Gondolatok a könnytárból

1054 éve (955) történt az augsburgi csata.
955-ben a magyar kalandozók megtámadták Augsburg városát. A települést védő Ulrik püspök ellenállt, várta I. Ottó császár felmentő seregét. Azok időbeni érkeztekor az összecsapás a várostól délnyugatra, a Lech folyó bal parti mezején zajlott le.
A két sereg létszámát a megfelelő adatok hiányában nem lehet pontosan meghatározni. A legújabb kutatások szerint a németek 4000, míg a magyarok 6-8000 fegyveressel rendelkeztek. Az ütközetet végül több tényező döntötte el. Kezdetben a magyar csapatok egy része több német seregrész felett diadalmaskodott, elfoglalta az ellenséges tábort, és a katonák hozzákezdtek a zsákmány összegyűjtéséhez. Konrád azonban összeszedte a szétszórt haderőt, és váratlanul a fosztogató magyarokra támadt. Ez teljesen megzavarta a magyarokat, akik a pánikszerű menekülést választották. A Bulcsú vezette másik magyar hadtest a magyar táborba való visszavonulás mellett döntött. Ráadásul az eső is eleredt, így az íjakat nem lehetett használni. Ekkor indított támadást Ottó a magyarok ellen, akik közelharcban próbálták felvenni a küzdelmet. A mocsaras patak következtében azonban helyzetük kilátástalanná vált.
Nem sikerült tehát megvalósítani a magyar taktikát: az ellenséges csapatok egyrészt nem szóródtak kisebb csapatokra (ezt általában a színlelt megfutamodással tudták elérni), másrészt a táborban zsákmányoló magyarok komoly veszteségeket szenvedtek. A fogságba esettek közt volt a magyarok három fővezére Bulcsú, Lehel és Súr. Ottó azonban nem ismert irgalmat, a harcosokat bitófán végeztette ki Regensburgban. A magyar kalandozások ezzel véget értek nyugaton.

1139 (870) éve kötötték meg a merseni szerződést.
A Nagy Károly halála után a frank birodalmat, Európa legnagyobb államát fel kellett osztani a fiak között a frank szokások szerint. A legidősebb, I. Lajos azonban 817-ben rögzítette a birodalom oszthatatlanságát. Eszerint a fiatalabbak csupán részkirályságokat kaptak, amelyet nem oszthattak tovább utódaik közt (később Magyarországon is ez volt). A fiúk fellázadtak és hosszú harcok kezdődtek különféle szövetségekben.
Végül Lajos halála után megkötötték a verduni szerződést, amely értelmében a birodalmat három részre osztották. Nyugati (Kopasz Károly alatt), középső (Lothar) és keleti (Német Lajos) részre. A legidősebb, Lothar halt meg először, akinek részét felosztották fiai, így kapta az északról a Moselig tartó vidéket II. Lothar, a délnyugati részt Károly, a délkeletit II. Lajos. Lothar területétl Lotharingiának neveték, amely név a központon (Verdun) rajtaragadt.  Károlyé lett Burgundia, Lajosé Itália. Előbbit osztották fel a merseni szerződés értelmében, amivel gyakorlatilag kialakult a Nyugati és a Keleti Frank királyság, a későbbi Franciaország és Németföld.

421 éve (1588) pusztult el a Nagy Armada.
A jelentős számbeli fölénnyel rendelkező spanyol Armada súlyos vereségét 1588 nyarán az Anglia ellen támadásnál több tényező idézte elő: a kis angol hajók jobban tudtak manőverezni a La Manche-csatornában, mint a spanyol hajók, jobban voltak felfegyverezve, és azt az előnyt is élvezték, hogy a hazai kikötők közelében tevékenykedhettek. Az angolok katonai fölénye mellett a spanyolok ki voltak téve az időjárás viszontagságainak is, és a hazafele tartó spanyol hajókban a heves viharok közel ugyanakkora kárt okoztak, mint az angolok ágyúi. 1588 júliusában Calais eléréséig a spanyol taktika sikeresnek bizonyul: habár az angolok az Armadát két csatában, július 22-n és 24-n megtizedelik, mégsem győzik le. Calais előtt azonban az angolok gyújtóhajóik segítségével számos spanyol hajót elsüllyesztenek. Az angol ágyúk kereszttüzében a végleges megsemmisülést a spanyolok csak a hirtelen kerekedett délnyugati szél segítségével kerülik el, ez teszi ugyanis lehetővé számukra a menekülést északra, az Északi-tenger felé. A Lord Charles Howard of Effingham és a három tengeri hős, Sir Francis Drake, Sir Walter Frobisher és Sir Walter Raleigh parancsnoksága alatt harcoló angolok megvárták, míg az Armada befut a La Manche-csatornába, majd hátba támadták.

