elmult év október és november havában felállitottuk a protestáns és gör. keleti temetõben az emlékmüvet; a folyó évben pedig a szegedi zsidó hitközség megértõ segitségével és nagy hozzájárulásával a zsidó hõsi halottak dicsõségét hirdetõ ezen emlékmüvet.
- Nemcsak kötelességet teljesitek, hanem szivem õszinte érzéseit követem, amikor néhány szóval megemlékezem a legmegértõbb és a legagilisabb segitõ- és munkatársamról, a nagyhirü és közbecsülésben álló szegedi fõrabbiról, Lõw Immánuel Õméltóságáról, akit sajnos a sors kérlelhetetlen szeszélye következtében éppen most akuttá lett betegsége megakadályozott abban, hogy jelen lehessen ezen ünnepélynél, amely elsõsorban és fõképen az õ ünnepélye lett volna. Buzgón imádkozunk és kérjük a jó Istent, itt a szabad ég alatt, hogy adja vissza neki minél elõbb teljes egészségét, hogy ujból itt lehessen körünkben és folytathassa hasznos, okos és nagy munkáját, hogy a lelkek legyenek egyek a haza szolgálatában, a magyar nép nevelésében, az erkölcsök tisztulásában és az ország feltámadásában. A magam részérõl ugy Õméltóságának, mint a hitközség minden tagjának, akik az emlékmü létrehozásán fáradoztak és nekem segitettek, õszinte, hálás köszönetemet fejezem ki.

macskafaraok 2010.02.20. 08:56:41
Szinte hihetetlen...