Gondolatok a könnytárból

442 éve (1568) ért véget a tordai országgyűlés.
A János Zsigmond uralma alatti országrész számára január 6-n kezdődő diétán engedélyezték az ekkor megalakuló unitárius egyház papjainak is a szabad igehirdetést - Dávid Ferenc fellépésének köszönhetően. Ugyanis Erdélyben 1557-ben a lutheri, 1564-ben a kálvini irányzatot ismerték el egyenrangúnak a katolikussal, s ezzel az aktussal teljes lett a vallásszabadság. Az unitárius tanokat bevett vallásként hivatalosan az 1571-es marosvásárhelyi országgyűlésen ismerték el, Ekkortól teljes a vallásszabadság Erdélyben.
Legalábbis a magyarok és németek számára, hiszen a románok vallása, a görögkeleti továbbra sem volt az (a többi vallás nem jelentős), igaz, nem is üldözték őket - szemben a protestánsokkal.
A tordai határozat páratlan volt Európában, ahol a vallásüldözés enyhülése ekkor kimerült az augsburgi vallásbékével, amely nem támogatta az együttélést, hanem legalizálta a fegyveres erőszakot.

36 éve (1974) egyesült majdnem Líbia és Tunézia.
Az arab országok összefogása régi álma a közel-keleti, illetve az észak-afrikai államoknak. A nyugati gyarmatbirodalmak felbomlása után több kísérlet is történt az ősi arab birodalom modern kori feltámasztására. Az egyik legnevezetesebb Egyiptom és Szíria összefogása volt 1958-ban, amelyhez egy időben (távolról és gyengén ugyan), de Jemen is csatlakozott, és így létrejött az Egyesült Arab Köztársaság. Nasszer egyiptomi vezetőt ezután népszavazással mindkét országban, Egyiptomban és Szíriában is elnökké választották. A nasszerista egyesítési kísérlet azonban kudarcba fulladt, Szíriában ugyanis lázadás tört ki 1961-ben, így aztán az Arábiai-félszigeten fekvő Jemennel sem lett volna érdemes tovább próbálkoznia a Nílus-parti országnak. Egyiptom elismerte 1961-ben Szíria kiválását, és felbontotta a Jemenhez fűződő szövetségét, ugyanakkor megtartotta az Egyesült Arab Köztársaság elnevezést.
A hetvenes évek elején átmenetileg újra felerősödtek az arab egységtörekvések. 1971. április 17-n Egyiptom, Líbia és Szíria fogott össze, de végül 1973. szeptember elsejei hatállyal Líbia és Egyiptom egyesüléséről döntöttek. Ám nem valósult meg a terv.
1974. január 12-n, Líbia még nem mondott le a tervről és Tunéziával egyezett meg az egyesítésről. Nem sokkal a bejelentés után a két ország viszonya egyre feszültebbé vált, még katonai incidensre is sor került, vagyis az unió papíron maradt.
Kadhafit még ez sem törte le, 1980-ban a Szíriával való egyesülést ötlötte ki, de természetesen ez a terv sem jutott tovább az üres szólamoknál, kézfogásoknál.

67 éve (1943) kezdődött a szovjetek doni áttörése.
A szovjet hadvezetés 1942 végén több támadó hadműveletet készített elő. Ezek közül a Voronyezsi Front osztrogozszk-rosszosi offenzívája a 2. magyar hadsereg megsemmisítését célozta. A szovjet támadást 1943. január 12-n az urivi hídfőből indított erőszakos harcfelderítés vezette be a IV. hadtest 7. hadosztályának védőszakaszán. A következő napon támadásra indult a szovjet 40. hadsereg, majd 14-n a scsucsjei hídfőből a 3. harckocsihadsereg is. E napon az esti órákban már egy 50 kilométer széles és 17 kilométer mély rés tátongott a magyar védelemben. Az első napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak. A katonák mindaddig kitartottak, amíg működött a vezetés, és volt mivel harcolni. Január 15-n azonban a szovjet támadó egységek elvágták a hadsereg többi erőitől a III. hadtestet. A nap estéjére az áttörés szélessége 100 kilométerre növekedett. A vezetés cselekvésképtelen volt, a páncélelhárítás gyenge, és a tüzérség kiesett. Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok január 16-n kiadta az előzetes intézkedést a VII. hadtest és az 1. páncéloshadosztály visszavonulására. A német B. hadseregcsoport azonban, amelynek alárendeltségébe a 2. magyar hadsereg tartozott, nem engedélyezte a visszavonulást. A 2. hadsereg részekre szakadt, és vezethetetlenné vált. Január 17-n végül mégis elrendelték a magyar csapatok kivonulását. Sikerült egy 8 kilométeres folyosót nyitva tartani. Január 24-n a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból. A parancsnok ekkor adta ki a csapatokat súlyosan sértő "... A 2. Magyar hadsereg elvesztette a becsületét..." kezdetű hadparancsát, amit semmi nem indokolt. Március 5-n a német parancsnokság elrendelte a 2. hadsereg alakulatainak sürgős hátravonását a Dnyeper nyugati partjára. Április 24-től május elejéig tartott az alakulatok hazaszállítása. Jány vezérezredest 1943. május 1-n Kállay miniszterelnök ünnepélyesen fogadta a Keleti pályaudvaron. A 2. hadsereg élelmezési létszáma 1943. január 1-n 194.334 fő volt, míg március 1-n 100.818 fő, a hiány 93.516 fő. Kórházvonaton 28.044 sebesültet és beteget szállítottak haza, 28 ezer fő fogságba esett, a véres veszteség (elesettek és megfagyottak) 41.792 fő. A zsidó munkaszolgálatosok vesztesége a Keleti Fronton kb. 25 ezer fő, akik közül kb. 15 ezer fő a nem magyar kéztől elhunyt.