1892 éve (117) született hunyt el Traianus császár.
Traianus egy dél-hispániai szenátori család leszármazottja volt. Már korán megkezdte politikai pályafutását. Amikor Nerva császár 97-ben adoptálta és társuralkodóvá nevezte ki, Traianus már Felső-Germánia provincia helytartója volt. Róma történetében ő volt az első provinciából származó császár. Belpolitikai programját, melyet a következő években alakított ki, a dák háborúkból származó gazdag hadizsákmány alapján pénzügyileg biztosítani tudta: gondoskodott a jobb gabonaellátásról, adókönnyítéseket rendelt el, és a szegényebb sorsú polgárok gyermekei számára tanulmányi segélyt jutatott. Uralkodás idején élénk építkezés vette kezdetét; utakat, hidakat, csatornákat és vízvezetékeket építettek.
Traianus két hadjáratban, 101-102-ben és 105-107 között legyőzte a dákokat, élükön Decebal királlyal. Az egész területet római provinciává szervezték. A Prut és a Fekete-tenger közötti, Traianus által kezdeményezett Traianus-fal építése biztosította Daciát az előrenyomuló germán és ázsiai nomád népek révén fenyegető veszéllyel szemben. Az észak-afrikai Numidiában sikerült a császárnak a római hatalmi szférát dél felé kiterjesztenie. Keleten sikerült egy arab királyságot, a Nabateus Birodalmat levernie, mely az Arábia és Szíria közötti tömjén-kereskedelmet ellenőrizte.
A legnagyobb katonai győzelmet a parthusok felett aratta. 113-115 között egy kitűnően vezetett hadjáratban Traianus jelentős sikereket ért el az Eufráteszen túli nagyhatalom ellen. A parthusoktól elhódított területeket Armenia, Assyria és Mesopotamia provincia néven bekebelezték a Római Birodalomba. Traianus ebben a hadjáratban eljutott a Perzsa-öbölig. Ő az első és utolsó római uralkodó, aki a Dél-Mezopotámiát a római közigazgatás alá vetette. Ezeknek a Traianus által győzedelmesen vezetett háborúknak a következtében, uralkodása alatt a Római Birodalom legnagyobb területi kiterjedését érte el. A római szenátus 114-ben a megtisztelő "optimus" (a legjobb) címmel tüntette ki. 63 éves korában betegségben vesztette életét Traianus. A gyermektelen uralkodó utódja Hadrianus, Szíria legatusa lett, aki egyben távoli rokona. Özvegye ugyanis közölte, hogy az egykori császár utolsó kívánsága ez volt.

449 éve (1560) született Báthory Erzsébet.
Erzsébet nagybátyja a híres fejedelem és lengyel király, Báthory István. Fiatalon férjhez adták Nádasdy Ferenc grófhoz, akit csak fekete bégként emlegettek, ám 1604-ben özveggyé vált. Erzsébet ezek után egyedül élt csejtei kastélyában. Ekkor kezdődtek a legendák, amelyek egy vérszomjas asszonyról szóltak, aki számtalan embert öletett meg.
1610-ben fogatta el a nádor, Thurzó György, ám perre nem került sor. Megelégedtek a szolgálói kínvallatásával, akik "bevallották" úrnőjük fertelmes tetteit - eztán kivégezték őket. Perre még II. Mátyás kívánsága ellenére sem került sor, ehelyett ítélet nélkül Erzsébet kastélyának kapuját befalazták. 1610. augusztus 21-n halt meg.

133 éve (1876) született a talán legismertebb kém, Mata Hari.
A hollandiai Leeuwarden városában egy gazdag kalapos lányaként született, bár később azt terjesztette, hogy egy indiai hercegnő volt az anyja, ő maga pedig templomokban tanulta a táncot. Amikor 14 éves volt, apja meghalt, őt nagybácsikája vette magához. 15 évesen viszonyt kezdett iskolaigazgatójával, ezért rövid úton kirúgták a tanintézményből. Mivel menekülni akart a szűk levegőjű városkából, egy apróhirdetésre válaszolva férjhez ment a gyarmati hadsereg egy skót származású tisztjéhez, akivel 1899-ben Indonéziába került. A házasságból megkötése után fél évvel egy fiú, nem sokkal később egy lány született. A gyerekek kiskorukban rejtélyes mérgezést kaptak (valószínűleg anyjuk hibájából), a nagyobbik meg is halt. A kapcsolat nem csak ezért romlott meg: a feleség minden útjába kerülő férfival flörtölt, a részeges és goromba férj pedig verte nejét. A legenda szerint szerelmi hevületében még az asszony egyik mellbimbóját is leharapta, ezért lépett fel később Mata Hari mindig lefátyolozva avagy virágfüzérrel nyakában. Kivégzése előtt azonban - mivel a rabruhát nem szerette, ezért inkább meztelenül járt cellájában - az ügyész megállapíthatta, hogy kebleinek semmi hibája.

64 éve (1945) dobták le az első atombombát.
Hirosima egy milliós tartományi központ Japán délnyugati részén. A háború alatt 350 ezres lakossága volt, ám a robbanás napján csak mintegy 255 ezer, amelyből 45 ezer pusztult el az atomrobbanáskor és további 19 ezer egy hónapon belül. Emellett összedőlt a város épületeinek 69%-a. A Little Boy-nak nevezett bombát az Enola Gay fedélzetéről dobták le az amerikaiak, hogy ezzel rövidítsék le a háborút, ill. csökkentség mindkét oldal veszteségeit. A terv sikerült, ám 3 nappal később Nagaszakira is ledobtak egy bombát, itt 70 ezer halott és további 90 ezer egy hónapon belül, ám az adatok pontossága vitatott.
Japán szeptember 2-n tette le feltétel nélkül a fegyvert.

