Gondolatok a könnytárból

90 éve (1920  választották kormányzónak Horthyt.
Miután a románok megtették azt a szívességet, hogy szétverték a Tanács- köztársaság hadseregét, nem maradt más számottevő magyar erő az országban, mint a Horthy által vezetett (és a fehérterrorban elmerült) sereg. Így az Antant őt ismerte el legfőbb hatalmasságként (Siófokon rendezkedett be), hiszen megtagadta az engedelmességet a legitim Friedrich-kormánynak. A román kivonulás után az Antant neki adta át Budapest irányítását (1919. 11. 16.). Felállt az új (Antant nyomásra) koalíciós kormány, amely kiirta a választásokat, amit a kisgazdák nyertek a KNEP előtt (a szocdemeket megfélemlítették, így nem indultak). Az új Nemzetgyűlés választotta meg Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává. Ezután a kormány lemondott, és Horthy kinevezte az újat. A Nemzetgyűlés gyakorolta a törvényhozó hatalmat, a kormányzó pedig - a Nemzetgyűlésnek felelős minisztériumon keresztül - a végrehajtó hatalmat.

88 éve (1922) született Jichak Rabin
Ő volt az első izraeli miniszterelnök (egyébként 5. a sorban), aki a Szentföldön született,  és az első (remélhetőleg az utolsó is) aki merénylet áldozata lett. Tanulmányait a Kadourie Mezőgazdasági Iskolában végezte. 1941-től részt vett a világháborúban a közel-keleti harcokban, majd a parancsnokhelyettese lett annak az alakulatnak, amely 1945. október 10-n megpróbált 208 "illegális" zsidó bevándorlót kiszabadítani az angolok Cipruson található táborából. Ezért letartóztatta a palesztinai brit rendőrség, és nyolc hónapot töltött őrizetben.

643 éve (1367) alapították a pálos rendet.
A középkorban Magyarországon több szerzetesrend is megvetette lábát, közülük egy volt magyar alapítású. Az 1246-ban esztergomi kanonoki rangjáról és vagyonáról lemondó Özséb 1250 körül a Pilis-hegy nyugati részén élő hat remetével közösen, a Keresztúr monostorban szervezte meg az első és egyetlen magyar alapítású férfi rendet. A pálosok gyors térhódítását mutatja, hogy 1327-ben már 30, 1387-ben pedig 62 monostorral büszkélkedhettek. Az 1308 óta Szent Ágoston regulái szerint élő pálos rendet 1367. február 28-n V. Orbán pápa erősítette meg, ekkortól hivatalosan is szerzetesrenddé vált a csoportosulás.
A pálos rendet II. József 1786-ban oszlatta fel. 1934-ben újra felállították a rendet, ám nem sokáig működött, hiszen a kommunista hatalomátvétel során a szerzeteseket börtönbe vetették. A pálosokat a rendszerváltást követő időszakban rehabilitálták, kárpótolták.

64 éve (1946) végezték ki Imrédy Bélát.
Budapesten született 1891. december 29-n, jogi diplomája után pénzügyi szakvizsgát tett, és a Pénzügyminisztériumban dolgozott. 1928-ban, már a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, 1932-től több kormány minisztere (győri program megalkotója), 1938. május 14-től miniszterelnök. Május 29-én a parlament elfogadta az első zsidótörvényt (megtervezték a másodikat), majd év végén letartóztatták, és felforgató tevékenysége miatt 3 évre ítélték Szálasi Ferencet. Imrédy bukását egyre diktatórikusabb államvezetése okozta. Ki akarta kapcsolni a parlamentet, meg akarta szüntetni a pártpluralizmust, rendkívüli felhatalmazást követelt a kormánynak, rendeleti úton akart kormányozni. 1938. november 22-én a parlamentben leszavazták a kormányfőt, ő ennek ellenére sem mondott le. Így politikai ellenfelei olyan okmányokat hoztak nyilvánosságra, amelyek egyik távoli felmenőjének zsidó származását igazolták. 1939. február 16-n ezért lemondott, majd kilépett a kormánypártból, és megalapította saját pártját a Magyar Megújulás Pártját. Az 1944. március 19-i német megszállás után a Sztójay-kabinetben mint gazdasági csúcsminiszter tevékenykedett, majd az október közepén hatalomra juttatott nyilasok egyik legfőbb támaszává vált. 1945-ben a szövetségesek fogságába került, akik kiadták és háborús bűnösként halálra ítélték, s kivégezték.

64 éve (1946) írták alá a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt.
A szerződés értelmében a csehszlovákiai hatóságok, annyi magyart telepíthettek ki, amennyi szlovák önként távozott Magyarországról. Mivel a világháború után Csehszlovákiában kimondták a magyarok és németek kollektív bűnösségének elvét (Benes-dekrétum) a felvidéki magyarokat az 1945. április 5-n közzétett kassai kormányprogramban megfosztották állampolgári jogaiktól, sokakat átzavartak a határon, közülük mintegy 40 ezret pedig az elnéptelenített Szudéta-vidékre deportáltak, ám a nagyhatalmi tiltakozásra a magyarság (nem túl intenzív) erőszakos kitelepítése 1946 után megszűnt. A szövetségesek nem kívántak beavatkozni, tehát engedték a csehszlovák nyomásnak, de nem a végletekig. Hosszas huzavona után a csere során hivatalosan 57109 magyar és 37696 szlovák váltott hazát. A benesi dekrétumok ma is érvényben vannak mind Csehországban, mind Szlovákiában; a csehek 2006-ban bocsánatot kértek miatta.