Endre László 1895. január 1-n született Abonyban. 1923-tól az ország egyik legnagyobb és legfontosabb járása, a gödöllői főszolgabírája volt, antiszemita és fajvédő pártok, egyesületek vezető tagja (ÉME, MOVE) volt. Ekkor már kirívó módon akadályozta a zsidóság és cigányság életét. 1937-ben megszervezte a Fajvédő Szocialista Pártot, amelynek központját az Andrássy út 60-ban rendezte be. Szélsőséges politikai ambíciói miatt előkészítette visszavonulását a közigazgatásból, és pártja hamarosan fuzionált a Szálasi vezette nyilasokkal. Egy évvel később megnyerte az időszaki választást Pest megyében a kormánypárt jelöltjével szemben. 1940 után az érvényben levő rendeleteken túl is korlátozó intézkedéseket foganatosított Pest vármegyében a zsidósággal szemben. 1944 áprilisától szeptemberéig a Sztójay Döme által vezetett kormány belügyi államtitkára volt, a deportálások egyik fő szervezője. Jó barátságba került Eichmannal, ennek is köszönhető hogy ő lett a a zsidóügyek kezelésével megbízott államtitkár. Az októberi nyilas puccsban nem vett részt, de Szálasi kinevezte a hadműveleti területek polgári közigazgatásának kormánybiztosává. A szövetségesek fogságába került, akik kiadták a magyar hatóságoknak. A népbíróság 1946-ban háborús bűnei miatt halálra ítélte, 1946. március 29-n kivégezték. A tárgyalás során megbánást nem tanúsított, a vádak nagy részét elismerte, kegyelmet nem kért. Akasztása előtt írt búcsúlevelében leszögezte: a zsidók kezében "van valóban a világuralom megvalósulása és elpusztít az útjából mindent, ami az új [zsidó] világállam felépítésében nekik akadályt jelent".

Flavius Theodosius születésekor már hanyatlott a Római Birodalom. Az ifjú katona lett, majd Moesia helytartója. 379-ben a nyugati birodalomrész ura, Gratianus társcsászárává választotta, mert bátyja, Valens a hadrianopolis-i csatában meghalt. Theodosius hatalmas energiával igyekezett a birodalom legkülönbözőbb problémáit megoldani, amelyből ekkorra már rengeteg akadt. Ennek jegyében legnagyobb ellenségükkel, a gótokkal szövetséget kötött. Az államrend megszilárdítása érdekében pedig a kereszténységet államvallássá tette. Theodosius tudta, hogy a Római Birodalom látszólagos egysége nem tartható fenn tovább, ezért 395-ben, halálos ágyán két fia között felosztotta az országot. Arcadius a keleti, Honorius pedig a nyugati területek ura lett. Ezzel megszűnt ill. kettészakadt a Római Birodalom.

90 éve (1920) alakult meg a Népszövetség.
A Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) az ENSZ elődje volt. Létrehozását a párizsi békekonferencia írta elő 1919-ben, amely elsősorban Woodrow Wilson amerikai elnök javaslatára alkotta meg a Népszövetség Egyezségokmányát, amelyet aztán beiktattak valamennyi békeszerződésbe. Az alapító okmány szerint a „Magas Szerződő Felek avégből, hogy a békét és biztonságot előmozdítsák …kötelezettséget vállalnak a háború elkerülésére, …nyílt becsületes nemzetközi összeköttetést tartanak fenn, …a nemzetközi jog szabályait ezentúl a kormányok kölcsönös magatartásának valóságos zsinórmértékéül határozottan elismerik, …mindennemű szerződéses kötelezettségnek lelkiismeretes tiszteletben tartását biztosítják…"
A Népszövetség székháza Genfben volt, két legfőbb szerve a Közgyűlés és a Tanács.
A Tanácsnak először négy (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán), később hat állandó tagja volt (Németország 1926 szeptemberében, a Szovjetunió 1934 szeptemberében lett a Tanács tagja). A Tanács általában évente háromszor-négyszer ülésezett. Mindenről, a nagy átfogó kérdésektől kezdve egészen az apró helyi konfliktusokig tárgyalhatott, bevonva az érintett országokat is. A Tanács csak egyhangú döntéseket hozhatott.
A Közgyűlésben az egy-egy szavazattal rendelkező tagállamok képviselői vettek részt. Új tagok felvétele a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozott, a döntéshez kétharmados többségre volt szükség. A Közgyűlés minden év szeptemberében ülésezett. A megvitatott kérdésekben a Közgyűlés csak egyhangúlag foglalhatott állást. A nem állandó tagok időszakonként váltották egymást. A napi ügyeket a főtitkár irányítása alatt álló állandó Titkárság intézte. A központi szervek munkáját autonóm szervezetek egészítették ki: a hágai székhelyű Állandó Nemzetközi Bíróság (ítélethozatal vitás ügyekben) és a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (a munkafeltételek nemzetközi normáinak kidolgozása, ellenőrzése).
Sikerei:
1. Finnország és Svédország közötti határviták egyeztetése (1921)
2. A görög és jugoszláv csapatok bevonulásának megakadályozása az újonnan megalapított Albániába (1920-1923)
3. Görögországra befolyást gyakorolt, hogy csapatait hívja vissza Bulgáriából (1925)
4. Irak és Törökország közötti található Mossul határvitáinak egyezteése (1926)
5. egy kis békecsapat kiküldése a Kolumbia és Peru közötti határvidékre
Kudarcai:
1. A Németország 1935-ben kilépett a Népszövetségből. (1921-től volt tag)
2. Szovjetunió kizárása 1939
3. Japán 1935-ben elhagyta a Népszövetséget
4. Olaszország 1939-ben kilépett a Népszövetségből

2059 éve (i. e. 49) vetette el a kockát Caesar.
Caius Iulius Caesar átlépte a Rubicont, és ezzel kirobbantja a polgárháborút a szenátusi párt (optimaták) ellen. Ha Caesar eleget tett volna a szenátus január elsejei felhívásának, hogy bocsássa el a csapatait, és térjen vissza Rómába, akkor az alkotmány többszörös megszegése miatt elítélték és száműzték volna. Ugyanis még 59-ben, consulságának évében,  azért, hogy mind a saját, mind pedig akkori szövetségese, Pompeius hatalmát növelje, semmibe vette a néptribunusi vétót, különösen a vallási jellegű kifogásokat.
Caesar tehát ekkor már tudta, hogy pozícióját csak katonai erővel tudja megtartani. „A kocka el van vetve” – mondta, s megindult Róma ellen.
Mint ismert, Pompeius a szenátus egy részével kereket oldott. Majd a következő évben a görögországi Pharsalosnál sikerült Caesarnak győzelmet aratnia az addigra már többszörös túlerőt összegyűjtő optimaták ellen.