389 éve (1620) indult el világhírű útjára a Mayflower.
A Southamptonból kifutó hajó szállította az első puritán telepeseket Angliából az Újvilágba. A hajó végül november 11-n ért partot a mai Massachusetts-ben, ahol megalapították Princetownt. A telepeseket vallási okból  Angliában üldöztek, ezért kényszerültek elmenekülni. Először a közeli Németalföldre hajóztak, majd új ötletből az Újvilágba, ám Southamptonban kikötöttek. Mint kiderült, ez igen jó ötlet volt, hiszen egy hajónak alig nevezhető tákolmányon indultak el, és a kikötőben szereztek egy valódi tengerjárót (hitelre), ez volt a Mayflower. Az augusztus 5-i induláskor még a másik hajó is kifutott, ám hamarosan léket kapott és vissza kellett fordulniuk, ezért a végleges indulás időpontja szeptember 6., egyedül a Mayflower.
Az első telet nehezen élték túl. A 103 telepesből (egy az úton született) 41-n meghaltak, és a többiek is csak az indiánoknak köszönhetik életüket (Pocahontas és társai), akiket hálából pár év múlva kiirtottak.
A leszármazottak nagy gondot fordítottak eredetük megőrzésére, így igen sokan tudják/tudták bizonyítani, hogy egyik ősük a Mayflower utasa volt, pl. F. D. Roosevelt, Marilyn Monroe, Richard Gere

237 éve (1772) került sor Lengyelország első felosztására.
A lengyelek állama megalakulásától veszélyes államok gyűrűjében állt, ám államiságát sokáig megtartotta, sőt. A középkor folyamán sikerrel verték vissza a Német Lovagrendet, majd a svédeket, tatár-törököket, oroszokat. Szomszédai közül egyedül Magyarországgal nem állt szinte sosem konfliktusban, ezért alakult ki a két nép közti barátság.
A 18. századra azonban egyre mélyebbre süllyedt a feudális anarchiában az ország. A hatalmas területet névleges királyok uralták, akik trónja nem volt örökletes, hanem a bárók választották. Így a jobbágyi terhek nőttek, mégis eladósodott az állam. Polgárság híján az egykor harcoló nemesség vezette az országot - a vég felé.
A környező három nagyhatalom felismerte a lehetőséget, és ha nem is szövetségben, de sorra támadták Lengyelországot, amely képtelen volt komoly ellenállásra. Végül Oroszország, Poroszország és Ausztria a pétervári szerződésben háromfelé osztotta a lengyel állam területének egyharmadát. Az osztozkodásnál Poroszország Nyugat-Poroszország nagyobbik részét és Ermlandot; Ausztria Nyugat-Galíciát, a Szepességet és Ladomériát; Oroszország Livónia lengyel részét, valamint a Dvinától és Dnyepertől nyugatra fekvő területeket kapta meg.
Hamarosan még kétszer (1793.01.23. és 1795.10.24.) felosztották az ország, amely végül "elfogyott". Az egyezmény abban is fontos volt, hogy a három nagyhatalom nem egymás ellen, hanem egy közös ellenfél ellen küzdött, ami megalapozta a napoleoni háborúkban is tartó együttműködést.

44 éve (1965) kezdett épülni a "pápa bosszúja" néven elhíresült tévétorony.
Walter Ulbricht, az NDK akkori mindenható ura utasítására 1965. augusztus 4-n kezdték meg a berlini tévétorony építését.
A költségvetést eredetileg 33-35 millió kelet-német márkára tervezték, ám végül a gigantikus vállalkozás 200 millió márkát emésztett fel. Ma a német főváros legfőbb látványosságai közé tartozó Berlini Tévétorony négy év megfeszített munka után, 1969 őszére készült el. A 368 méteres magasságával Európa negyedik legmagasabb építményeként számon tartott adóállomás funkcionális szerepén túl, szimbolikus jelentéssel is bírt: a szocializmus időszakában a kelet-német monumentális építészet és gigantikus beruházás utolérhetetlenségét is hirdette, az egyik legfőbb politikai szimbólum volt.
A német idegenvezetők a Berlini Tévétornyot gyakran a „pápa bosszúja”-ként emlegetik. Ha a nap megvilágítja a mintegy 200 méteres betonoszlop tetején található 4800 tonnás, rozsdamentes acélból készült gömböt, akkor egy kereszt rajzolódik ki. Az ateista kommunista vezetés állítólag ezért olyannyira megharagudott a tervezőkre, hogy még az ünnepélyes megnyitóra sem hívta meg őket.

305 éve (1704) lett angol Gibraltár.
A Hispániai-félsziget déli részén fekvő Gibraltár egy berber hadvezérről, Tarik-ibn Szaid-ról kapta nevét: Dzsebel-al Tarik, azaz Tarik sziklája. A névösszetételben a szirt szó Gibraltár 429 méter magas sziklájára utal, amit az ókoriak Héraklész oszlopának hívtak, és amely mindig fontos tájékozódási pontként szolgált a hajósok számára. A földrajzilag Spanyolországhoz, közigazgatásilag azonban Nagy-Britanniához tartozó Gibraltár évszázadokon keresztül a két európai hatalom közti viszály melegágya volt.
A 17. század végén a mentálisan zavart és nyomorék II. Károly spanyol király XIV. Lajos francia király unokájára, Anjou Fülöpre akarta hagyni a spanyol trónt. Halála után azonban kitört a spanyol örökösödési háború, hiszen sokan féltek, hogy a két ország egyesülése felborítaná az európai erőegyensúlyt. A háborúban az angolok 1704 augusztus 4-n elfoglalták a stratégiai fontosságú Gibraltárt. Az örökösödési háborút lezáró utrechti béke értelmében pedig Anglia hivatalosan is megkapta a szorost.
Persze ez nem jelentette azt, hogy Spanyolország passzívan állt a kérdéshez és elfelejtette Gibraltárt. Diplomáciai és katonai úton is megpróbálta visszaszerezni. Az elmúlt évszázadok folyamán sikertelen erölködése után érte a spanyolokat a legnagyobb pofon, a Gibraltár hovatartozásáról szóló népszavazás. Ugyanis a szavazásra jogosultak 95 százaléka döntött úgy 1967-ben, hogy továbbra is angol fennhatóság alatt akar maradni. Két évvel később, 1969-ben Franco a spanyolok számára nem éppen kedvező voksolásra válaszul lezáratta a szárazföldi spanyol határt, melyet csak a nyolcvanas évek közepén nyitottak meg újra. A spanyolok azonban nem adták fel, és azóta is több, inkább diplomáciai próbálkozást hajtottak végre, hogy meggyőzzék Angliát, ám hiába.