77 éve (1933) égett le a német parlament.
Hitler a Reichstag felgyújtását (amit a nácik szerveztek) a kommunistákra fogta (Dimitrovot, a kommunista párt vezetőjét a bíróság felmentette), hogy aztán erre hivatkozva "tisztogatást" végezzenek (1. koncentrációs tábor felállítása), és megszüntessék a demokratikus pilléreit az államnak (a parlament és az önkormányzatok felszámolása).
A tűzvész után nem hozták rendbe az épületet, mert nem volt funkciója, csak a mementó.
1964-ben renoválta az NSZK (Nyugat-Berlin), de csak 1991 óta tölti be eredeti funkcióját.

17 éve (1993) robbant autóbomba a WTC-ben.
Helyi idő szerint percre pontosan 12:17-kor történt a merénylet, amely miatt hatan meghaltak és 1042-n megsebesültek. Az akciót az Al-Qaida szervezte. A terrorcselekményért hat szaúdi iszlám szélsőségest ítéltek el 1997-ben és 1998-ban, egyenként 240 év börtönbüntetésre. Az áldozatoknak emelt emlékművet, egy szökőkútatat a 9/11 merénylet elpusztította, csupán  egyetlen szilánkot találtak meg belőle.

149 éve (1861) adták ki a februári pátenst.
Az abszolutisztikusan uralkodó Ferenc József Bécsbe birodalmi gyűlést hívott össze, s ezt törvényhozói jogokkal ruházta fel. A birodalmi gyűlés a tartományi gyűlések fölé - az így kezelt magyar országgyűlés fölé is - rendeltetett. Az államhatalom legfőbb eszközei továbbra is az uralkodó kezében maradtak. Az uralkodó korlátlan joga maradt a külügy és a hadügy irányítása, a fegyveres erőkkel való rendelkezés, és a költségvetés ügyében sem dönthetett a tanács. A birodalmi gyűlés alsóházába az egyes országgyűlések delegáltak képviselőket: a 343 helyből Magyarországot 85 illette meg, Erdélyt 26, Horvát-Szlavónországot 9. A pátens az osztrák tartományokban az alkotmányosság igen szűk, de mégiscsak létező formáját valósította meg. Ez volt a Habsburgok utolsó kísérlete arra, hogy összbirodalmi szinten kormányozzák a koronához tartozó tartományokat és országokat. A terv elsősorban a magyar politikai ellenzék határozottságán bukott meg, akik semmilyen központi parlamentbe nem akartak beleegyezni. Ezt követően osztrák-magyar tárgyalások kezdődtek Magyarország jövendő állambeli státusáról. Ennek eredményeképpen, 1865 szeptemberében az uralkodó kiadta a császári manifesztumot, amelyben Magyarország vonatkozásában felfüggesztette az 1861-es februári pátenst. E dokumentum kibocsátása közvetlen előzménye volt az 1867-es kiegyezésnek, amely létrehozta a kétpólusú birodalmat, az Osztrák-Magyar Monarchiát.

376 éve (1634) ölték meg Albrecht von Wallensteint.
Az 1583. szeptember 24-n született Wallenstein egy cseh nemesi családból származott, amely protestánssá lett. Mindez azért érdekes, mert egész életében a katolikus (Habsburg) császár szolgálatában állt a vallásháborúnak nevezett harmincéves háborúban - igaz, ekkor már rekatolizált. A gazdag földbirtokos 1618-ban állított fel először saját költségén hadsereget. V. (Pfalzi) Frigyes fölött aratott győzelme (1619. VIII. 25/27) után megszerezte az elmenekült cseh főurak földjeit, és így megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezett későbbi nagyratörő vállalkozásainak megvalósításához. 1625-ben II. Ferdinánd császár részére állított fel 20 ezer zsoldosból álló hadsereget, melynek fenntartását az elfoglalt területeken vagyonelkobzással biztosította. 1628-ban elfoglalta Pomerániát és Mecklenburgot. 1628-ban a császár generalisszimusznak nevezte ki, de már 1630-ban kénytelen volt engedni a választófejedelmek akaratának és Wallensteint elbocsátotta szolgálatából. 1632-ben - Tilly halála után - visszahívta hivatalába. Wallensteinnek sikerült megállítania a svédek győzelmi menetelését Németországban (1632. XI. 16.). Sikerei nyomán feljogosítva érezte magát, hogy külön politikát folytasson. Emiatt felségárulással gyanúsították meg, és a "császárhű" tisztek merényletet szőttek ellene.
Friedland és Mecklenburg hercegét, Sagan fejedelmét egeri szállásán gyilkolták meg egykori tisztjei. Walter Deveroux kapitány vezetésével egy csapat dragonyos érkezett este 10 óra körül Wallenstein szálláshelyére. Először a komornyikkal és a többi szolgával végeztek, majd Deveroux saját maga ölte meg Wallensteint. A háború menete ezután megfordult, a császár és szövetségesei elvesztették azt.

Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.
Emlékezzünk az áldozatokra, a meghurcoltakra, a tönkre tett életekre. Magyarországon a halálos áldozatok száma viszonylag csekély, kevesebb mint ezer fő, de a kommunizmus nem az emberirtásra épült (mint a nácizmus), nem lehet ez alapján mérlegelni.
Az azonban jó lenne ha nem ál-hősöket ünnepelnénk, ha nem politikai érdek irányítaná a megemlékezést és a történelem tanítását. Mansfeld Péterre gondolok, akinek hőssé alakításához már film készült, és a szobor is folyamatban van. Mansfelden kétségtelenül példát statuált a rendszer, de mit is csinált valójában?