107 éve (1903) született von Stauffenberg grófné.
A ma már Lengyelországhoz tartozó Krotoszynben született egy hivatalnok családban Melitta Schiller, az egyik leghìresebb női pilóta. Melitta egyik nagyapja egyébként zsidó származású volt, és szőrmekereskedelemmel foglalkozott. A lány apja viszont már építészmérnökként dolgozott, nem folytatta a családi üzletet. Érettségi után a müncheni műszaki főiskolán matematikát, fizikát, aeromechanikát tanult, és 1927-ben mérnök vált belőle, a repülőtervezéshez került. Ekkor ismerkedett össze Alexander Schenk von Stauffenberg gróffal, akivel 1937-ben frigyre lépett.
A második világháború kitörésekor szakmai tudását a Német Vöröskereszt szolgálatába akarta állìtani, de a légierő igényt tartott rá; zuhanórepülők tesztelésében kellett résztvennie, ami egy cseppet sem volt veszélytelen vállalkozás. Naponta többször emelkedett 4000 méter fölé, aztán zuhanórepüléssel 1000 méterre vitte le a gépet, a nap végén pedig összegezte műszaki tapasztalatait.
Számtalan repülést hajtott végre, új gépeket tesztelt, mivel azonban egy Stauffenberg volt a férje, pályája egy rövid időre megszakadt. 1944 nyarán Claus Schenk von Stauffenberg, Melitta sógora merényletet szervezett Hitler ellen. A sikertelen puccskìsérlet után a pilótanőt és férjét is elfogták. Melitta tudására, rutinjára azonban nagy szüksége volt a német légierőnek, ezért 6 hét után szabadon engedték.
A Dél-Németországba áthelyezett Schenk grófnő fegyvertelen gépét 1945. április 8-n egy amerikai vadászrepülőgép lelőtte. A pilótanő a sikeres kényszerleszállás ellenére sérüléseibe néhány órán belül belehalt. Így nem vehette át az első osztályú Vaskeresztet sem, amelyet nem sokkal korábban ítéltek neki oda.

97 éves (1913) lenne Richard Milhous Nixon.
Egy ötgyermekes, szegény kvéker család tagjaként látta meg a napvilágot a kaliforniai Yorba Linda-ban. Tízéves korától dolgozott, majd a Duke Universityn szerzett jogi diplomát. A második világháborúban a haditengerészet tisztjeként szolgált, majd a háború után politikai pályára lépett. 1946-ban republikánus képviselőként került be a kongresszusba. 1953-61 közt Eisenhower alelnöke volt, majd indult az 1960-as elnökválasztásokon, de alulmaradt John F. Kennedyvel szemben, két évvel később pedig a kaliforniai kormányzóválasztáson is elbukott. Átmenetileg visszavonult, de az 1968-as elnökválasztási hadjáratban újból indult, s ezúttal, ha minimális különbséggel is, de győzött. Sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy megígérte a vietnami háború befejezését. Ennek ugyan ekkor még nem tett eleget, de mert fontos lépéseket tett az ügyben, továbbá a hidegháború felszámolása felé is - pl. ellátogatott Pekingbe és Moszkvába - 1972-ben nagy fölénnyel ismét elnökké választották. Második hivatali idejét azonban már nem tölthette ki. 1974-ben a Watergate-ügy, a hírhedt lehallgatási botrány miatt az amerikai elnökök történetében először távoznia kellett posztjáról, és csak utódja, Gerald Ford elnöki kegyelme révén kerülhette el a büntetőjogi felelősségre vonást.
1973. június 17-n öt embert - köztük a Nixon újraválasztásáért küzdő szervezet fizetett alkalmazottját - letartóztattak, amiért betörtek a Demokrata Pártnak a Watergate-házban lévő irodáiba, és lehallgató-berendezéseket telepítettek. Alig valamivel később két további fehér házi alkalmazottat vettek őrizetbe, ám a Nixon-admisztráció tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. Nixont ekkor még csak azzal gyanúsítottak, hogy megpróbálta fedezni embereit, de nem sokkal később már megbízónak vélték. Nixon, kormányzatának hat tagja (Kleindienst, Ehrlichman, Haldeman, Magruder, Dean és Grey) után 1974. augusztus 9-n lemondott, mivel a bizonyítékok összegyűltek.
Nixon személyét titokzatosság lengte körül, legközelebbi munkatársai sem igazodtak el rajta, voltak akik minden idők legnagyobb elnökének, mások közönséges összeesküvőnek tartották, aki végzetesen aláásta a nemzetnek a közélet tisztaságába vetett hitét. 1994. április 22-n halt meg.

713 éve (1297) jött létre Monaco állam.
A Vatikán után Monaco a második legkisebb állam a világon. A Földközi-tenger partján, Nizzától 18 kilométerre keletre fekszik, a francia-olasz határ közelében, szárazföldön csak Franciaországgal határos. Az ország egy keskeny földsáv, legmagasabb pontja a 140 méteres Mont Agel. A terület teljesen urbanizált, ezáltal az ország az egyik legsűrűbben lakott terület a Földön. Monaco négy kerületre (quartier) oszlik: Monaco-Ville városára, La Condamine kikötőjére, Monte-Carlo lakó- és üdülőövezetére (itt található a híres kaszinó is), és Fontvieille tengertől elhódított területére.
A várost genovai kolóniaként alapították 1215-ben. 1297-ben a kalózkodásból élő Grimaldi-csallád foglalta el egy ügyes trükkel: katonái ferences szerzeteseknek álcázták magukat. A családfő 1612-től viseli a hercegi címet. 1789-től 1814-ig a város francia fennhatóság alatt állt. 1815-től 1860-ig a bécsi kongresszus döntése alapján Szardínia protektorátusa volt, 1861-ben a francia-monacói szerződésben elismerték az ország függetlenségét. Monaco hercege az 1911-es alkotmányig abszolút uralkodó volt. A versailles-i szerződés kiegészítéseként a franciák védnökséget vállaltak Monaco felett.