301 (1708) éve zajlott a trencsényi csata, amely végleg eldöntötte a Rákóczi-szabadságharc sorsát.
1708-ban ezen a napon elszállt minden remény, hogy sikerülhet megszabadulni a Habsburg uralom alól. A kuruc sereg (12 ezer) bő kétszeres túlerőben volt, ám a fegyelmezettebb labanc nehézlovasság, amelyet nem mellesleg számottevő tüzérség támogatott, szétzilálta a magyar sereget. Rákóczi a francia kudarc után orosz és porosz szövetséget keresett, ám ehhez erőt kellett volna mutatnia. Márpedig veresége után csak a diplomácia szabályai miatt nem kapott azonnali elutasítást.
Ezen csata után állt át a híres Ocskay brigadéros a császáriak oldalára - igaz, a kurucok bosszúja hamar elérte.

143 éve (1866) hunyt el Klauzál Gábor.
Pesten született 1804. november 18-n. A liberális, nemesi ellenzék egyik vezetőjeként 1832-től, Csongrád megye követeként részt vett a reformkori országgyűléseken. 1848. április 7. és szeptember 10. között a Batthyány-kormányban földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt. A szeptemberi politikai válság idején lemondott, és visszavonult a politikától. Az 1861., majd az 1865. évi országgyűléseken ismét Szeged képviselőjévé választották, ahol a Deák Ferenc vezette Felirati Párt programját képviselte. Kalocsán érte a halál rokonainál, ahonnan Szegedre szállították, s a családi sírboltban helyezték végső nyugalomra.
Szeged városa az egyik legszebb és legismertebb terét valamint (a kommunizmusig) legnagyobb középiskoláját nevezte el róla.

2225 éve (i.e. 216) zajlott a cannae-i csata, az ókor talán legvéresebb csatája.
A II. pun-háború során ismeretes, hogy a pun Hannibál átkelt seregével az Alpokon, mivel a tengert Róma uralta. A sereg több éven keresztül menetelt és csatázott Saguntum ostromától (218) a Trasimenus-tavi csatán át (ahol 30 ezer római halt meg), amíg Cannae mellé ért.
A rómaiak a sokadik vereség ellenére minden korábbinál nagyobb, közel 87 ezres sereget állítottak ki, ám vezetéséül két konzult választottak (egyik nap egyik, másik nap másik parancsnokolt), ami végzetes hiba volt. Némileg felmenti a hadvezéreket, hogy a sereg olyan nagy volt, hogy a korabeli eszközökkel kezelhetetlen volt, a sereg állandóan zavart volt, mert a többséghez nem jutott el a parancsnok döntése. Az egyik konzul, Varro hibája volt, hogy a rómaiak nem a dombokon, hanem a tó mellett vertek tábort.
A pun sereg alig fele volt, ám 8 ezres lovasság támogatta. A csata folyamán ennek döntő jelentősége volt, mert rögtön elzavarta a rómaiak csekély és gyenge lovasságát. Eközben a centrumban Hannibál visszavonult a légiók elöl, ám az előre kitervelt módon: éket teremtve. azaz a centrumtól a szélek felé egyre kevésbé. Az így keletkezett betüremkedésbe pedig bevonultak a rómaiak. A lovasság a hátukba került és így a rómaiakat bekerítették és felmorzsolták. A halottak számát 40, de inkább 60-70 ezerre becsülik, hiszen nem volt menekvés a csapdából.
A diadal után, noha Róma karnyújtásnyira volt, nem tudta bevenni a várost, így minden korábbi sikere céltalanná lett.

2347 éve (i.e. 338) győzött Khaironeia mellett Philipposz az egyesült görög poliszok ellen.
II. Philipposz (=lókedvelő) a civilizált görögök által lenézett északi, göröggel rokon nép, a makedónok királya volt. A félig barbárnak tartott makedónok nem a klasszikus poliszokban éltek, hanem a többi néphez hasonló törzsi alapú királyságban. A perzsa időszakban kezdődött a makedónok hellenizálódása, amikor is részben átvették a görög életmódot.
I.e. 359-ben II. Philipposz lett a király, aki megreformálta a hadsereget. Addig a makedónok alapvetően lovasságukra bízták a csatákat - csakúgy mint a közeli thesszáliaiak, csak nem olyan jól. Az újítás ezért a falanxot érintette, méghozzá a híres makedón lándzsával (szarisza), amelyet helyenként 7 méteresre növelt, és így szinte áthatolhatatlan falat képezett. A csata tehát még az addiginál is jobban a lovasság támadásán múlott, ám nem fenyegetett, hogy elveszítik azt a gyalogság gyengesége miatt.
Philipposz először a környező trák törzseket hódoltatta meg - akiket be is sorozott seregébe. Így biztonságban tudhatta hátországát, hogy a görögség ellen induljon. A görög városállamok többsége szövetségbe tömörült az északi hódító ellen, ám - ezt akkor még csak Philipposz tudta - a legfontosabb államok, a thesszáliaiakat nem sikerült megnyerniük, sőt a makedón pártjára álltak. Philipposz ezzel kimagaslóan a legerősebb lovassággal rendelkezett Hellászban.
A felek 338 augusztusában - egyesek szerint 2-n - csaptak össze Khaironeiában. A félszemű Philipposz mellett harcolt fia, Alexandrosz, aki a csatában megmentette atyja életét. Két évig élvezhette azonban a diadalt, mert 336 októberében lánya, Kleopátra esküvőjén meggyilkolták. A merénylőt, aki egyik testőre volt, hamar elfogták és kivégezték. A pontos indok nem ismert, több feltételezés létezik, ám a lényeg, hogy nem tudták megakadályozni, hogy Alexander kövesse a trónon, aki aztán meg sem állt a kor leghatalmasabb birodalmának meghódításáig.

