138 éve (1871) verték le a párizsi kommünt.
A francia-porosz háború a franciák teljes vereségével ért véget, egyben III. Napoleon bukását hozta. Amikor a poroszok 1871 januárjában bevonultak Párizsba, és kikiáltották a Német Császárságot, hatalmas traumát okoztak a francia nemzeti büszkeségnek. Ezt tetézte, hogy az alakuló Nemzetgyűlésben a királypártiak kerültek többségbe. Ezért az elégedetlen (köztársaságpárti) párizsi lakosság lefegyverzése mellett döntött az ideiglenes vezetés (hogy ne akadályozza az esetleges királyválasztást, se a németek diadalmenetét), ám elkésett. A hírre március 18-n kitört a lázadás Párizsban.

A fővárosban önálló választást tartottak, miközben barikádokat emeltek a város köré, hogy az újjászerveződő francia hadsereg ne vonulhasson be. A választásokon elsősorban a munkásosztály képviselői nyertek (köztük Frankel Leó), de természetesen bekerültek értelmiségiek, iparosok is. A 95 fős testületet kommünnek nevezték, mert így hívták a középkori városi önkormányzatokat, majd az 1789-es forradalomban a párizsi közigazgatási testületet is.
A kommünben a harcos szocialisták kisebbségben voltak, de szövetségeseikkel sok munkásbarát intézkedést hoztak (kedvezőbb munkaidő, alacsonyabb adó, hiteleltörlés, női egyenjogúság). Az intézkedések alapvetően az 1793-as évet idézték, tehát nem lehet kifejezetten kommunista időszaknak nevezni, ahogy ezt a marxista történetírók tették.
Május folyamán a többi kommünt (Lyon, Marseilles, Toulouse) leverték, a francia és a német csapatok körbe vették a fővárost (a németek csak tüzérségi támogatást nyújtottak). Megkezdődött az egyenlőtlen küzdelem. 8 napig ("véres hét") tartott a város ostroma, mintegy 20-25 ezer párizsit öltek meg és 7 ezret deportáltak a gyarmatokra.
Franciaország államformája köztársaság maradt.