776 éve (1324) halt meg Marco Polo.
Marco apja, Niccolo, és nagybátyja, Matteo már kilenc évet töltöttek Ázsiában és Kubiláj mongol kán kérésére tértek vissza Európába. A kán száz kiművelt teológust és a Szent Sír lámpásának olaját kérte a pápától, X. Gregor azonban csak két dominikánus szerzetest tudott nélkülözni udvarából, azok is visszafordultak Örményország előtt. Így 1271-ben a két kereskedő-követ csupán egy kis olajjal és az ifjú Marcóval indult három évig tartó útjának, Pekingig.
Niccolo fiát az uralkodó szolgálatára ajánlotta, amit a nagykán örömmel vett. Pontosan nem ismerjük Marco Polo feladatait és tisztségét, de meglehetősen magas pozícióba került. A nomád uralkodókra jellemzően, a nagykán udvarában is számtalan vallás hívei voltak megtalálhatók. Marco Polo szerint Kubiláj a keresztény vallást tartotta legtöbbre, ám maga nem keresztelkedett meg. Miért nem? Kubiláj így felelt: „Négy prófétát imádnak a világon, akinek mindenki tisztelettel adózik. A keresztények Jézus Krisztust vallják uruknak, a szaracénok Mohamedet, a zsidók Mózest, a bálványimádók pedig Szagamoni Borkant, mint az első istent a bálványok között. Én mind a négyet tisztelem és becsülöm, mert egyikük bizonyára a legnagyobb és legigazabb a mennyekben, és annak a segítségét kérem.”
Számos leírás mutatja be az uralkodó palotáját, udvarát, feleségeit, seregét, mindennapi életét, a legérdekesebb viszont a tartományok és városok megörökítése. Hangcsou városa másfélmillió család otthona, az utakat megtervezték, kikötőjébe a kontinens minden országából szállítanak portékát, amit papírpénzért adnak el a császárnak. A város lakosságának kényelmét szolgálja számtalan hideg- és melegvizes közfürdő. A városokban tűzvédelmi szolgálat működik, nehogy a fekete kő (=szén) felégesse a házakat. Az egész birodalmat behálózták a postaállomások, ahol a küldöncök és futárok pihenhettek meg és válthattak friss lovakat, a kikötőkben és kereskedelmi utak mentén a nagykán hivatalnokai tartották kézben a birodalom teljes árucseréjét.
1292-ben a Polo család megelégelte a Nagykán szolgálatát, és elindult hazafelé, utolsó szolgálatukként még elkísértek egy tatár hercegnőt jegyeséhez, a perzsa udvarba, az út viszontagságait jelzi, hogy hatszáz halottat hagytak hátra Velencéig.
Marco Polo nem sokáig pihent szülővárosában, 1296 szeptemberében a Velence és Genova közötti háborúskodás áldozataként fogságba került, s a börtönben diktálta le élményeit rabtársának, Rustichellonak. Sajnos az eredeti könyv (Il Milione) elveszett. 1299-ben szabadult a fogságból, Velencébe érve nagy megtiszteltetés érte, beválasztották a városi nagytanács tagjai közé. A könyv hatalmas sikert aratott Európában (százötven különböző változatát ismerjük), ahol addig mit sem tudtak a keleti birodalmakról. Egyesekben hitetlenkedést váltott ki, másokat a gazdag zsákmány csábított az ismeretlen tájak felé. Hatását mi sem mutatja szemléletesebben, mint hogy Kolumbusz Kristóf útiládájában is megtalálható volt egy példány.
Sokan azonban kétlik a visszaemlékezés hitelességét. Furcsa, hogy miért nem említi Marco Polo a kínai nagy falat, sem a teát, sem a nyomtatást. Földrajzi tévedései, sajátos elnevezései miatt is gyanút kelthet Marco Polo beszámolója, hiszen a helységeket perzsa néven emlegeti. Az sem erősíti Marco Polo beszámolójának hitelességét, hogy a kínai források nem tesznek említést őróla. A történelmi kérdőjeleket pedig elsősorban az okozza, hogy Marco Polo könyvében sok cselekmény említése valójában évtizedekkel korábban történt.

412 éve (1598) kezdődött az orosz zűrzavarok korszaka.
Borisz Godunov 1551 körül született (a hiányos forrásokból nem lehet rekonstruálni a család történetét). Godunov IV. (Rettegett) Iván udvarában kezdte a pályafutását, végül a cári palota őrségének kapitánya lett. 1588-ban ő lett I. Fjodor gyámja, aki örökös nélkül elhunyt, így kihalt a Rurik-dinasztia.
1598. január 7-n I. Fjodor tisztázatlan halála után Oroszország cárja Borisz Godunov lett, akinek uralkodása alatt számos problémával kellett szembenéznie. Előbb egy lengyel támadást kellett kivédekeznie, majd a rossz termés miatti parasztlázadásokat, de a legsúlyosabb probléma ál-Dimitrij megjelenése volt. 1603-ban egy lengyel nemesnél felbukkant egy ifjú, aki magát Dmitrijnek, IV. Iván fiának nevezte, aki a közhiedelemmel ellentétben mégsem halt meg. A kimaradt éveket azzal magyarázta, hogy még anyja mentette meg életét, aki időben kicserélte egy másik gyerekre, és őt egy kolostorban neveltette fel. Ál-Dmitrijt nem csak az orosz parasztság egy része, hanem a hatalomból kimaradt bojárok, sőt a lengyel király is pártfogolt. Mikor ezek több csatában is legyőzték Borisz cár seregeit, az 1605. április 13-n megmérgezte magát. Fia, II. Fjodor lett utóda, ám csak két hónapig, hiszen a megmaradt cári sereg is átállt.
Azonban ál-Dmitrij egy évig sem uralkodhatott. A bojárok vele sem voltak elégedettek, és egy összeesküvés során végeztek vele, s vezetőjüket tették cárrá (IV. Vaszilij). Az elkövetkezendő pár évben még 4 (más források szerint 5) magát Dmitrijnek nevező alak tűnt fel, akiket a lengyelek, svédek támogattak. A hosszas háborúskodás végén Mihail Romanov szilárdította meg a cári hatalmat, s alapította meg az 1917-ig uralkodó Romanov-dinasztiát.

452 éve (1558) foglalták el a franciák Calais-t.
Azzal, hogy a franciák bevették Calais-t, elesett az utolsó angol kézen lévő város az európai kontinensen. Ezzel végleg lezárult a franciák és angolok közötti szárazföldi konfliktus, amely még 1066-ban kezdődött. Vilmos, normann herceg ugyanis egyaránt uralta Angliát és a francia földön levő Normandiát, amely megszerzése a francia uralkodók vágya volt. A 13. századra sikerült ez a francia királynak, ám Anglia hamar kamatosan szerezte vissza birtokát. Az ok az Anjou-dinasztia angol királlyá emelése volt, hiszen ők hozták francia birtokaikat, és hamar alaposan kibővítették. Az angol-francia konfliktus csúcspontja a százéves háború volt (1337-1453), amely az Anjouk francia trónigénye miatt tört ki, s amelyre még évszázadokig az angol uralkodók hivatkoztak - egyben felvették a Franciaország királya címet is.
Calais elvesztésének éve egyébként jelképes, hiszen év végén trónra lépett I. Erzsébet, akinek uralma alatt épült ki az angol tengeri hatalom, amely később a világ leghatalmasabb államává tette az ekkor már tényleg szigetországot.

