95 éve (1915) kezdődött a gallipoli csata.
Az I. világháború egyik legismertebb, de messze nem a legvéresebb csatája a Gallipoli-félszigeten brit, ausztrál és új-zélandi egységek partraszállásával indult meg.
Az Admiralitás vezetője, Winston Churchill ugyanis a Balkán meghódítása számára létfontosságú terület megszerzését akarta. A többi brit hadvezér ezt nem támogatta, de mikor az oroszok is hevesen kérelmezték ezt, majd 1915 februárjában a törökök egy Egyiptom elleni offenzívára készültek, Churchill saját hatáskörében megkezdte a támadást. Hadihajói tűz alá vették a Dardanellák bejáratát védő erődöket, de tengerészgyalogosai kevesen voltak a további hadművelethez. Az erősítés április 25-n érkezett meg, majd lassanként az újabb és újabb egységek.

A szövetségesek képesek voltak a heves géppuskatűz és aknazár ellenére hídfőállást kialakítani, de hamar ugyanolyan állóháború alakult ki, mint a kontinensen. Mindkét fél többször próbálkozott a másik hátraszorításával, de csak a veszteségei nőttek. Hiába próbáltak meg mindent, a sziklás terepen a védők óriási előnyben voltak. Őszre a Balkánon győztek a központi hatalmak, az antant védekezésbe szorult, vagyis Görögország megmentése lett az elsődleges feladat, ezért kivonultak Gallipoliról.
Így történt, hogy noha Gallipoli Ausztráliában, Új-Zélandon és Angliában a kudarc, a felesleges véráldozat szinonímája, a törökök vesztesége kétszerese volt a szövetségesekének. Anglia renoméja nagyobb veszteséget szenvedett, mint hadserege. Az itt bevetett tengerentúli egységek hűsége a koronához megingott, hiszen ők Angliát megmenteni érkeztek, nem egy-két balkáni sziklát védelmezni egy alapvetően felesleges haditervben. Az akció fő felelőssévé Churchillt tették, aki ekkor a hadiflotta feje volt és a terv kiagyalója. Churchill ideális bűnbak volt, hiszen már szinte mindenki utálta és a kormánynak szüksége volt beáldozni egy nevezetes emberét, hogy a háborús kényszerkoalíció működhessen.
A vereség elsődleges oka azonban a szárazföldi hadsereg feje, Lord Kitchener alkalmatlansága volt, akinek személyes hibájából érkezett a hadsereg túl későn a félszigetre, amikor már a törökök teljesen felkészültek a támadásra. Ha Churchill tervét pontosan követték volna, akkor egy váratlan partraszállás biztos sikert hozott volna, az kérdés persze, mit értek volna el a Dardanellák elfoglalásával. (Akit a regényes változat érdekel: Leon Uris: Megváltás)