63 éve (1946) vezették be hazánkban a forintot.
A világtörténelem legnagyobb hiperinflációja miatt elértéktelenedett pengő helyett a forint lett az új magyar fizetőeszköz. Egy forint 400 ezer quadrillió pengőt ért. A forint lett az első nem aranyalapú pénzünk. Ahogy a korabeli sajtó is írta, ennek a forintnak a fedezete a  dolgozó magyar nép álhatatos munkája. Az igazság az, hogy a fedezet kezdetben részben a visszaszolgáltatott magyar aranytartalék volt. Akárhogy is, a forint is jelentős inflálódáson ment át, váltópénzét a fillért 1999-ben vontak ki a forgalomból a teljes elértéktelenedése miatt.

1482 éve (527) lett császár I. Justinianus.
Az április 1-e óta társcsászár, I. Justinianus nagybátyja, I. Justinus halálával a Bizánci Birodalom császára lett. Társrégensévé feleségét, Theodorát, az egykori színésznőt nevezte ki. Justinianus célja, a régi Római Birodalom helyreállítása volt. Ebben két hadvezére volt legfőbb segítője: Belisarius és Narsissus. Általuk hódította meg az é-afrikai vandál államot 534-ben, majd a keleti gótokét 540-ben (egy komoly lázadás miatt 555-re sikerült csak valóban a teljes államot) és részben a nyugati gótokét is. Megszilárdította a keleti határt a perzsák és az északit a szlávok ellenében. A sok háború és nem mellesleg a nagy mértékű építkezés alaposan megterhelte az államkasszát (a zsákmány kevés volt) és adóemeléshez vezetett, aminek lázadozás lett a következménye. A legjelentősebb az 532-es Nika-felkelés volt, amelyet álnok módon fojtott vérbe. Népszerűségét vallási elvei sem sokfelé emelték. Az ortodoxia szilárd híve volt és úgy vélte, csak ez az egy vallás létezhet birodalmában. Leszámolt a hellenizmus mnden maradványával (a filozófiát is betiltatta) és üldözte az eretnekeket. Ők leginkább monofizita vallásúak voltak és a Közel-Keleten éltek, sőt élnek a mai napig. Egyedül a zsidókat nem üldözte - legalábbis a Szentföldön. Maradéktalan sikert csak jogpolitikájában ért el a császár. Parancsára megszületett a Corpus Iuris Civilis, a polgári és büntetőjogi törvények gyűjteménye, így alakult ki az az egységes római jog, amely a későbbi Európa egész jogrendszerét meghatározta.

453 éve (1556) halt meg Loyolai Ignác, a jezsuita rend alapítója.
Inigo López de Loyola a baszkföldi Loyola várában született 1491-ben tizenkettedik gyermekként. Kezdetben kicsapongó lovagi életet élt, ám 1521-ben, Pamplona védelmében megsebesült, s gyógyulásának ideje alatt - miután a legenda szerint megjelent neki Péter apostol, majd Szűz Mária - megtért. Zarándoklatokat tett, majd teológiát tanult és lelkigyakorlatos könyvet írt. Oly nagy feltűnést keltett, hogy még az inkvizíció is megvizsgálta, nem az ördög szállta-e meg lelkét, de felmentették. 1534-ben tett szerzetesi fogadalmat, majd pappá szentelték. Később követőivel (köztük Xavéri Szt. Ferenc) renddé alakultak, amihez 1540. szeptember 27-n kapták meg a pápai jóváhagyást. Temészetesen őt választották a jezsuita rend első generálisává, vagyis rendfőnökévé. A jezsuiták hamar a missziós tevékenységek elsőszámú rendjévé léptek elő, és az ellenreformáció központi irányítójává váltak. 1609-ben boldoggá, majd 1622-ben szentté avatták.

351 éve (1658) lett a mogulok uralkodója Aurangzeb.
A mogulok (mughalok) a mongolok iszlamizálódott népe, akiknek már csak annyi közük volt a mongolokhoz, hogy Dzsingisz kán utódainak vallották magukat. A közép-ázsiai török nyelvű iszlám dinasztiát Babur alapította 1526-ban. A mai D-Afganisztánból indulva ő hódította meg Delhit és a Gangesz felső folyásának vidékét. Unokája, Akbar (1556-1605) volt a legtehetségesebb mogul uralkodó. Meghódította a hinduk lakta Indiát Bengáliától Pandzsábig. Uralma alatt a hinduk és muszlimok összebékítésére törekedett, ennek jegyében mindkét vallás követői egyformán jelentős szerepet kaptak az egyre növekvő birodalom irányításában. Unokája Dzsahán sah (1628-58), aki keveset hódított, viszont megépíttette a pompázatos Tadzs Mahalt.
Az ő fia volt Aurangzeb (1658-1707), akinek jelentős hódításaival a mogul birodalom elérte legnagyobb kiterjedését, szinte a teljes Hindusztáni-félszigetet uralták. Aurangzeb azonban bigott muszlim volt, és üldözte a hindukat és szikheket. Ezzel halálra ítélte birodalmát, hiszen az állandó lázadások előbb a gazdaságot, majd a birodalom egészét tették tönkre. A 18. századra már csak névleg álltak a déli területek a sah uralma alatt. A század közepére az egész birodalom kiskirályok (maharadzsák és rádzsák) viszályának területévé vált. Az angoloknak így nem volt nehéz dolguk Indiát meghódítani.