64 éve (1946) választották elnöknek Juan Perónt.
Egyszerű állattenyésztő családból származott Juan Domingo Perón, aki 1895-ben, Buenos Airesben született, majd 1911-ben lépett be az argentín hadsereg tisztképző iskolájába, amit gyalogsági alhadnagyként sikeresen be is fejezett. 1926-ban kezdte meg a fővárosban a katonai főiskolán tanulmányait, néhány év múltán pedig megkapta a hadtörténeti professzori titulust és az argentín vezérkar tagja lett. 1930-ban, az akkor megválasztott államelnök elleni puccsban aktívan részt vett, majd a hadügyminiszter magántitkáraként illetve katonai attaséként tevékenykedett különböző országokban több éven át. A politikai ranglétrán egyre inkább felfelé kapaszkodó Perónt azonban hadseregen belüli ellenfelei 1945 októberében visszalépésre kényszerítették és bebörtönözték. A fogságból azonban a nép tüntetésének köszönhetően pár napon belül kiszabadult. Támogatói között volt María Eva Duarte is, akit a világ csak Evitaként ismert meg. Perón még októberben feleségül vette a 20 évvel fiatalabb színésznőt. Ez az esemény Perón népszerűségének óriási lökést adott.
1946. február 24-n Buenos Airesben az elnöki palota erkélyéről kihirdették, hogy az argentín választásokat, 56 százalékos többséggel Juan Domingo Perón nyerte meg. Az új elnök szociális igaszságosságot, gazdasági függetlenséget és politikai szuverenitást ígért.
Az 1950-es évek elejére népszerűsége több tényező miatt is jelentős mértékben megcsappant. A gazdasági helyzet romlott, a nagybirtokos oligarchákkal és a katolikus egyházzal kialakult konfliktusa nem tett jót politikai karrierjének, ráadásul 1952-ben Evita is meghalt vérrákban.
1955-ben katonai felkelés űzte el Perónt, aki, miután elveszítette hivatalát Spanyolországba költözött, ahonnan csak 1973-ban tért vissza. Ez az év újra sikert hozott számára, mert októberben Argentína elnökévé választották. Hatalma azonban rövig ideig tartott, mert 79 éves korában, 1974. július 1-n meghalt.

463 éve (1547) született Don Juan de Austria.
1547, más források szerint 1545-ben jött világra V. Károly császár zabigyereke, János, akit fiatalon Geronimonak hívtak. Mivel uralkodó nem lehetett, be kellett érnie az infáns címmel és a világ egyik legnagyobb hadseregének irányításával. Legnagyobb sikere a lepantói-csata (1571), amikor szétverte a török flottát végleg letörve a mindenkori szultán mediterráneumi ambícióit. Mivel a csata előtt Don Juan tisztjeivel a rózsafüzért imádkozta, V. (Szent) Piusz pápa pedig Mária képe előt imádkozott a sikerért (mellesleg a pápa abban a csodában részesült, hogy a győzelem pillanatában látomása volt a diadalról), az említett napot, október 7-t, a Rózsafüzér Királynéjának ünnepévé tette.
Don Juan tengeri sikere(i) után Németalföld kormányzója lett, harcolt a lázadó protestánsok ellen, egy ilyen ostrom során tífuszban hunyt el, mindössze 31 évesen.

266 éve (1744) született Mayer Amschel Bauer.
A frankfurti zsidó pénzügyi karrierje apja halála után kezdődött, amikor a hannoveri Oppenheimerhez került bankársegédnek. A tehetséges fiatalember néhány év múlva visszatért Frankfurtba, és a Rothschild nevet felvéve önálló üzletbe kezdett. Pénzváltót alapított, de nem ettől remélte a meggazdagodást, hanem vegyeskereskedéséből. Mégis hobbijának lett nagy jelentősége, ugyanis érméket gyűjtött, aminek következtében ismerkedett meg I. Vilmos hesseni választófejedelemmel. I. Vilmos Európa legnagyobb hitelezője volt akkoriban, és egy olyan emberre volt szüksége, aki pénzügyleteit még hatékonyabban irányíthatná.
Mayer meghálálta a bizalmat, a fejedelem vagyona hatalmasra duzzadt, s a famíliáé is a különböző befektetések révén. Európa számos helyén alapított fiókot, amelyeket fiai vezettek. Ennek legnagyobb haszna Napoleon uralma idején volt, amikor így sikerült kimenekíteni a fejedelmi kincstárat, majd kijátszani a kontinentális zárlatot. I. Vilmos cserébe nemessé emelte a Rothschildokat.
1812. szeptember 19-n hunyt el Frankfurtban, amely azóta is a német pénzvilág központja.

91 éve (1919) kezdődött a földosztás.
Károlyi Mihály az egyik leggazdagabb család sarja, aki jogi diplomát szerzett, majd 1905-től választott képviselője Pétervásárának. Kezdettől ellenzéki politikus volt, aki fokozatosan közeledett a szociáldemokratákhoz és radikális demokratákhoz. Ennek jegyében 1916-tól földosztást, általános választó jogot és nemzetiségi egyenlőséget követelt.
1918-ban ezen következetes baloldaliságának és háborúellenességének köszönhette népszerűségét. Október 23-n ellenkormányt alakított, ám hatalomba csak az őszirózsás forradalom révén került.
A népköztársaság kikiáltása után 1919. január 11-n lett köztársasági elnök, s megkezdhette megvalósítani legfőbb terveit. Először az általános választójogot fogadta el a nemzetgyűlés (vagyis szavazati jogot kapott minden írni-olvasni tudó 21 éven felüli férfi és 24 éven felüli nő). Hamar törvény garantálta a demokratikus szabadságjogokat. Károlyi azonban itt nem állt meg - mit sem törődve a gazdasági helyzettel, az összeomló hadsereggel, szociális intézkedések meghozatalába kezdett: munkanélküli-segély, adóhátralék elengedés, gyermekmunka betiltása, béremelés, katonák végkielégítése, de tervezte még a nyolc órás munkanap bevezetését és a társadalombiztosítás kiterjesztését. Intézkedései tehát szinte tökéletesek voltak, csak éppen az adott helyzetben irreálisak. Ez okozta bukását, s mai felemás megítélését.
Ami a földosztást illeti, vagyis a zsellérek ill. kisbirtokosok milliós tömegének felemelését, február 15-n fogadták el Nagyatádi Szabó István földtörvényét. Ebben az 500 holdnál nagyobb magán- és a 200 holdnál nagyobb egyházi birtokok kártalanítás ellenében való kisajátítását mondták ki. Károlyi február 23-n kápolnai birtokán elsőként kezdte meg a törvény végrehajtását. Sem magán-, sem egyházi személy nem követte.

