Gondolatok a könnytárból

151 éve (1858) írta Széchenyi egyik legnagyobb hatású döblingi levelét.
Ferenc József magyarellenes, germanizáló politikája jegyében 1858. március 3-n a Magyar Tudományos Akadémia alapszabályát módosították, és kihagyták az alapdokumentumból, hogy az MTA a tudományt magyar nyelven tartozik művelni.
Az Akadémia alapítására elsőként támogatást felajánló Széchenyi István, akit a szabadságharc óta Döblingben ápoltak, s akinek megbomlott idegrendszere némileg javulni kezdett, hallván a hírt, tollat ragadott, s tiltakozott az új alapszabály ellen. Széchenyi kérte levele nyilvános felolvasását, amire ugyan nem került sor, de a levél kézirat formájában országszerte terjedt, s nagy hatása volt a nemzeti ellenállásra.
Széchenyi levele apró tett volt a magyar ellenállás felé, de jeladásnak számított a passzív rezisztenciába visszahúzódó politikai elitnek. Nem sokkal ezután az uralkodó is kénytelen volt belátni a germanizálás eredménytelenségét, és a rendszer enyhülése után létrejött a kiegyezés, amely után a Magyar Tudományos Akadémia is visszanyerte rangját, és sokat tett a hazai tudomány és kultúra fejlesztéséért.

237 éve (1772) csatolták vissza hazánkhoz az elzálogosított városokat.
Ezen a napon csatolták vissza hivatalosan is Magyarországhoz az 1412-ben Zsigmond király által Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi községet, miután Lengyelország első felosztása megtörtént. A Lubló székhelyű terület többnyire (1470-ben Szapolyai Imre foglalta el) lengyel közigazgatás alatt állt egészen 1769-ig, amikor is a kaotikus lengyel helyzetet kihasználva a Habsburg csapatok de facto visszaszerezték.

63 éve (1946) végezték ki Szombathelyi Ferencet.
Knausz György néven Győrben született 1887. május 17-n. A hadapródiskola és tiszti tanfolyam után a bécsi Hadiakadémián végzett. Vezérkari tisztként harcolta végig az I. világháborút, majd a Vörös Hadsereg(!) hírszerző és kémelhárító csoportjának tagja volt. 1926-31 között hadtörténelmet és harcászatot tanított a Hadiakadémián, ezután a szombathelyi vegyesdandár vezérkari főnöke lett. 1941-ben a Szovjetunió ellen vonuló Kárpát-csoport parancsnokává nevezték ki. 1941 szeptemberétől 1944 márciusáig vezérezredesi rangban a Honvéd vezérkar főnöke volt. E posztra Horthy Istvánnal való kapcsolata révén került.
A háború kimenetelére vonatkozó elképzelései sokban egyeztek Kállai Miklós kormányfőével, ő is kereste a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal. 1942-ben a doni hadsereg ellátása ügyében többször utasította vissza Jány Gusztáv, a hadsereg parancsnokának igényeit fegyverre, felszerelésre. Az orosz áttörés előtt így toldotta meg Hitler hadparancsát: "ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlenül tartani kell. Visszamenni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van" - a veszteségekben ezért neki is komoly szerepe volt. Németellenességét sokszor németbarát szólamokkal próbálta leplezni, s csak ritkán és kevés eréllyel szállt velük szembe. Az újvidéki vérengzések felelőseit sokáig mentegette, s csak két év múlva, 1944 elején rendelt el vizsgálatot. 1944 márciusában, az ország német megszállása előtt, részt vett a klessheimi tárgyalásokon, s felmérve a magyar honvédség csekély erejét, s az ellenállás hiábavaló voltát, a megszállás elfogadását javasolta Horthy kormányzónak. Ennek ellenére 1944. április 19-n, német nyomásra felmentették vezérkari főnöki megbízatásából. 1944. október 11-12-n hadbírósági tárgyalást folytattak ellene valamint Újszászy István vezérőrnagy és Kádár Gyula ezredes ellen is a nyugati szövetségesek irányába tett lépéseik miatt. Ekkor felmentették, de a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták és Sopronkőhidán, majd Németországban tartották őket fogva.
A háború után, 1946-ban a népbíróság 10 évi fegyházra ítélte, népellenes és hivatali hatalommal való visszaélés bűntettének elkövetése miatt, de a háborús bűntettek vádja alól felmentette. Másodfokon bűnösnek találták háborús bűntett elkövetésében is, így az ítéletet életfogytiglanra változtatták. Háborús bűntettként értékelték a vezérkari főnök bírósága felállításában vitt szerepét, a délvidéki vérengzéssel kapcsolatos magatartását, a Keitellel folytatott tárgyalást, a 2. magyar hadsereg tragédiáját, az 1944. március 19-i német megszállást s a munkaszolgálatosok sérelmére elkövetett cselekményeket. Ezután, szovjet nyomásra és vélhetően Rákosi személyes intézkedése nyomán - az újvidéki bűnösökkel, Feketehalmy-Czeydnerrel, Grassyval és Zöldivel együtt - kiadták a jugoszláv hatóságoknak. Itt megkínozták, majd Újvidéken kivégezték.
A Legfelsőbb Bíróság 1994-ben felmentette az ellene emelt vádak alól, megállapítva: a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el. A Ludovikától Sopronkőhidáig című művében ezt írta róla Kádár Gyula: "Felelős és vétkes volt, de felelősségre vonni nem szadista gyilkosokkal együtt kellett volna."