32 éve (1978) tértek haza a koronázási jelvények.
A magyar Szent Koronát a koronaőrség megmaradt tagjai 1945 májusában a Salzburg melletti Mattseeben, egy tóparti, mocsaras részen rejtették el. Az őrök hamarosan amerikai fogságba estek, s a kihallgatáson elárulták rejtekhelyet. A kincseket az Egyesült Államokba szállították, és letétként őrizték.
1978-ban ezen a napon a Parlamentben az amerikai nép képviseletében Cyrus Vance külügyminiszter adta vissza a magyar államiságot jelképező Szent Koronát és vele együtt a koronázási jelvényeket a magyar népnek. Gesztusnak szánta ezt az akciót az amerikai kormány: a magyar politika elismerése is volt. A magyar emigráció egy része erélyesen tiltakozott, míg mások helyeselték a döntést, mondván, a korona nem a rendszeré, hanem a nemzeté. Az Országházban ünnepélyes külsőségek között vették át a történelmi ereklyéket.

91 éve (1919) tört ki a Spartacus-felkelés.
Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht 1916-ban hozta létre marxista alapú mozgalmát. 1919. január 1-n a Spartacus csoport átalakult a Kommunisták Németországi Pártjává, hogy megszervezzék a tömegeket és keresztülvigyék egy szocialista köztársaság megalapítását.
A hírre újévkor valamennyi szocialista kilépett a kormányból. Január 5-n fegyveres tüntetők szállták meg a berlini sajtónegyedet, másnap megkezdődött a Spartacus-felkelés. A kormány kihirdette az ostromállapotot, és Gustav Noske hadügyminisztert küldték oda rendet tenni. A hadsereg január 12-n a felkelést leverte, Luxemburgékat 15-n kivégezték. Ám február 25-n általános sztrájk kezdődött. Március 2-n, a csúcsponton Noske tűzparancsot adott. A sztrájk összeomlott, ám az akció a Ruhr-vidéken április 11-n ért véget.

33 éve (1977) született a Charta '77.
Ezen a napon több nagy nyugati napilapban jelent meg a Charta '77 csehszlovák emberi jogi mozgalom első nyilatkozata, amely a mozgalom alapdokumentuma volt. A mozgalom azután jött létre, hogy a kommunista csehszlovák vezetés 1975-ben aláírta ugyan a helsinki európai biztonsági értekezlet záródokumentumát, de nem tartották be. A chartások a törvényesség alapján szerettek volna erről párbeszédet folytatni a hatalommal, az azonban zaklatta, üldözte és bebörtönözte őket. Václav Havel - a későbbi államfő - volt az egyik első szóvivő, akit ellenzéki tevékenységéért a volt kommunista rendszer a hetvenes és a nyolcvanas években több ízben be is börtönzött. A mozgalomnak ugyanúgy tagjai voltak a volt reformkommunisták, mint a kereszténydemokrata, illetve a jobboldali ellenzéki aktivisták is, 1977-ben 243-n. A Charta '77 egyre népszerűbb és ismertebb lett nem csak Csehszlovákiában, és komoly hatása volt a kommunizmus bukásában. Részben az általa terjesztett szellemnek köszönhető, hogy békés hatalomátvétel történt 1989-90-ben K-Európában.
A Charta '77 mozgalom hivatalosan 1992 novemberében szüntette meg működését, amikor utolsó nyilatkozatában leszögezte, hogy a megváltozott társadalmi körülmények között befejeződött a történelmi szerepe.

944 éve (1066) halt meg Hitvalló Edward.
Apja II. (Tanácstalan) Ethelred király (ur. 978-1016), anyja pedig Emma, II. Richárd normandiai herceg leánya volt. Miután 1013-ban a dán vikingek megszállták Angliát, a család Normandiába szökött. A rákövetkező évben Ethelred Angliába ment és megállapodott a vikingekkel, hogy visszakapta a trónját. Ethelred 1016-ban bekövetkezett halála után a dánok ismét fennhatóságuk alá vonták Angliát. Edward normandiai száműzetésben maradt, egészen 1041-ig, amikor visszatért féltestvére, Hardeknud király londoni udvarába ment. 1042-ben lépett a trónra, és sietve rátette a kezét anyja birtokaira, aki összeesküvéssel próbálta megakadályozni hatalomra kerülését. Mindazonáltal országlásának első 11 évében Godwine, Wessex grófja volt Anglia igazi ura. Edward Godwine leányát, Editet vette feleségül, de 1049-ben - négy évvel az esküvő után - szakításra került sor a két férfi között. 1051-ben Edward száműzte a Godwine családot, és eltaszította Editet.
Ebben az időszakban Edward egyre népszerűtlenebbé vált amiatt, hogy magas kormánytisztségeket adott idegeneknek - elsősorban normannoknak. Így vált lehetővé, hogy Godwine és fiai 1053-ban számottevő haderőt tudtak felállítani a király ellen. Külföldi kegyencei közül sokat száműztek, őt magát pedig rákényszerítették arra, hogy visszaadja birtokaikat. 1053-ban Godwine meghalt, s fia, Harold vette kezében a királyság kormányzását. Voltaképpen nem is Edward, hanem Harold volt az, aki 1063-ban leigázta a walesieket, 1065-ben pedig tárgyalásokat kezdett a lázadó northumbriaiakkal. Így történt, hogy Edward halálos ágyán Haroldot jelölte ki utódjául, holott korábban a normann rokon nak, Vilmosnak ígérte a koronát. Harold egy évet sem uralkodhatott, hiszen Vilmos haddal érkezett érvényesíteni jussát.
Edward építtette a Westminster-apátságot, halála előtt egy héttel, 1065. december 28-n szentelték fel. Edwardot 1142-ben avatták szentté, s itt temették újra. Szent Eduárd a királyok, a nehéz házasság illetve az elvált házastársak védőszentje.