162 éve (1848) tört ki egy forradalom Párizsban.
A franciák fővárosában több forradalom, felkelés, lázadás türt ki. ezek közül nem is túl híres és jelentős az 1848-as. Az eset jelentőségét inkább a többi ország adta, amely vette ezt, vagyis ennek hatására ott is forradalom tört ki. 1848-at a népek tavaszának nevezik, ez volt az az év, amikor Európa-szerte forradalmak bontakoztak ki a helyi elnyomó hatalom ellen, s ezen sorozat első állomása Párizs volt, még ha itt hamar el is nyomták a felkelést.
Február 22-n a párizsi nép a Bourbon Lajon Fülöp ellen láadt fel, akinek uralmát a bankárok urlalmának is szokás nevezni, hiszen ők voltak a legnagyobb hazsonélvezői a rendszernek. A párizsiak felkelése hamar sikert ért el, elfoglalták a királyi palotát, elűzték Lajos Fülöpöt és kikiáltották a köztársaságot (másodszor), azonban belső konfliktusokba torkollanak az események, és ezt kihasználva III. Napoleon ragadja meg a hatalmat. Az egész esemény tehát világméretben nem is lett volna jelentős, ha a forradalom híre és sikere nem lázítja fel fél Európát.

278 éve (1732) született George Washington.
Az USA 1. elnöke egy virginiai ültetvényeshez méltó nevelést kapott, majd vámtisztviselő lett. A gyarmati háború azonban jobban vonzotta, 28 évesen már ezredesi rangban szolgált. A függetlenségi háború idejére már Virginia egyik leggazdagabb birtokosa, ezért és katonai hírneve miatt a kongresszusba őt delegálta állama. 1775-ben a függetlenségi háború katonai főparancsnokának  választották. Hadvezérként számos diadal és hiba fűződik nevéhez, de inkább előbbi. Érdeme, hogy tisztában volt hibáival és képes volt elfogadni más javaslatát; engedélyezte, hogy von Stauben képezze tovább embereit.
Békeidőben is képes volt háttérbe húzódni, ha kellett, a béke aláírásán nem volt jelen, és az alkotmány elkészítésében sem vett részt. Mikor megválasztották (1789) az új ország elnökének, lemondott teljes fizetéséről. Washington nem csak névleg volt a hadsereg főparancsnoka elnökként sem, 1794-ben maga indult a lázadók (Whiskey-feleklés) ill. az indiánok ellen - sikerrel. Külpolitikájában a semlegességre törekedett ill. Nagy-Britanniával való jó viszonyra. Újabb mandátumot nem vállalt, visszatért birtokára. 1799. december 14-n hunyt el.
Még 1790-ben kongresszusi határozat született egy új főváros felépítéséről. Az eredetileg négyzet alakú várost külön közigazgatási egységbe szervezték, nehogy egy állam alá tartozzon. Kolombuszról nevezték el (District of Columbia), de 1800-ban, mikor felépült az éppen elhunyt Washingtonról is. Mellesleg az 1 dollárost is az ő arcképe díszíti.

333 éve (1677) hunyt el Baruch Spinoza.
Spinoza a marannus közösség gyermeke volt, vagyis olyan családból származott, amely odahaza, Portugáliában színleg felvette ugyan a kereszténységet, titokban azonban zsidó maradt. Több százezer marannus (gúnynevükön: disznók) éltek Hispániában, s az inkvizítorok a formálisan megtérteket továbbra is zsidóknak tekintették és üldözték. Szorgalmasan gyűjtötték a bizonyítékokat: téli szombati napokon a katedrálisok tornyából lesték meg s írták össze azokat a házakat, ahol a hideg ellenére – sabbat lévén – nem füstölt a kémény.
1632. november 24-n született Amszterdamban, hiszen családja már oda menekült. Spinozát eszméi miatt, amelyek több ponton tagadták a judaizmust, kiátkozták hittársai. Így felvette a Benedictus nevet, s hátralevő életét a vallási intolerancia tanulmányozásának szentelte, mégpedig úgy, hogy közben anyagi függetlenségét optikai lencsék csiszolásával biztosította. Mint teológiai-politikai tanulmányában írta: „Senki nem ruházhatja át másra azt a természeti jogát, illetve képességét, hogy szabadon gondolkozzon és tetszőleges dologról ítélkezzen, és senki nem is kényszeríthető erre. Ezért erőszakosnak mondjuk azt az uralmat, amely a lelkekre is kiterjed.”