97 éve (1912) hunyt el a leghíresebb japán császár, Meidzsi.
1852. november 3-n született Mucuhito a 122. japán uralkodó, akit 1867. február 3-n koronáztak meg Meidzsi néven. Japán ekkoriban egy elmaradott, feudális ázsiai ország volt, amely kiszolgáltatva állt a nyugatiak előtt. Igaz, Meidzsi éppen annak köszönhette tényleges hatalmát, hogy a Tokugava-sógunátust, vagyis az addigi ténylegesen irányító oligarchiát a Nyugat (elsősorban az USA) megregulázta, pontosabban előnyös szerződések megköésére kényszerítették, aminek következtében a lakosság a sógunátus ellen fordult és a császári hatalom visszaállítását kívánta - sikerrel.
Meidzsi rögtön nekilátott az ország modernizálásához, vagyis egy központosított állam helyenként erőszakkal történő kiépítéséhez. Az új főváros Tokio lett. Porosz mintára létrehozták a hadsereget, amely végleg megszüntette a korábbi szamuráj-világot. Számtalan nyugati tanácsadó érkezett, és még több japán küldöttség járta a fejlett világot, hogy elsajátítsák az ismereteket. 1871-től bevezették a közoktatást, amely révén felnőtt az új generáció, amely már nyugati mintára szerezte ismereteit és egyre inkább nyugati mintára is élt. Így átvették az imperialista politikát is, amelynek következtében Japán nem maradhatott ki egyik világháborúból sem.

161 éve (1848) verték le az ír éhséglázadást.
Írország részben vagy teljesen Anglia gyarmata volt középkortól kezdődően, majd I. Erzsébettől, de inkább Cromwelltől kezdve egyre több angol és skót, tehát protestáns telepes érkezett Írországba, annak is szinte főleg az északkeleti Ulster tartományába. Így alakult ki a máig élő részben vallási ellentét.
Az angol uralom egyik hatása volt, hogy az írek szinte egyetlen tápláléka a burgonya lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem csak az angolok parancsa volt, a szétaprózódott földek (a szapora írek egyenlően osztották szét földjüket a fiaik közt) csak így voltak önellátóak. A földek tehát zömmel ezt termeltek, ami gabona volt, azt (természetesen a krumpli jelentős részével) Angliába vitték. 1845-ben egy ismeretlen kártevő jelent meg, amely a burgonyatermelés nagy hányadát tönkre tette. Mivel az angolok nem csökkentették a gabonaelszállítást, tömeges éhség pusztított. Mintegy egymillió ír halt éhen és másfél millió vándorolt ki Amerikába (kisebb részük Angliába és inkább Skóciába). A kivándorlás az éhség véget értével sem állt le, és a lakosság egyre apadt, miközben Európa más államaiban jelentősen megnőtt (ld. ábra).
1848-ban az éhség miatti elégedetlenség, valamint az Európai felkelések híre miatt az (egyébként is sokszor fellázadó) írek közt is lázadás tört ki, ám nem volt hosszú életű. Az Ifjú Íroszág Mozgalom tagjai William Smith O'Brien és Thomas Francis Meagher vezetésével politikai jogokat követeltek. Naív reményeiket hamar szétfoszlatta az angol parlament. Felfüggesztették az ír lázadókkal szemben a bírósági ítélkezést, vagyis mindekire halál várt, akit lázadással megvádoltak. A lázadás (amelyet egyébként tervezgettek már) erre tört ki július 23-n, ám szervezetlen és igen korlátozott területű volt. Az angol hadsereg egy héten belül leverte, a vezetők elmenekültek.

95 éve (1914) üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának.
Miután egy szerb terrorista lelőtte a Monarchia trónörökösét, mindenki tudta, hogy csak a csoda mentheti meg Európát a világháborútól. Németország és az Antant (Anglia, Franciaország, Oroszország) csak az alkalomra várt, hogy egymásnak eshessen, bár ezen alkalmat az Antant sokáig húzta-halasztotta, hogy még erősödjön. Azonban ez a gyilkosság olyan eset volt, amitől akkor sem lehetett volna eltekinteni, ha nincs háborús hangulat az öreg kontinensen.

162 éve (1847) alakult meg Libéria állam.
A portugál hajósok már a XV. században bejárták a nyugat-afrikai ország területét, s az onnan kivitt fűszerről Borspartnak nevezték. 1822-ben az Amerikai Kolonializációs Társaság a helyi törzsfőktől megvásárolt területeken felszabadított amerikai néger rabszolgákat telepített le. Rájuk utal az ország elnevezése, amely a szabad (liber) jelentésű latin szóból származik. A főváros (Monrovia) az akkori USA-elnökről kapta nevét. A bevándoroltak településeinek egyesítésével jött létre a független köztársaság, míg Afrika még szinte teljes egészében gyarmat volt egy bő évszázadig.
A hazánknál alig nagyobb területű ország alapítótagja az ENSZ-nek, ám a bő hárommilliós népesség több polgárháborút élt át a XX. század végén.

