41 éve (1969) mondott le Charles de Gaulle, Franciaország köztársasági elnöke.Charles André Joseph Marie de Gaulle 1890. november 22-n született Lille-ben. Katona volt, az I. világháborúban Verdunnél fogságba esett. A 30-as években a hadsereg modernizálása mellett érvelt tanulmányaiban. 1940 májusában sikertelenül próbálta megállítani Guderian páncélosait, de nem ő volt a vereség okozója. A nácik elöl Angliába menekült, és az emigráns franciák vezére lett. Az angolok a kezdettől, az amerikaiak csak 1943-tól ismerték el ezen tisztségét (helyette Giraud-t támogatták). Franciaország felszabadítása után az ideiglenes miniszterelnök lett, de az új (IV.) köztársaság pártjaival nem találta a közös hangot, így lemondott.
Kezdettől sorozatosan bírálta a köztársaságot (erős elnöki hatalmat akart), pártot alapított, de nem lett népszerű. 1948-tól távolmaradt a politikától, és emlékiratán dolgozott. 1958-ban azonban a IV. köztársaság az algériai válság miatt az összeomlás szélére került. De Gaulle-t kérték fel kormányalakításra, hogy megoldja az alapvetően katonai problémát. Csupán félévet kapott, de ő ezalatt kiharcolt egy népszavazást az elnöki pozíció radikális bővítéséről, ami után megnyerte az elnökválasztást és ezzel megalakult az V. köztársaság.
1962-ben Algéria függetlenségével ért véget a válság, de ez sem csökkenti népszerűségét (65-ben újraválasztották). Franciaország megtépázott dicsőségének visszaállítását tűzte ki célul. USÁval és Angliával szemben politizált, hogy megmutassa, milyen sokat is ér szava. Ezért vétózta meg kétszer is Anglia belépését a Közös Piacba (hogy ne fenyegesse a franciák vezető szerepét), majd ezért lépett ki egy évre a Közös Piacból, ill. a NATO-ból is, miközben enyhén támogatta Kínát, sőt a Szovjetuniót is. A '68-as diáklázadások megingatták hatalmát, amit az elnöki hatalom további bővítésével próbált ellensúlyozni, de a népszavazás megmutatta, hogy elvesztette támogatói javát. Az 1969-es népszavazáson elvetették az általa indítványozott közigazgatási átszervezést és szenátusi reformot, emiatt lemondott, utóda Georges Pompidou lett.
Bukását alig több, mint egy évvel élte túl, 1970. november 9-n hunyt el.
