77 éve (1933) alapították az első koncentrációs tábort.
A korai koncentrációs táborok azok a táborok voltak, amelyeket Hitler hatalomátvétele után rendszertelen módon és különböző alárendeltségi viszonyokkal létesítettek, hogy a nácik ellenfeleit kiiktassák. Jellemző erre a lágertípusra, hogy többnyire rövid életű voltak, és nem volt egységes vezetése – az Inspektion der KZ-Lager (IKL) csak később lett a lágerek legfelsőbb igazgatási és vezetőintézménye.
A korai lágerek egyetlen kivétele a legelsőnek alapított dachaui, amely a világháború befejezéséig üzemben volt és minden későbbi koncentrációs tábor prototípusává vált. E lágerek jellemző vonása, hogy a foglyokat meghatározott munkákra osztották be származás (faj), szociális helyzet és "bűnük" alapján rangsorolva. A táborok barakkok rendezett sorából álltak, amelyeket jól őriztek természetesen.
Azokat a táborokat, amelyek kizárólag az emberek tömeges fizikai megsemmisítését szolgálták, megsemmisítő táboroknak nevezzük. Ezek a Reinhardt-akció keretében alakultak, a Wannsee-i konferencián meghozott határozat értelmében a zsidókérdés végső megoldásaként. Ezek a táborok kivétel nélkül a németek által megszállt lengyel területeken helyezkedtek el: Auschwitz-Birkenau (amely egyben munkatábor is volt), Belzec, Chelmno, Majdanek, Sobibor, Treblinka.