1777 augusztusában lépett életbe a Ratio Educationis, amely rendeletileg egységesen szabályozta a magyar közoktatást. Ürményi József kancellár vezetésével  így modernizálták (porosz mintára) a közoktatást, egyben kivették azt a katolikus egyház felügyeletéből. Tankötelezettséget írtak elő a 6-12 éveseknek és növelték az iskolák, tanárok számát.
Az 1777-es Ratio Educationist azonban sokan kritizálták, így 1801-ben összeült egy új bizottság, melynek feladata volt egy alaposabb oktatásügyi törvény kidolgozása. Az új törvény kidolgozása öt évet vett igénybe, majd miután a király aláírásával szentesítette, 1806. november 4-n közzé is tették azt (a protestáns tanügyi önállóság miatt csak a katolikus iskolák számára kötelező érvénnyel).
A tankötelezettség érvényben maradt, ám részben megváltoztak a tanított tárgyak. A német helyett a magyar nyelv lett a kötelező (a latin mellett) és a történelem is fontosabb szerepet kapott. A rendelet talán legfontosabb eleme, hogy lefektették a polgári iskolák alapjait, továbbá nemzetiségi és vallási türelmet hirdettek az oktatásban.

98 éve (1911) zárult végleg a marokkói válság.
1905-ben II. Vilmos császár felszólalt (Tangerben) a franciák újabb gyarmatszerzése ellen és Marokkót független országnak nevezte. A francia diplomácia hevesen tiltakozott, hogy a németek beleavatkoznak ügyeikbe. Németország azonban már elkésett, az antantot egy évvel korábban megkötötték, így Angliától nem remélhetett támogatást. Az első marokkói válság így nem fajult el, 1906. április 7-n megegyeztek az algecirasi kongresszuson, hogy Marokkóban egyenlő kereskedelmi jogokat kapnak a nagyhatalmak, ám mivel "továbbra is nagy belső nyugtalanság van" Franciaország (és Spanyolország) irányítja a belső rend fenntartását.
Marokkóban valóban nyugtalanság volt, a franciák által irányított szultán ellen a nép zöme fellázadt. Az elhúzódó rendtartás végül minden korábbinál nagyobb felkelésbe csapott át, amit 1911 nyarán vert le a francia hadsereg, amely egyben megszállta a fontos városokat is. A Német Birodalom ekkor veszélyeztetve látta gazdasági érdekeit, és Agadirba küldte a Panther cirkálóját. Ezzel kezdődött a 2. válság.
Az erődemonstráció újra tárgyalóasztalhoz ültette a feleket. Németország végleg elismerte a marokkói francia fennhatóságot (a spanyolok tiltakoztak egyedül, de hiába), ennek fejében Francia-Kongó területének egy részét átadták a németeknek. Emellett Tanger különleges státust kapott, tulajdonképpen szabad kikötő lett.
A diplomácia ismét győzött, a világháború kitörésére még várni kellett...