94 éve (1916) indult be a verduni vérszivattyú. Váratlan német tüzérségi támadás kezdődött az állóháború egyik keletfrancia szakaszán, amely a leghíresebb offenzívává vált. A háborúra jellemző módon indult a csata. A németek 2 napon át lőtték a francia állásokat (1200 löveg), de azok kitartottak, ám kapcsolatot nem tudtak tartani a hadvezetéssel. Mivel a franciák nem hitték, hogy a német zárótüzet túl lehet élni, azt feltételezték, hogy a németek éppen bevonulnak az állásokba, amikor elhallgattak a német ütegek. A diadalittas francia védők tehát pár óra pihenés után megkapták a honfitársak lövedékeit. Így semmisült meg a francia védelem.
A németek előretörtek, de Verdun központi erődítményét nem sikerült bevenniük. A nyáron intenzívvé váló francia ellentámadást (25 ezer tonna hadianyag) viszont sokáig sikeresen visszaverték, így egészen év végéig gyilkolták egymást a történelem egyik legintenzívebb módján (2,5 millió német lövedék). A halottak száma összesen 300-700 ezer (csak becslések vannak) volt, és 1917-re pontosan ugyanott húzódott a frontvonal.

124 éve (1886) született Kun Béla.
Zsidó származású köztisztviselői családban született Szilágycsehen, eredeti családneve Kohn volt. A középiskolát Zilahon és Kolozsvárott végezte. 16 évesen belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével a kolozsvári egyetem joghallgatója lett, de 1905-ben tanulmányait félbeszakítva az újságírói pályát választotta. 1907 júliusában egy írásáért hat havi fogházbüntetésre ítélték. Szabadulása után a kolozsvári Munkásbiztosító Pénztár tisztviselőjeként dolgozott. Az erdélyi szociáldemokrata pártszervezet baloldali szárnyának egyik vezetője volt. Az első világháború során orosz fogságba esett. Politikai indíttatása folytán a februári forradalom után Tomszkban belépett az egységes szociáldemokrata, majd az önálló bolsevik pártszervezetbe. 1918. március 24-n az ő elnökletével alakult meg az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportja. Ekkor építette ki személyes kapcsolatait Leninnel és más bolsevik vezetőkkel. 1918 májusától a szocialista hadifoglyok nemzetközi föderációjának elnöke volt. Részt vett a moszkvai eszerlázadás leverésében, majd harcolt a permi fronton. A Szovjet-Oroszországban szerzett tapasztalatait, ismereteit (permanens forradalom, tanácsrendszer) kísérelte meg alkalmazni a magyar viszonyokra a Mit akarnak a kommunisták? című munkájában.
1918. november 17-n tért haza, november 24-n Kelen József Városmajor utcai lakásában a magyar baloldal különböző csoportjaiból megalapította a Kommunisták Magyarországi Pártját, s a párt első Központi Bizottságának elnökévé választották. 1919. február 21-n a kormány utasítására a KMP több vezetőjével együtt letartóztatták, de a börtönből is irányította a tárgyalásokat a szociáldemokratákkal való egyesülésről. 1921. március 21-n, az elfogadhatatlan területi feltételeket tartalmazó Vix-jegyzék átnyújtása utáni napon Berinkey Dénes miniszterelnök és Károlyi Mihály köztársasági elnök lemondott. Ugyanaznap a két munkáspárt Magyarországi Szocialista Párt néven, kommunista platform alapján egyesült és a legfőbb végrehajtó szervet megalakítva kikiáltották a Forradalmi Kormányzótanácsot, kikiáltották a Tanácsköztársaságot. A kommün tényleges vezetője a hivatalosan csupán a kül- (március 21.–augusztus 1.) és a hadügyi (április 3.–június 24.) népbiztosságot irányító Kun volt. Az augusztus 1-i összeomlás után Bécsbe menekült, ahol internálták. 1920 nyarán Szovjet-Oroszországban telepedett le. 1922–1923-ban a kommunista párt uráli irodájának egyik vezetője, s egyben a bolsevik párt képviselője volt a Komszomol Központi Bizottságában. 1921-től 1936-ig a Komintern Végrehajtó Bizottságának tagja. Állítólagos szembekerülése a sztálini vonallal ellenséggé változtatta; 1936-ban a magyar párt helyzetének Komintern-vizsgálata kapcsán megfosztották párttisztségeitől. Az év végén kinevezték a Társadalomtudományi és Közgazdasági Könyvkiadó igazgatójává. 1937. június 29-n letartóztatták. Haláláról két hivatalos adat is született: a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiuma rehabilitációs irata szerint 1939. november 30-n egy moszkvai börtönben hunyt el, más forrás szerint 1938. augusztus 29-n kivégezték. Politikai rehabilitációja 1956-ban következett be, amikor az SZKP XX. kongresszusa alatt a Pravda és a Szabad Nép cikket közölt róla. Utóéletéhez tartozik, hogy Borsányi György 1979-ben kiadott Kun Béláról írott politikai életrajzát a szovjet követség tiltakozására a szovjet koncepciós eljárások ismertetése miatt betiltották.

220 éve (1790) hunyt el kalapos királyunk.
Mária Terézia fia hosszasan várt, amíg végre trónra kerülhetett, és nagy lendülettel esett neki reformtervei megvalósításának.
A felvilágosult abszolutizmus követőjeként az állam szinte minden szegmensét meg kívánta változtatni. Egységes német nyelvű birodalmat akart Bécs központtal, a felesleges szerzetesrendek betiltását, valódi vallásszabadságot (az egyház vagyoni hatalmának megszűnését), régiókat a megyerendszer ellen, hatékonyabb adórendszert, fejlett úthálózatot,  a halálbüntetés eltörlését, az igazságszolgáltatás  hatékonyabbá tételét és mellesleg az örökös jobbágyság megszűnését.
Mint az közismert, halálos ágyán a türelmi és jobbágyrendeletek kivételével mindent visszavont. Magyarország nem volt többé egy erős birodalom egyenrangú tartománya, de a vezető réteg megőrizte hatalmát.
Reformjainak bukása azok gyorsaságában keresendő, de az is kétségtelen, hogy az erős magyar nemesség semmilyen változtatást nem volt hajlandó elfogadni bármilyen hasznosak is voltak.