53 éve (1956) államosította Egyiptom a Szuezi-csatornát.
Már Napóleont is foglalkoztatta egy csatorna megépítésének terve a Vörös- és a Földközi-tenger között, azonban az óriási vízszintkülönbség miatt lehetetlennek tűnt megépítése. Csak 1846-ban sikerült helyesen megállapítani a vízszintet, s kiderült, hogy valójában a két tenger vízszintje megközelítőleg azonos magasságban van.
Végül a francia kairói konzul munkálkodásának köszönhetően az egyiptomi alkirály 99 évre koncessziós jogot adott a Campagnie Universelle du Canal Maritime de Suez nevű társaságnak. Így az osztrák Alois von Negrelli tervei alapján 1859-ben megkezdődtek a csatornaépítési munkálatok, melyek 10 év alatt fejeződtek be. 1869 novemberében a világ minden tájáról hatezer meghívott vett részt a csatorna megnyitási ceremónián.
A Földközi- és a Vörös-tengert összekötő 162,5 km hosszú csatorna, – melynek építése során egyébként több tízezer ember halt meg kolerában –, a szabad kereskedelmi tengeri hajózás Mekkájává vált.
1956. július 26-n Nasszer egyiptomi elnök bejelentette, hogy államosítja a Szuezi-csatornát. Mivel Amerika a tervezett Asszuáni-gát megépítéséhez megtagadta a pénzügyi segítséget, az egyiptomi elnök úgy döntött, hogy az angol és francia befektetők kártalanítása mellett államosítja a Szuezi-csatornát, és majd a csatorna révén befolyt jövedelemből finanszírozza az új tervet. Az angolok és a franciák azonban természetes módon nem elégedtek meg a Nasszer által felkínált kártérítéssel, és szankciókat helyeztek kilátásba, amennyiben nem mond le terveiről, majd később még tovább mentek...

162 éve (1847) alapították Salt Lake City-t.
17 hónapos vándorlás után Brigham Young 148 hívével elérte a Nagy-sóstót, ami mellett megalapította városukat. A város körül szerveződött meg Utah állam, amelynek kormányzója lett.
Brigham Young (1801-1877) a mormon vallás alapítójának halála után lett az egyház vezetője 1847-ben. Mivel Illinois állam nem nézte jó szemmel őket, csekély számú híveivel új területet keresett a felderítetlen Vadnyugaton, ahol szabadon élhettek. Hivatalosan Mexikóhoz tartozott e terület (1848-ig), ám gyakorlatilag semmilyen függést sem jelentett ez. Hiába kérték többször is felvételüket az USA-ba, azt a mormonok többnejűsége miatt elutasították. Végül akkori vezetőjük (hivatalosan) eltörölte ezt az elvet, így az állam 1896-ban (45. államként) csatlakozott az USA-hoz.
Vallásuk szerint alapítójuk volt az utolsó próféta, akinek könyve az igazi evangélium. Követőik száma ma már mintegy 13 millió szerte a világban, az USA-ban 5 millió.

717 éve (1292) halt meg Árpádházi Szent Kinga.
IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként látta meg a napvilágot. Testvére volt Árpádházi Szent Margitnak. Kinga egész fiatalon arra az elhatározásra jutott, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli. Csakhogy a lengyel király fiának kívánta eljegyezni a kislányt. IV. Béla  hallani sem akart erről, azonban nem sokára a közvetlenül kapható katonai segítség lett a döntő szempont. Így azután 1239-ben igent mondtak a lengyel leánykérő küldöttségének, és leányuk pár napos vívódás után beleegyezett akaratukba. Az országra szóló esküvő és lakodalom után nem egykönnyen sikerült királyi férjét rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt, maga is tegyen ilyen fogadalmat.
Férje hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt, így is jelezve élete özvegyi szakaszának irányát és tartalmát. Abba az ószandeci klarissza zárdába lépett, amelyet annak idején a férjével együtt építtetett és látott el javadalmakkal. Jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek napjai. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották.
1291 őszén betegeskedni kezdett, és 10 hónapi betegség után meghalt.
1690-ben VIII. Sándor pápa avatta Kingát boldoggá. Öt évvel utóbb pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál 1999. június 16-n iktatta a szentek sorába.