243 éve (1766) született Radetzky marsall.
Johann Joseph Wenzel Anton Franz Karl Radetzky Trebnitz-ben látta meg a napvilágot egy cseh nemesi családban. A Theresianumban tanult, s már a török háborúkban is részt vett. Oly vitézül harcolt, hogy 33 évesen ezredessé nevezték ki. Ezután gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán, hiszen sorra szerezte a sebesüléseket és kitüntetéseket. Miután a napoleoni háborúkban oly sokszor igazolódott, hogy jogos kritikával illette feljebbvalóit, 1813-ban bekerült a haditanácsba is, és jelentős része volt a hadügyi reformokban. 1815-től a felső-rajnai hadsereg táborkari főnökeként szolgált, majd lovas hadosztályparancsnok volt Sopronban és Budán. 1836-ban lett tábornagy, s az Itáliában állomásozó osztrák csapatok parancsnoka volt. Az 1848-as fölkelés is Itáliában érte, csapataival júliusban teljesen szétverte a piemonti sereget, majd bevonult Milánóba. 1849-ben döntő győzelmet aratott a szárdok felett, és behódolásra kényszerítette Velencét is. Ezután a II. hadtest főparancsnoka és a lombard-velencei királyság főkormányzója volt. 1857-ben - 72 évi szolgálat után - vonult nyugalomba. Magyarországon forradalomellenessége miatt nem kedvelték, ám hazájában roppant népszerű (volt), sok művésznek adott témát, köztük a legismertebb id. Johann Strauss , aki máig népszerű indulót komponált nevére. Számos emléktáblát avattak tiszteletére, Bécsben nagyszerű lovasszobrot állítottak neki, s minden létező kitüntetést megkapott. Milanóban hunyt el 1858. január 5-n.

92 éve (1917) a Balfour-nyilatkozat.
A cionista Lord Walter Rotschildnak adott nyilatkozatban szavatolta Arthur James Balfour, a brit külügyminiszter, hogy egy nemzeti hazát (National Home) hoznak létre a zsidó nép számára Palesztinában - a nem-zsidó lakosság tiszteletben tartásával. A cionisták első kongresszusuk (1897 augusztusa) óta követeltek a zsidók számára egy "közjogilag biztosított hazát Palesztinában".
Mint ismert, a nyilatkozat csak arra volt jó, hogy zsidók ezreit bírják harcra az antant oldalán - sikerrel. A háború végén, mikor az ígéretet kellett volna teljesíteni, akkor a brit annak szöges ellenkezőjét tették, mivel csak az araboknak biztosítottak (több) nemzeti hazát, míg a zsidók bevándorlását erősen korlátozták, még a hitleri zsidótlanítás idején is.

53 éve (szinte) vértelenül győzött a forradalom (mint 1848-ban).
"Magyarország népe! A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve, kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép a függetlenség és egyenjogúság alapján az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével [...] A forradalmi harc, melyet a magyar múlt és a jelen hősei vívtak, végre győzelemre vitte a szabadság, a függetlenség ügyét. Ez a hősi küzdelem tette lehetővé, hogy népünk államközi kapcsolataiban érvényesítse alapvető nemzeti érdekét, a semlegességét. Felhívással fordulunk szomszédainkhoz, a közeli és távoli országokhoz, hogy tartsák tiszteletben népünk megmásíthatatlan elhatározását. Most valóban igaz az a szó, hogy népünk olyan egységes ebben az elhatározásában, mint történelme során még soha. Magyarország dolgozó milliói! Védjétek és erősítsétek forradalmi elszántsággal, önfeláldozó munkával, a rend megszilárdításával hazánkat, a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot!"

492 éve (1517) hirdette ki Luther 95 pontját.
Martin Luther Ágoston-rendi szerzetes, a szász választófejedelemség wittenbergi egyetemének bibliamagyarázó professzora 95 tételben foglalta össze nézetét a római katolikus egyházzal szemben "A búcsú erejének magyarázatához" címmel. Ebben elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket. Luther felháborodásának az a tény volt a közvetlen kiváltó oka, hogy megtudta, a búcsúból befolyó pénzek a Fugger-bankháznál felgyülemlett adósságok törlesztésére gyűltek.
Legfontosabb tézisei:
1. "Amikor a mi Urunk és Mesterünk azt mondta: Térjetek meg!, azt akarta, hogy a hívek egész élete megtérés legyen."
36. "Minden igaz, bűnbánó keresztény elnyeri a büntetéstől és a bűntől való teljes feloldozást, s ez őt a bűnbocsátó-cédulák nélkül is megilleti."
37. "Minden igaz keresztény - akár él, akár már halott - részese a Krisztus és az egyház minden lelki javának, melyeket Isten ugyancsak bűnbocsátó-cédulák nélkül adott."
43. "Fel kell világosítani a keresztyéneket, hogy jobb dolgot művel az, aki a szegénynek alamizsnát ad vagy a nyomorgót segíti, mint az, aki búcsút vásárol."
44. "Ugyanis a szeretet gyakorlása által növekszik a szeretet, s az ember jobbá lesz; míg a búcsú csak a büntetés alól menti fel, s nem teszi jobbá az embert."
50. "Fel kell világosítani a keresztyéneket, hogy ha a pápának tudomása volna a búcsúhirdetők zsarolásairól, akkor inkább porig égetné a Szent Péter-székesegyházat, mintsem, hogy az ő juhainak bőréből, húsából és csontjából építesse fel azt."
82. "Például: ha a pápa a székesegyház felépítéséhez szükséges nyomorult pénzért - ami gyenge indoklás - számtalan lelket vált ki a tisztítótűzből, akkor miért nem üríti ki a tisztítótüzet a szentséges szeretetre a lelkek iszonyú gyötrődésére való tekintettel - ami pedig mindennél igazságosabb indok lenne?!"
91. "Ha tehát a bűnbocsánatot a pápa elgondolása és szándéka szerint hirdetnék, akkor ezen kérdésekre könnyen lehetne megfelelni; vagy talán fel sem merültek volna ezek." - 92. "Tűnjetek hát el azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: Béke, és nincs béke."
93. "De üdv azoknak a prófétáknak, akik azt mondják Krisztus népének: kereszt, kereszt, még ha nincs is kereszt."
94. "Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy a Krisztust poklon át is követni igyekezzenek."
95. "S így inkább sok szenvedés árán jussanak a mennybe, mint, hogy magukat, a békével áltatva, elbízzák."