143 éve (1867) hunyt el Habsburg István.
József főherceg és Hermina anhalt-saumburgi hercegnő fia Budán született 1817. szeptember 14-n. Anyja gyermekágyi lázban meghalt, ezért mostohaanyja, apja harmadik felesége, Mária Dorottya württembergi hercegnő nevelte. 14 éves korában ezredessé léptették elő. 1835-ben a róla elnevezett 52. gyalogezred tulajdonosa lett. Kitanulta a könyvkötést és a faesztergálást is. Pest-Budán közvetlensége miatt nagy népszerűségnek örvendett. A németen kívül jól tudott latinul, franciául, olaszul és magyarul is. 1838-ban részt vett a pesti árvíz mentési munkálataiban, ami tovább fokozta népszerűségét. 1843 őszétől Csehország helytartója, hivatalát 1844 januárjában vette át. Csehországban főként gazdasági jellegű intézkedéseivel igyekezett a tartomány fejlődését elősegíteni (Bécs-Prága közötti vasútvonal építésének támogatása, az 1846. évi éhínség enyhítése stb.). Apja a halála után, 1847-ben lett Magyarország helytartója, majd Pest vármegye főispánja. 1847-ben választották nádorrá, és őt tarthatjuk a "legmagyarabb Habsburg"-nak. 1848 tavaszán, mint királyi helytartó, ő bízta meg Batthyány Lajost az első magyar független kormány megalakításával. Ezután vállalta a reménytelen harcot a konszolidáció érdekében. A végsőkig a helyén maradt, s így őt bízták meg a Jellacic ellen küldött magyar hadsereg vezetésével. A megbízatást elfogadta, de a hadvezetés átvétele helyett szeptember 22-n Bécsbe menekült és 25-n lemondott a nádori méltóságról. Ezután visszavonultan élt Németországban, majd végül kibékült Ferenc Józseffel. Menton-ban (Nizza mellett) érte a halál.

13 éve (1997) halt meg Teng Hsziao-ping,
Teng Hszi-hszien néven született Szecsuánban 1904-ben nagybirtokos  családban. 16 évesen Franciaországban tanult, ekkor vált kommunistává. Hazatérve csatlakozott a forradalmárokhoz, fontos hadvezére lett a pártnak. Ő vezette a döntő csatában a kommunista sereget Csang Kaj-sek ellen majd később Tibet megszállását irányította.
1949-től a párt főtitkára. Mao Ce-tung mellett ő volt a fék, a "realitást" javasló erő. A féltékeny Mao 1966-ban eltávolíttatta a hatalomból, így ekkoriban egy traktorgyárban dolgozott egyszerű munkásként. 1974-ben kapott kegyelmet, és lett miniszterelnök-helyettes.
Mao halálával ő lett az első számú vezető, eltávolította legfőbb vetélytársát. A kulturális forradalmat enyhítő "pekingi tavasz" kezdetét vette. Engedte a kritikát, erősítette az új generációt, lehetővé tette a tőkések csatlakozását. Nyitott a Nyugat felé, sokat utazott, tárgyalt. A Time magazin 1978-ban és 1985-ben az év emberének választotta. Elismertette a Nyugattal a Kínai Kommunista Pártot (Tajvan rovására), elindította Hongkong és Makaó visszaszerzését. 1981-ben visszaadta a parasztok földjeit, és engedélyezte, hogy a fő termények kvótájának a megtermelése mellett azt termesszenek, amit akarnak. 1989-ben ő fojtatta vérbe a Tienanmen téri tüntetést, a reformokat nem engedte a politika közelébe.
Nem sokkal ezután visszavonult, bár 1992-ig még nem hivatalosan a hatalom közelében maradt. 1997-ben hunyt el, utóda hű követője, Csiang Cö-min a mai napig. Kultusza ma már nagyobb, mint Mao Ce-tungé

307 éve (1703) halt meg Zrínyi Ilona.
Zrínyi Péter és Frangepán Katalin lánya 1643-ban született Ozaljvárban. 23 évesen adták hozzá I. Rákóczi Ferenchez, akinek három gyermeket szült, a hamar elhunyt Györgyöt, Juliannát és Ferencet, akinek születését alig élte túl férje.
Az özvegy Zrínyi elérte a királynál, hogy kezelhesse a hatalmas Rákóczi birtokot, majd feleségül ment Thököly Imréhez, aki felkelést indított a Habsburgok ellen. Thököly szövetségre lépett a törökökkel, ám az 1683-as bécsi kudarc után ez katasztrofális eredménnyel járt. Az osztrák hadak leverték a kurucokat, s Zrínyi fő erősségébe, Munkács várába szorult. Zrínyi bő két évig, 1685 őszétől 1688. január 17-ig állt ellen Caraffa ostromló seregének, miközben a törököket kiverték az országból.  Azonban feltétellel adta meg magát: embereinek szabad elvonulás, fia megtarthatja a Rákóczi birtokokat, ám Bécsben kell élniük.
I. Lipót azonban az egyezményt megszegve elválasztotta az édesanyát gyermekeitől, s zárdába küldte. Férje váltotta ki, mivel az egyik foglyul ejtett generálisért kicserélték 1691-ben. Zrínyi ezután férjével török száműzetésbe ment

120 éve (1890) hunyt el Andrássy Gyula.
Gróf Andrássy Gyula élete során az uralkodó egyik leggyűlöltebb ellenségéből fő támaszává vált, mikor az egykori halálraítélt Metternich székébe ült. Története igazán regényes, de itt csak a legfőbb eseményekre van hely.