68 éve (1942) végzett ki a magyar csendőrség közel háromezer embert.
1941 novemberében az ún. Sajkásvidéken, Csurog és Zsablya térségében egy partizánosztag működött. A partizánok január 4-n egy lakatlan tanya körül tűzpárbajt folytattak magyar karhatalmi alakulatokkal, az ütközetnek mindkét részről több halálos áldozata volt. A csendőr- és honvédcsapatokat január 5-n egységes karhatalmi vezetés alá rendelték Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagynak, a szegedi V. hadtest parancsnokának az irányításával. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök elrendelte az egész Sajkásvidék razziaszerű átkutatását. A vezérkari főnökség 100-110 főre becsülte a partizánok létszámát, bár a valóságban 40-n voltak. A partizánosztagot a magyar csendőr- és határvadász-alakulatok január 5-6-n szétverték. Megkezdődött a razzia, melynek során a Zsablya községben kb. 1000 szerb ajkú, békés polgári lakost megöltek.
Január 12-n Feketehalmy-Czeydner a tényekkel ellentétben azt jelentette Szombathelyinek és Keresztes-Fischer belügyminiszternek, hogy a partizánok behúzódtak Újvidékre. Január 20-n este a karhatalmi erők körülzárták a várost, megszüntettek minden távközlési összeköttetést a külvilággal, beleértve a főispán és a polgármester telefonvonalait is. Másnap reggel megkezdődött a tisztogatás. A várost három részre osztották, amelyeket 240 járőr kutatott át. Akinek nem találták megfelelőnek az igazolását, azt a leventeotthonban működő igazolóbizottság, majd Grassy József városparancsnok minden törvényes alap nélkül működő vésztörvényszéke elé vitték. Ez mindenkit további eljárás nélkül halálra ítélt, az elfogottakat a jeges Duna strandján kivégezték, és a holttesteket jégbe vágott lékbe taszították. A mészárlás 23-n este ért véget. A razzia során összesen 3340 embert gyilkoltak meg, 2550 szerbet és 790 más nemzetiségűt, főleg zsidót. Az áldozatok között 2102 volt férfi, 792 nő, 299 időskorú és 147 gyermek. 1942 áprilisában - többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre és Bethlen István követelésére - Szombathelyi elrendelte a nyomozást a délvidéki események ügyében. Az újvidéki tömeggyilkosság ténye bebizonyult, de a kormányzó elrendelte, hogy a katonatisztek ellen az eljárást szüntessék be. 1943 októberében a hadi események hatására Horthy elrendelte az eljárás folytatását a katonatisztek ellen. A hadbírósági tárgyalás december 14-n kezdődött. A vádlottakat Szombathelyi utasítására nem tartóztatták le. Ezt kihasználva, Feketehalmy-Czeydner, Grassy és még egy társuk január 15-n Németországba szökött, Albrecht főherceg féltoronyi birtokán jutották át osztrák (akkor birodalmi) területre.
A Délvidékre 1944-45-ben újra bevonultak a szerbek, és több hónapos irtó hadjáratot kezdtek a relatív többséget alkotó, többnyire ártatlan magyar polgári lakosság körében: Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és sok más magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le, és földeltek el jeltelen tömegsírokban. Ez a megtorlás legkevesebb tízszer annyi magyart érintett, mint az 1942-es az ún. hideg napok áldozatainak száma. 2006-ban a szerbiai parlament elfogadta a politikai kivégzettek és üldözöttek rehabilitációjáról szóló törvényt, ennek révén megszabadulhattak a háborús bűnösség bélyegétől a délvidéki Csurog, Zsablya és Mozsor magyar lakói, akiket 1944-45-ben ártatlanul kivégeztek illetve vagyonelkobzással sújtva örökre elüldöztek otthonukból.

517 éve (1493) oszlatták fel a Fekete Sereget.
Bizonytalan a fekete név eredete, egyesek szerint talán az egyik cseh származású vezetőjéről a "fekete" Haugwitz János vitézről kapta. A sereg fénykorában Mátyás mintegy 20 ezer fős állandó hadseregének 6000, főleg cseh és rác zsoldosból álló centrumát jelentette, s kitűnő szolgálatokat tett háborúiban. A katonák fizetése azonban rendkívüli terhet rótt a kincstárra, ezért Mátyás előszeretettel alkalmazta őket a nagy hadizsákmánnyal kecsegtető nyugati hadjáratokban. II. Ulászló kiürült kincstára azonban a sereg fenntartásához szükséges évi 400 ezer aranyforintot már képtelen volt előteremteni, s így a sereg fokozatosan szétzüllött, a katonák fosztogatásból éltek. A hadsereget egykori fővezére, Kinizsi Pál 1492 végén brutálisan szétverte. Igy a király rendelete tulajdonképpen csak a már formálisan létező sereg feloszlatására vonatkozott.

85 éve (1925) oszlatta fel a parlamentet Mussolini.
Benito Amilcare Andrea Mussolini szegény családban született 1883. július 29-n. Vásott kölyök volt, majd 1901-ben tanítói diplomát szerzett, de munkáját nem tudta megtartani nőügyei miatt. Szocialista nézeteket vallott, munkásújságoknak is dolgozott. Harcolt az I. világháborúban, meg is sérült, s ez a pár év győzte meg, hogy nem a munkásosztályra, hanem a nacionalista kispolgárságra támaszkodva lehet átvenni a hatalmat. Szocialista nézetei így nemzeti szocialistára módosultak.
A társadalmi és gazdasági válságban levő Olaszországban Mussolini demagóg jelszavai mind több embert győztek meg, és az 1921-es választások eredményeképp pártja lett a mérleg nyelve, vagyis képes volt sakkban tartani a kormányt. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy létrehozott egy fasiszta gárdát, amely csak a parancsszavára várt, hogy fegyverrel vegye át a hatalmat. Végül számottevő erőszakra nem került sor, pusztán a fenyegetéstől megijedtek, és a parlament miniszterelnökké emelte 1922-ben (ld. Marcia su Roma - X. 31).
1923-ban új választójogi törvényt fogadtatott el, amely értelmében a győztes párt automatikusan 2/3-os többséget szerez a parlamentben. Ez volt az a pont, amikor az ellenzék egyik embere, a szocialista Giacomo Matteotti felszólalt és a lakosság összefogását kérte Mussolini erőszakos hatalomátvétele ellen. A lakosság azonban jobban tartott egy szocialista államirányítástól. Matteottit 1924. július 10-n fasiszta különítmény ölte meg. 1925. január 3-n pedig kihívó parlamenti beszédében Mussolini magára vállalta a felelősséget Matteotti meggyilkolásáért, majd feloszlatta az országgyűlést, és ezzel kezdetét vette a fasiszta diktatúra Olaszországban. Rendeletileg akadályozta a pártok működését, a sajtószabadságot megszüntette, a helyi közigazgatások autonómiáját korlátozta, letartóztatások sorozata kezdődött meg. A parlament 1926-ban hivatalosan is korlátlan hatalmat szavazott meg a Ducénak azzal, hogy rendeletei törvényerejűek és csak a királynak tartozik felelősséggel. A látszatparlament végül 1928-ban szűnt meg jogilag.

