150 éve (1860) követett el öngyilkosságot Széchenyi István.
Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója és Festetics Julianna legkisebb gyermeke volt, akit kifejezetten magyarnak neveltek. 1808 végétől hadakozott Napoleon ellen, hamar kapitánnyá nevezték ki, hivatalosan 17 évet szolgált. Napoleon bukása után többnyire szabadságon volt külföldi tanulmányutakon.
Újító szellem volt, hazájának felemelkedését kívánta elérni a nyugati tapasztalatok meghonosításával. Elsőként a lóversenyt szorgalmazta, amely 1827-ben indult el Pesten. Az 1825-ös országgyűlésen 60 ezer forintot ajánlott fel egy magyar tudós társaság megalapítására, amit többen kiegészítettek (pl. Károlyi György 40 ezerrel - összesen 154 ezer forint gyűlt össze), az Akadémia 1830-tól kezdhette meg működését.

Az ország gazdasági átalakításáról írt a Hitel c. művében (1830), amit a Világ magyarázott (1831) és a Stádium (1831) összegzett. Emellett írt a lóversenyről, selyemiparról, színjátszásról, gőzhajózásról, folyószabályozásról, útépítésről, tehát gyakorlatilag mindenről. Nem véletlen tehát, hogy Kossuth, fő politikai ellenfele 1840-ben a legnagyobb magyarnak nevezte. Kossuthtal való szemben állását ma egyfajta konzervatív-liberális ellentétnek próbálják beállítani (persze főleg a politikusok), bár ez elég messze van a valóságtól. Helyesebb az ész és a szív párharcának láttatni, miközben mindketten liberálisak voltak. (Ma az ész a liberalizmus és a szív a konzervativizmus) Ellentétük elsősorban a függetlenség és a jobbágyság kérdésében volt.
1848-ban közlekedés- és közmunkaügyi miniszter lett, de nem támogatta a függetlenségi törekvéseket, így a fegyveres konfliktus idejére már nem vett részt a szabadságharcban. Szeptember 5-től a döblingi elmegyógyintézet tagja, de ez nem jelenti tudata elvesztését. Irodalmi munkásságát bővítette és egy pedagógiai munkát is írt itt. Az 50-es évek végén titokban a politikába is belefolyt. Titkos kapcsolatokat ápolt ellenzéki emberekkel, amit 1860-ban Bécs leleplezett, ez vezetett öngyilkosságához.