
Az osztrák és spanyol színész felettébb eltérő módon lett az akciófilmek egyik kedvelt sztárja, ám több közös vonás található életükben. Mindketten elhagyták szülőföldjüket és egy másik országban csináltak karriert.
Juan Moreno y Jederique Jiménez Franciaországban kapta mai nevét. 1979-ben kezdett színészkedni, de csak 1988-ban lett ismert, mikor A nagy kékség főszerepét játszotta el. Besson később is számított rá: Nikita, Léon, majd a Bessonhoz fűződő Wasabi. Hollywood is felfedezte, így játszhatott Tom Cruise-szal a Mission - Impossible-ban vagy éppen a Roninban De Niro oldalán. Legutóbb pedig A rózsaszín párducban és A Da Vinci-kódban.

Schwarzeneggernek nem kellett megváltoztatnia nevét a sikerhez, de hiába lett testépítő és nyerte el hétszer a Mr. Olimpia és hatszor a Mr. Universe címet, neki is kellett egy sikeres film főszerepe a világhírnévhez. (Az igazsághoz tartozik, hogy próbálkozott a névváltoztatással, első filmjeiben Arnold Strong néven szerepelt - csúfosan) Az áttörést a Conan, a barbár hozta meg 1982-ben, majd ennél is sikeresebb lett a Terminátor főhőseként (1984). Ezek után sorra következtek a hasonló filmek, majd a 90-es években más stílusban is kipróbálta magát: Ovizsaru, Junior, ám az akciófilmek sztárjaként maradt népszerű. Utolsó filmje a Terminátor 3. epizódja, amely után politikai pályára módosított. A Kennedy családba beházasodva sikerrel indult a kaliforniai kormányzóválasztáson.