518 éve (1492) ért véget a rekonkviszta.
A muszlim seregek 711-ben szétzúzták a hispán nyugati-gót államot, s a félsziget nagyrészét birtokukba vették. Az északi területeken több független keresztény fejedelemség alakult, amelyeknek közös céljuk volt a muszlimok kiűzése. Több keresztes hadjárat indult, amelyek többnyire sikeresek voltak, ám csak csekély területeket tudtak visszaszerezni.
A több évszázados küzdelem során egyesültek a hispán államok és 1479-től csak kettő maradt, Portugália és Spanyolország. A spanyol uralkodópár, II. Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella, legfőbb célja a rekonkviszta befejezése volt, ami akkor már csupán Granada városát jelentette. Ez sikerült 516 éve.

59 éve (1951) vezette be a Rákosi-rezsim a jegyrendszert.
A világháború alatti ellátási zavarok miatt már 1941-től fokozatosan be kellett vezetni hazánkban a jegyrendszert, ám a hároméves terv sikere eredményeképp ezt megszüntették (1949). 1951-ben azonban a kommunizmus építésének apróbb zavarait korrigálni kellett, s visszaállították év elején a cukor- és lisztjegyeket.
Az ellátási nehézségekért falun a tehetős, gazdag parasztot tették felelőssé. Az ún. kulákokat, ugyanúgy, mint a Szovjetunióban, üldözni kezdték. A cél a falusi kisbirtokos parasztság felszámolása és ezzel együtt az ellenség, a belső árulók leleplezése. Elvileg a 25. kat. holdnál nagyobb vagy 250 aranykoronánál értékesebb földterület birtoklása volt a kulák minősítés kritériuma. A gyakorlatban azonban a kulák kategóriát tetszés szerint tágíthatták.
A jegyrendszer 1951. december 2-ig maradt érvényben a húsjegy kivételével, amelyet csak 1952 februárjában töröltek el.

310 éve (1700) tért át Oroszország a Julianus naptárra.
I. (Nagy) Péter cár Oroszország felzárkóztatása érdekében hozott reformjai egyike a hagyományos bizánci eredetű időszámítás lecserélése a Julián- naptárra. A bizánci időszámítást először a VII. században kezdték alkalmazni. Eszerint az időszámítás kezdete a Világ teremtésének időpontja, i. e. 5509. szeptember 1. A napév szerinti időszámításon alapuló Julián-naptár használatát i. e. 45-ben Caius Iulius Caesar vezette be. A Julián-naptárat 1582. október 4-n XIII. Gergely pápa megújította, s ezt fokozatosan vették át a világ országai, elsőként természetesen a katolikusok - Péter ezért választotta a Julián-naptárat.
Oroszországban 1918-ban tért át a forradalmi kormány a Gregorián-naptárra, ám a szovjet vezetés 1923-ban ezt is eltörölte, és a forradalmi naptárat vezette be, amely 5 napos hetekből és hat hetes hónapokból állt 5 év végi ünnepnappal. 1931-ben módosítottak ezen, hiszen pihenőnapokra szükség volt, tehát hatnaposak lettek a hetek és így 5 hétből állt egy hónap. Mindezek nem érintették az orosz egyházat, ők továbbhasználták a Julián-naptárat. Sztálin 1940-ben hagyta jóvá, hogy mégis Leninnek volt igaza, amikor a világon mindenütt elfogadott Gregorián-naptárra esett a választása.

388 éve (1621) kötötték a nikolsburgi békét.
Az erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor beavatkozott a harmincéves háborúba a protestánsok oldalán. Bethlen ugyan nem tudott segíteni a cseheknek, ám veszélyes sereg volt a Habsburgok hátában főleg azután, hogy 1620 őszén a besztercebányai országgyűlés Magyarország királyává választotta.
A béke értelmében Bethlen lemondott a királyi címről és visszaadta a Szent Koronát. Birtokadományait pedig a következő országgyűlés felülvizsgálja. Cserébe a sziléziai Oppelnt és Ratibort kapta, ezeket unokaöccse örökli, valamint a maga életére hét felső-magyarországi vármegyét: Szatmárt, Szabolcsot, Ugocsát, Bereget, Zemplént, Borsod és Abaújt kapta. II. Ferdinánd az említett vármegyék végvárainak fenntartására évi 50000 Ft-ot fizet. Bethlen a kezén lévő többi területet a várakkal együtt visszaszolgáltatta.
A béke emellett garantálta a két orszg között a kereskedelem és a szolgálatba lépés szabadságát.

484 éve (1525) halt meg Jacob Fugger.
A híres sváb család a (2.) Jacob révén vált a legnagyobb bankárcsaláddá Európában. A 15-16. században szinte nem akadt olyan fontos politikai döntés, amiben ne lettek volna érdekeltek, hiszen sok uralkodóház adósuk volt.
Az 1459-ben született Jacob egy augsburgi textilvállalkozó-családban. Élete delére kiérdemelte a gazdag (der Reiche) jelzőt, hiszen a Thurzó-családdal összefogva a magyar, majd erre építve az európai rézpiacon került monopolhelyzetbe. Később a szintén augsburgi székhelyű Welser-kereskedőházzal bekapcsolódott a tengerentúli fűszerimportba is. Az így szerzett vagyont kölcsönügyletekbe fordította. Persze a vagyont megvesztegetésre is költötte, ami kiválóan kamatozott. Például 1519-ben a Habsburg V. Károly megválasztásakor is a Fugger és Welser pénzek döntöttek a háttérben. Károly cserébe a spanyol nemesfémekkel kapcsolatban minden jogot nekik adott.
Találmányuk a hármas könyvelés és a fizetett hírnökhálózat, amelyek remek szolgálatot tettek a pénzügyi játszmákban. Nem véletlen, hogy tőlük ered a fukar szavunk.
Később a hibás pénzügyletek okozták a család vesztét, a Habsburgoknak túl nagy kölcsönt adtak, amit a megerősödött királyi család nem fizetett vissza. A leszármazottak szerint a Habsburgok adóssága mai pénzen mintegy 120 MRD euró lenne.