281 éve (1728) történt a híres szegedi boszorkányégetés.
A középkor végén is népszerű szórakozás volt boszorkányégetésekre járni. Bár egy ember életében nem sok ilyenre volt alkalom, de annál nagyobb visszhangja volt ezeknek, ill. erősen megjelent a közbeszédben a boszorkányság. Hazánkban e középkori mulatság a 18. században is virágzott, csupán 1755-ben tilttotta be Mária Terézia.
Külföldi napilapokból tudjuk, hogy a 18. században Nagyszebenben elégettek egy öregasszonyt, mert boszorkányként hált a Sátánnal. Hódmezővásárhelyen az éjszakai repülése volt a vád. Tömeges kivégzésre azonban csak két helyen került sor: Debrecenben (1738) és Szegeden (1728). Utóbbi volt a jelentősebb, hiszen háromszor annyi boszorkányt égettek meg.
Hazánkban összesen 554 boszorkányperről maradt fenn perirat, ebből 192-343 (sok ítéletet ismeretlen) halálos ítélettel zárult. A szegedi per nem ritkaság volt, hiszen a legtöbb per Magyarországon ebben a városban zajlott. A máglyák a Boszorkány-szigeten álltak, amelynek máig fennmaradt híre.
A híres szegedi perben 13 embert ítéltek halálra. Az ok a súlyos aszály volt, amit egy mindent elverő jégvihar követett. A lakosság szerint a boszorkányok tették mindezt. A gyanú az egyik öreg bábaasszonyra terelődött. Ő a kínvallatás során megnevezte "bűntársait", köztük a 82 éves Rózsa Dánielt, Szeged egyik gazdag polgárát, egykori főbíráját és parlamenti képviselőjét. Rózsa lett a fővádlott, és további 12 embert ítéltek el. A Boszorkány-szigeten a hóhér három máglyát állított, mindre 4-4 embert kötözött, majd a 13. elítéltet lefejezte, meggyújtotta a máglyákat és rádobta a fej nélküli tetemet.
A nép tombolt, és boldog volt, hogy elkergették a Gonoszt a városból - ideiglenesen...

177 éve (1832) hunyt el II. Napoleon, a Sasfiók.
Napoleon Bonaparte-nak nem született gyermeke első nejétől, Josephine-től, ezért is házasodott újra. A fiatal Mária Lujza hamar teherbe esett, tőle született a Francia Császárság trónörököse, Napoléon François Joseph Charles Bonaparte, akit többnyire csak Sasfióknak hívtak.
I. Napoleon bukásával a kisfiú Ausztriába került, ahova anyja vitte magával. A gyermek noha hivatalosan több címet is viselt (római király, parmai herceg, sőt apja lemondása után 2 hétig meg nem koronázott császár is volt), soha semmilyen tényleges befolyással nem rendelkezett, csuipán a bonapartisták reményeit tartotta fenn. III. Napoleon ezért lett harmadik, és nem második a császári sorban.
A Sasfiók Bécsben kiváló nevelést kapott és felnőve az udvari élet egyik kedvelt személye lett, persze távol a politikától (egy pletyka szerint valójában ő Ferenc József édesapja, de erre semmilyen bizonyíték nincs). A fiatalembernek azonban rendkívül gyenge szervezete volt, ezért sokat gyógykezelték - hiába. 21 évesen tuberkolózisban halt meg.

711 éve (1298) történt a falkirki csata.
I. Edward 1272-től uralkodott Angliában, hozzá fűződik Wales végleges betagolása, fia volt az első wales-i herceg. Edward azonban Skóciát is megszerezte a korona számára. III. Sándor skót király halálával ugyanis kihalt a Kenneth-dinasztia, és Edward, aki Sándor sógora volt, beavatkozott a trónöröklésbe. Először is eljegyeztette gyorsan fiát a skót hercegkisasszonnyal, de azzal nem számolt, hogy az esküvő előtt a lányka meghal. Eztán elérte, hogy a trónjelöltek őt kérjék fel döntőbírónak, hogy válassza ki a megfelelő jelöltet a skót nemesekből. Ő 1292-ben John Baliolt választotta, aki ezután hűséget esküdött Edwardnak.
1296-ban, mikor Edward a kontinensen kívánta területét gyarapítani lázadás tört ki Wales-ben és Skóciában (utóbbi kezdetben Baliol vezetésével). Edward felhagyott francia terveivel és Walesben kezdte meg a rendcsinálást. Gyors sikert ért el Wales-ben, majd a skótokat is megverte a durbani csatában, amely a mai történetírás szerint az első skót függetlenségi háború kezdő csatája. Baliolt a Towerba záratta és úgy tűnt, a lázadásnak vége.
Ám valójában ekkor szélesedett szabadságharccá. A skót felkelés egyre terebélyesedett és élükre William Wallace állt. Vezetésével a Stirling-hídi csatában megverték az angolokat, mire Edward minden erejét összeszedve ismét Skóciába ment rendet teremteni. Falkirk mellett találkozott a két sereg. Edward 3 ezer lovassal és 26 ezer gyalogossal érkezett, miközben Wallace seregét mintegy 7 ezer skót alkotta. A győzelem nem lehetett kérdéses.
Wallace elmenekült és a felföldön próbálta éveken át újra megszervezni a felkelést, ám a skót nemesség elpártolt tőle (egyikük, Robert Bruce lett a skót király Edward hűbéreseként 1306-ban). Wallece-t végül elárulták és Edward kezébe adták, aki nem késlekedett kivégzésével 1305-ben.
Edward 1307-ben halt meg, miután leverte a Bruce vezette lázadást. A skótok a sorozatos vereségek, árulások és megvesztegetések ellenére évről-évre fellázadtak, az 1314-es bannockburni csata fordította meg a háború menetét, majd 1326-ban lett ismét önálló Skócia.

553 éve (1456) halt meg Dugovics Titusz, nándorfehérvári hős.
A híres várvédőről szinte semmit sem tudunk. Nagysimony lakói szerint falvuk szülötte, de ez nem bizonyított. Csupán annyit tudunk, hogy már a várnai csatában is Hunyadi János alatt szolgált, tehát nem huszonévesen harcolt utolsó csatájában.
Dugovics ezen a napon rántotta magával a mélybe az ismeretlen török katoinát, aki a török zászlót akarta a várfokra kitűzni. Dugovics ezen tettéért kiérdemelte, hogy hős legyen.
A törökök szerint az ismeretlen török a hős, aki magával rántott egy névtelen magyart miközben megpróbálta kitűzni a lófarkas zászlót...