442 éve (1568) kötötték a drinápolyi békét.
A Partiumért vívott Habsburg háborút lezáróan I. Miksa magyar király (azaz II. Miksa német császár) és II. Szelim török szultán között létrejött egyezmény előzménye, hogy a szigetvári csata után Miksa fegyverszünetet kért. A bő féléves tárgyalások eredményei:

• Miksa tudomásul vette az 1552-1566 közötti török hódításokat.
• Kölcsönösen garantálták a kialakult határok fenntartását.
• Egyikük sem támadja meg Erdélyt, ugyanakkor Erdély sem támadhatja meg sem a Habsburg Birodalmat, sem az Oszmán Birodalmat.
• Az alattvalókat szabadságukban nem akadályozzák.
• Tilos emberkereskedelmet folytatni.
• A követek szabadságot, sértetlenséget élveznek.
• A császár évi 30 ezer magyar aranyforint adót fizetett a szultánnak.

A béke a többszöri megújítások után 25 évig állt fenn, persze a kisebb-nagyobb portyák közepette.

199 éve (1811) született Wenckheim Béla.
Az ősi osztrák Wenck család Wenckheim néven nemessé lett ágának sarját a vármegyei szolgálatra taníttatták. Apja Békés vármegye országgyűlési követe volt, de saját szorgalma is kellett ahhoz, hogy már 21 éves korában már táblabiróvá válasszák, majd alig 26 évesen Békés vármegye alispánjának. Két év múlva, 1839-ben követül küldték az országgyűlésre, ahol a reformpártiak egyik ismert szónokává vált. Még ebben az évben Csongrád vármegye táblabírójává is megválasztották. Azonban 1843-ban magánéleti problémák miatt visszavonult, s csak 1847-ben tért vissza.
1848-ban az új magyar kormány Békés vármegye főispánjává nevezte ki és ugyanezen időben István főherceg nádornak is udvarmestere lett. A szabadságharcban kompromittálta magát - főispánként nemzetőrséget szervezett -, és menekülnie kellett. Amnesztiája után egy évtizeddel, 1860 őszén került be újra a politikába, mindjárt főispánként. Azonban a passzív ellenállás mellé állt, s hamarosan benyújtotta lemondását. Csak a politikai légkör enyhülésével, 1865-ben vállalta el újra a békési főispáni tisztséget. Csupán másfél évig szolgálta megyéjét, hiszen a kiegyezés első kormányának belügyminisztere lett 1867. február 20-tól 1869. október 21-ig, amikor vesebaja adta be lemondását. Nem tudott azonban végleg eltávolodni a politikától, s 1871. május 19-től a király személye körüli miniszter lett, amelyet a Lónyay-, Szlávy- és Bittó-minisztériumokban is megtartott, egészen 1879. június 7-ig. Sőt, 1875. március 2. és október 20. között, a fúzió idejében miniszterelnök volt, Tisza Kálmán ugyanekkor belügyminiszter. Majd Tisza alatt 1878. október 11. és 1878. december 5. között a belügyet irányította.
Szülőföldjén, Körösladányban temették el.

51 éve (1959) lett miniszterelnök Fidel Castro.
Castro 1926. augusztus 13-n született Fidel Alejandro Castro Ruz egy spanyol cukornádültetvényes és szolgálója gyermekeként. 1952 tavaszán Kubában Batista puccsal átvette a hatalmat. Castro ekkoriban az Ortodox Párt egyik vezetője volt, amely Batistát akarta megbuktatni. Első katonai akciójuk elbukott, Castrot 15 évre ítélték. Azonban az új rezsimet sokan ellenezték, és Castroval kezdtek szimpatizálni. Hamarosan egész tömegmozgalom bontakozott ki Castro szabadon bocsátásáért, amelyet még az USA is támogatott, így megvalósult.
A szabadon engedett Castro elkezdte szervezni seregét, hogy átvehesse a hatalmat. Ekkor vált kommunistává, hiszen a radikális baloldalon jelentős erők voltak illegalitásban. Eközben a gazdasági elit Batistát meggyőzte, hogy írjon ki szabad választást, ám ezt ő 1958 tavaszán elhalasztotta a Castro vezette felkelés kitörése miatt. Castro alig ezer gerillával rendelkezett, akik rendre borsot törtek a diktátor orra alá. 1958 folyamán Batista seregének hibái vlamint a lakosság támogatásának köszönhetően szinte átvette az egész országban az irányítást; a diktátor seregét apránként felmorzsolta.
Batista 1958 decemberében néhány hívével elhagyta Kubát, s Castro 1959. január 1-n bevonult Havannába. Ezzel győzött a kommunista sereg. Batista azonban csak február 16-n mondott le hivatalosan a miniszterelnöki posztjáról, ezért csak ettől a naptól hivatalos Castro uralma.

Betegsége miatt 2008. február 19-n hivatalosan lemondott (a pártfőtitkárság kivételével) posztjairól öccse, Raul javára.