87 éve (1922) alakult meg a Szovjetunió.
Az 1917-es események végállomása, a bolsevik hatalomátvétel legitimalizálása történt e napon. Ugyan már 1920-ban Lenin irányításával bolsevik győzelemmel zárult az orosz polgárháború, de nyitott maradt a kérdés, hogyan sikerül a gazdasági helyzet konszolidálása mellett Szovjet-Oroszország és a környező államok kapcsolatának meghatározása. Lenin azt javasolta, hogy független államok közösségeként alakuljon meg a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége (oroszul SzSzSzR). Formálisan ez így is történt: 1922. december 30-n létrejött a Szovjetunió az orosz, ukrán, belorusz és kaukázusontúli szovjetköztársaságok uniójaként.
Az 1924-es alkotmány biztosította az államok számára a szabad kiválás jogát, saját nyelvhasználatot. Természetesen a gyakorlatban ezekből semmi sem valósult meg. Amikor például Grúziában felkelés tört ki a csatlakozás ellen, Sztálin kegyetlenül leverte azt.
1922 után sorra a Szovjetunió részévé váltak a belső-ázsiai szovjetköztársaságok, majd a második világháború alatt Észtország, Lettország és Litvánia (és rövid ideig Karélia) is. A Szovjetunió felbomlására 1991. december 26-ig kellett várni.

256 éve (1753) született Wilhelmine Encke.
A porosz Pompadour Potsdamban egy vendéglőtulajdonos lányaként látta meg a napvilágot. Wilhelmine 1764-ben ismerkedett meg Frigyes Vilmos koronaherceggel és három évvel később, II. Frigyes porosz király parancsára a trónörökös hivatalos szeretője lett. Az akkor 17 éves lány szolgálataiért cserébe egy charlottenburgi házat és évi 30000 tallér járadékot kapott. A feljegyzések szerint Wilhelmine nemcsak szép és kellemes, hanem okos is volt. Műveltségével, nyelvtudásával és a művészetek iránti fogékonyságával sokakat elbűvölt. A szerető és Frigyes Vilmos kapcsolatából öt gyermek született, de közülük csak a két lány érte meg a felnőttkort.
Miután II. Frigyes Vilmos 1782-ben megszüntette Wilhelmine hivatalos szeretői státuszát, az asszonyt Johann Friedrich Rietz főkamarással házasították össze. A frigy megkötésének ténye azonban nem jelentette Wilhelmine és az uralkodó közti intim viszony végét. Ezt bizonyítja az is, hogy a király 1796-ban, halálának évében Wilhelmine Enckét még Lichtenau grőfnőjévé tette és Pfauen-szigetén egy nyári rezidenciát is berendezett számára.
Wilhelmine helyzete II. Frigyes Vilmos halála után azonban gyökeresen megváltozott. Az új uralkodó, III. Frigyes Vilmos parancsára sikkasztás és felségsértés vádjával letartóztatták. Annak ellenére, hogy egyik vádpontot sem tudták rábizonyítani, az egykori szerető vagyonát elkobozták és Glogau városába száműzték.
Wilhelmine von Lichtenau grófnőt 1811-ben rehabilitálták, és a korábban kisajátított vagyonának egy részét visszajuttatták neki. Az egykoron jobb napokat látott asszony 1820 nyarán 67 éves korában Berlin egyik előkelő városrészében halt meg, és a lakhelyéhez közeleső Hedwigkirche temetőjében helyezték végső nyugalomra. Sírja 1961-ben egy városrendezésnek esett áldozatul.

288 éve (1721) született Jeanne-Antoinette Poisson.
A párizsi hölgy 1745 februárjában az udvari álarcos bálon keltette fel XV. Lajos érdeklődését, aki még ugyanabban az évben nemcsak hogy hivatalos szeretőjévé tette meg, hanem Pompadour márkinője címmel is meglepte a polgári származású nőt.
Annak ellenére, hogy Madame Pompadour és XV. Lajos szerelmi viszonya csak 6 évig tartott, a királyi udvarban kivívott előkelő helye élete végéig megmaradt. A frigiditásáról elhíresült asszonynak nem volt könnyű megszerzett pozícióját megtartani, hiszen rengeteg csinos fiatal lány álmodozott arról, hogy az uralkodó ágyasa legyen. Pompadournak mindig résen kellett lennie, nehogy valaki kiszoríthassa a király szívéből. Az örökös feszültség, az állandó intrika, a kényszeres megfelelési vágy az egykoron szépségével sokakat lenyűgöző asszony egészségét komolyan megviselte. Nem segítettek többé a vitalizáló csodaszerek és krémek, sem pedig a korábban oly nagy szolgálatot tevő ólompúder. Madame Pompadour idő előtt megöregedett és csúnyán lesoványodott.
A folyamatosan súlyos betegségekkel küzdő asszony 1764 márciusában ágynak esett, és többé már nem is kelt fel onnan. Néhány héttel később az amúgy is gyenge fizikumú márkinő meghalt. A király egy rövid ideig szomorkodott, ám Madame Dubarry hamar megvigasztalta XV. Lajost.

773 éve (1236) tért haza Julianus barát keleti küldetéséből.
II. András uralkodásának vége felé négy szerzetes indult el keletre, hogy az arra élő magyarokat megtalálja. A hároméves küldetés azonban sikertelen volt, csak egyikük tért élve haza, ő is csak addig élt, hogy elmondhassa, merre jártak, merre nem élnek magyarok.
A dominikánus Julianus kedvét a kudarc nem vette el, sőt így biztos volt benne, hogy vezetésével megtalálják akiket keresnek. Három társával indult, de kettő félúton visszafordult. A telet társa, Gellért nem élte túl, így Julianus egyedül érkezett meg a baskíriai magyarok földjére. Itt hallott a közelgő tatárokról, és hazaindult a hírrel, hogy IV. Béla király felkészülhessen a közelgő veszélyre.

583 éve (1426) halt meg Filippo Scolari.
A feltehetően 1369-ben született firenzei fiatalember 20-as éveinek elején került Magyarországra kereskedőként. Itt gyorsan emelkedett rangban s vagyonban, mivel jól ismerte a haditechnikát és jó szervező volt. Rövidesen Zsigmond király egyik legbizalmasabb embere lett. Megszervezte a déli országrész védelmét a török ellen. 18 hadjáratot vezetett, s többnyire győzelemmel tért haza. A király 1407. december 7-i oklevelében dicsérte vitézségét. A boszniai Babóc várát 1406-ban vette be és a sok nehézség ellenére megtartotta. 1403-25-ben temesi ispán és sókamaraispán, egyidejűleg 1407-08-ban kincstartó és 1408-09-ben szörényi bán volt. Ezen posztokon felügyelte és irányította a déli kettős végvárvonal kiépítését a török ellen.
1399-ben vette feleségül Ozorai András lányát, Borbálát, majd Ozorát fontos várat építtetett, s a településnek mezővárosi rangot adományozott.