199 éve (1811) született Wenckheim Béla.
Az ősi osztrák Wenck család Wenckheim néven nemessé lett ágának sarját a vármegyei szolgálatra taníttatták. Apja Békés vármegye országgyűlési követe volt, de saját szorgalma is kellett ahhoz, hogy már 21 éves korában már táblabiróvá válasszák, majd alig 26 évesen Békés vármegye alispánjának. Két év múlva, 1839-ben követül küldték az országgyűlésre, ahol a reformpártiak egyik ismert szónokává vált. Még ebben az évben Csongrád vármegye táblabírójává is megválasztották. Azonban 1843-ban magánéleti problémák miatt visszavonult, s csak 1847-ben tért vissza.
1848-ban az új magyar kormány Békés vármegye főispánjává nevezte ki és ugyanezen időben István főherceg nádornak is udvarmestere lett. A szabadságharcban kompromittálta magát - főispánként nemzetőrséget szervezett -, és menekülnie kellett. Amnesztiája után egy évtizeddel, 1860 őszén került be újra a politikába, mindjárt főispánként. Azonban a passzív ellenállás mellé állt, s hamarosan benyújtotta lemondását. Csak a politikai légkör enyhülésével, 1865-ben vállalta el újra a békési főispáni tisztséget. Csupán másfél évig szolgálta megyéjét, hiszen a kiegyezés első kormányának belügyminisztere lett 1867. február 20-tól 1869. október 21-ig, amikor vesebaja adta be lemondását. Nem tudott azonban végleg eltávolodni a politikától, s 1871. május 19-től a király személye körüli miniszter lett, amelyet a Lónyay-, Szlávy- és Bittó-minisztériumokban is megtartott, egészen 1879. június 7-ig. Sőt, 1875. március 2. és október 20. között, a fúzió idejében miniszterelnök volt, Tisza Kálmán ugyanekkor belügyminiszter. Majd Tisza alatt 1878. október 11. és 1878. december 5. között a belügyet irányította.
Szülőföldjén, Körösladányban temették el.
Az ősi osztrák Wenck család Wenckheim néven nemessé lett ágának sarját a vármegyei szolgálatra taníttatták. Apja Békés vármegye országgyűlési követe volt, de saját szorgalma is kellett ahhoz, hogy már 21 éves korában már táblabiróvá válasszák, majd alig 26 évesen Békés vármegye alispánjának. Két év múlva, 1839-ben követül küldték az országgyűlésre, ahol a reformpártiak egyik ismert szónokává vált. Még ebben az évben Csongrád vármegye táblabírójává is megválasztották. Azonban 1843-ban magánéleti problémák miatt visszavonult, s csak 1847-ben tért vissza.
1848-ban az új magyar kormány Békés vármegye főispánjává nevezte ki és ugyanezen időben István főherceg nádornak is udvarmestere lett. A szabadságharcban kompromittálta magát - főispánként nemzetőrséget szervezett -, és menekülnie kellett. Amnesztiája után egy évtizeddel, 1860 őszén került be újra a politikába, mindjárt főispánként. Azonban a passzív ellenállás mellé állt, s hamarosan benyújtotta lemondását. Csak a politikai légkör enyhülésével, 1865-ben vállalta el újra a békési főispáni tisztséget. Csupán másfél évig szolgálta megyéjét, hiszen a kiegyezés első kormányának belügyminisztere lett 1867. február 20-tól 1869. október 21-ig, amikor vesebaja adta be lemondását. Nem tudott azonban végleg eltávolodni a politikától, s 1871. május 19-től a király személye körüli miniszter lett, amelyet a Lónyay-, Szlávy- és Bittó-minisztériumokban is megtartott, egészen 1879. június 7-ig. Sőt, 1875. március 2. és október 20. között, a fúzió idejében miniszterelnök volt, Tisza Kálmán ugyanekkor belügyminiszter. Majd Tisza alatt 1878. október 11. és 1878. december 5. között a belügyet irányította.
Szülőföldjén, Körösladányban temették el.