1589-ben kihalt a Valois-ház, mivel III. Henriket leszúrta egy fanatikus dominikánus barát, a haldokló király a protestáns Bourbon Henrikre hagyta a trónt. Franciaország legnagyobb problémája akkoriban a katolikus-hugenotta ellentét volt, amely szinte polgárháborús helyzetet teremtett. Az ún. hugenotta-háború 1562-98 közt zajlott, de ez nem jelentett folyamatos háborút. Sorozatos békekötések zajlottak, amelyeket rendre megszegtek (pl. Szent Bertalan-éj - 1572).

IV. (Bourbon) Henrik uralmát azonban nem ismerte el a pápa, ezért (1593-ban) felvette a katolikus hitet. Ekkor mondta híressé vált mondatát: "Párizs megér egy misét". Henrik ugyan gyakorlatban protestáns maradt, fanatikus hívei árulónak tartották, és természetesen a fanatikus katolikusok is. Ezért megpróbálta a két felet végleg kibékíteni, kiadta a nantes-i ediktumot, amely széleskörű vallásszabadságot hirdetett.
A más vallásúak üldözése ettől kezdve törvénybe ütköző cselekedet volt. Azokat az ítéleteket, amelyeket vallási okokból hoztak, semmissé nyilvánították, a foglyokat szabadon bocsátották, az emigránsok visszatérhettek. A király külön bíróságokat állított fel a törvény elfogulatlan betartására. A katolikusok jogot kaptak arra, hogy mindenütt misét tarthassanak, olyan helyen is, ahol ezt eddig nem tehették meg. Protestáns istentiszteletet viszont csak olyan városban lehetett tartani, ahol már az ediktum kihirdetése előtt is tartottak; Párizsban ezt kifejezetten megtiltották.
A béke tartós volt, Franciaországban megteremtődött a lehetőség a nagyhatalommá válásra. IV. Henrik ehhez más intézkedéseivel is hozzájárult: merkantilista politika, adócsökkentés, jobbágyi kedvezmények, a manufaktúrák támogatása.
Tettei ellenére (vagy inkább éppen ezért), egy fanatikus tőre őt is elérte, 1610. május 14-n végeztek vele. Utóda XIII. Lajos lett, akinek államát Richelieu tette nagyhatalommá. A nantes-i ediktumot XIV. Lajos vonta vissza 1685-ben, a hugenottákat pedig kiűzték (húszezren költöztek Berlinbe).