31 éve (1979) vonult ki végleg Afganisztánból a szovjet sereg.
Az előzmény 1978-ban kezdődött, mikor a fegyverrel hatalomra került Taraki-kormányzat szovjet tanácsadókat hívott be, akik (végül már 5 ezer fő) fokozatosan szovjetizálni kívánták az államot, de ez komoly ellenállásba ütközött. Brezsnyevék már egy ideje az intervención töprengtek, amikor Tarakit meggyilkolták, és utóda, Amin véresen leszámolt a híveivel is. Ekkor már nem maradtak tétlen, főleg, hogy a szövetséges afgán erők felkérték őket a beavatkozásra. 1979 decemberében szinte ellenállás nélkül került minden szovjet kézre, Amin pedig a túlvilágra. Karmal lett a vezér, akit egyik korábbi erő sem támogatott. A szovjetizálás nem volt olyan erős, mint Taraki idejében, de az ellenállás, és így a szovjet áldozatok száma nőttön-nőtt.
Moszkvának sem az afgán helyzetet nem sikerült stabilizálnia, sem olyan rezsimet létrehoznia és hátrahagynia, amely lojalitásában bízhattak volna. Ennek ellenére a katonai jelenlét még évekig maradhatott volna. A kivonulást elrendelő politikai bizottsági határozat ugyanis jóval korábban (1986. november 13.) megszületett, mint azt a nyilvánosság követelte volna. Az afganisztáni kivonulás Gorbacsov döntése volt.
A mérlegük 14 433 halott és 30 ezer sebesült, az afgán halottak száma nagyságrendileg nagyobb.

561 éve (1449) született Piero de' Medici.
Lorenzo de' Medici és Clarice Orsini legidősebb fia, fivére Giovanni, a későbbi X. Leó pápa (1475–1521). II. Piero erős és atletikus alkatú férfi volt, de személyisége és modora távolról sem volt megnyerő. Nyers volt – mint az apja –, de Lorenzo tapintata nélkül.
Apja halála után, 21 éves korában jutott hatalomra. Nem volt népszerű a városban, sem az üzlethez, sem az államügyekhez nem értett, s nem is szívesen foglalkozott velük. Egy anekdota szerint Lorenzo állítólag egyszer azt mondta fiairól, hogy „Van három fiam, az egyik ostoba, a másik okos, a harmadik kedves.” Piero volt az ostoba, aki összeveszett fivéreivel és unokatestvéreivel. Ráadásul ekkorra már Girolamo Savonarola (1452–1498) uralkodott a polgárok lelkén. A szerzetes nagy hatású prédikációiban egyre élesebben támadta a Medici-családot, főleg Pierot.
Eközben az egymás ellen háborúzó olasz városállamok között Piero rosszul manőverezett. A korábbi ellenféllel, Nápollyal szövetkezett, amivel kivívta az addig semleges milánói Sforzák haragját, akik a francia királyt uszították a közeli Firenze ellen. Piero elutasította a kiegyezés lehetőségét, így a franciák feldúlták városát. Piero bosszúért kiáltott, de polgárai gyávábbak voltak ennél. 1494 októberének végén Piero – akit a Medici-párt nagyobbik részre is magára hagyott – belátta, hogy helyzete reménytelen. Ám mikor megtörve elfogadta a francia király feltételeit, a signoria (várostanács) fellázadt és nem volt hajlandó elfogadni az egyezményt, s Savonarolát küldte a francia királyhoz. Piero nem sokkal később, mikor városházára ment, hogy megtartsa beszámolóját, az elöljárók nem engedték be. Piero, ha nehezen is, de hazatért. Az éjszaka beálltával feleségével és két kis gyermekével, valamint unokaöccsével, Giulióval együtt elmenekült a városból. Öccse, Giovanni dominikánus barátnak öltözött és a San Marcóba menekítette a Medici-könyvtár néhány igen értékes kincsét, majd ő is elhagyta Firenzét. VIII. Károly francia király hódító hősként vonult be Firenzébe 1494. november 17-n.
Száműzetése alatt Piero felajánlotta szolgálatait a Firenzei Köztársaság ellenségeinek. Egyszer Piero meg is jelent egy fegyveres csapattal, ám kísérete rögvest elhagyta, amikor kiderült, hogy a firenzeiek egyáltalán nem óhajtják a Medici-restaurációt. Ekkor Piero felajánlotta szolgálatait a franciáknak, cserébe ködös és soha be nem tartott ígéretekért – miszerint a franciák meg fogják őt segíteni – a Firenze visszafoglalására teendő újabb kísérlet alkalmával. 1503 decemberében a franciákat megverték Gonzalo de Córdoba csapatai. Piero de' Medici – aki a francia seregben szolgált – a Garigliano folyón át akart Gaetába menekülni, de a csónakja felborult és ő maga a megáradt folyóba fulladt. Testét később megtalálták és a Monte Cassino-i apátságban temették el.

231 éve (1779) ölték meg James Cookot.
1728. október 27-n született Martonban. Hajósinas évei után 1758-ban nevezték ki első tisztté.
1768-ban vezette első útját. Tahiti volt az úticélja, hogy a Vénuszt figyelje meg. Cook ezután körülhajózta Új-Zélandot, majd hazatért. Útjának legfontosabb eredménye, hogy kötelezővé tette embereinek a gyümölcsfogyasztást, hogy ezzel elejét vegye a skorbutnak. Nem sokkal később minden brit hajón elrendelték ezt.
Második útja során körbehajózta az Antarktiszt, és sok csendes-óceáni szigetet felfedezett. Hazatérve nevezték ki hivatalosan kapitánnyá.
Harmadik expedíciója célja az északnyugati-átjáró megtalálása volt, amelyet egyébként csak egy évszázaddal később sikerült. Első kudarca után Hawaii-ra tért vissza, ahol egy ellopott dereglye miatt véres összetűzésbe keveredett a bennszülöttekkel, akik éppen a harc istenének periódusában voltak. Cookot több társával együtt megölték, fejét levágták, testét feldarabolták. Helyettese nem sokkal később visszaszerezte a maradványokat, hogy díszes temetést kaphasson Anglia egyik leghíresebb kapitánya.