91 éve (1918) robbant ki az őszirózsás forradalom.
Az első világháború alatt már komoly belső gondokkal küzdött az Osztrák-Magyar Monarchia és ezt a katonai-gazdasági összeomlás feltartóztathatatlanul a felszínre hozta. Az elége­det­lenkedő katonák és civilek utcai tüntetésekkel, felvonulásokkal és sztráj­kok­kal kezdődő felkelése a nagyvárosokban 1918. ok­tóber 28-31. között tört ki. A forradalmat október 30-tól számítjuk (ekkor állt át a fővárosi rendőrség, ami miatt a lázadást hivatalosan is forradalomként kezelte az uralkodó). A katonaság királyhű része a tömegbe lőtt, de csak elszórtan. A hadsereg zöme a lázadást vezette, és elfoglalták a stratégiai pontokat, kisebb összetűzések után. A forradalom nevét onnan kapta, hogy a letépett katonai (k.u.k.) sapkarózsák helyére őszirózsát tűztek.
A forradalom közvetlen előzménye a Magyar Nem­zeti Tanács megalakulása október 23-n éjszaka. A Károlyi Mihály elnökleté­vel létrejött testület 12 pontos kiáltványa követelte a háború azonnali befe­je­zését, az ország teljes függetlenségének megteremtését, mélyreható demok­ratikus reformok bevezetését, valamint a nemzetiségekkel való megbékélést az ország területi integritásának sérelme nélkül. A tüntetők azonosultak a Nemzeti Tanács céljaival, és Károlyi miniszterelnökké történő kinevezését követelték. Az uralkodó ennek október 31-én tett eleget. Károlyi a Nemzeti Ta­nács három pártjának (Függetlenségi és 48-as Párt, Polgári Radikális Párt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt) képviselőiből alakította meg kor­má­nyát. Egyébként ezen a napon lőtték le egyik korábbi elődjét, Tisza Istvánt.

48 éve (1961) rakták ki Sztálint Lenin mellől a mauzóleumból.
Az SzKP kongresszus döntése értelmében Sztálin testét el kell temetni, ehhez pedig el kell távolítani a mauzóleumból Lenin mellől. Nem sokkal később a Kremlben eltemették meglehetősen egyszerű körülmények között.

53 éve (1956) robbant ki a szuezi háború.
A Nasszer vezette Egyiptom 1956 nyarán államosította az angol-francia érdekeltségű Szuezi-csatornát, továbbá elzárta az Akabai-öböl bejáratát elvágva ezzel Izrael tengeri kijáratát. Az érintett országok miután diplomáciai úton kudarcot vallottak, a fegyveres megoldás mellett folytattak titkos tárgyalásokat.
Ennek megfelelően Anglia ultimátumot küldött a csatorna-övezet kiürítésére, majd Izrael a blokád miatt megelőző háborút indított Egyiptom ellen. A sikeres izraeli előrenyomulást követően a két NATO tagállam békéltetésre és a visszautasított ultimátumra hivatkozva október 31-től megszállta a Szuezi-csatornát. Ezt mind a választások előtt álló Egyesült Államok, mind a magyarországi forradalommal elfoglalt Szovjetunió elítélte az ENSZ-közgyűlésén. Az ENSZ november 6-i tűzszüneti felhívására a francia és brit csapatok 7-én befejezték az intervenciót. Decemberben az angol-francia, majd 1957 márciusában az izraeli csapatok is kiürítették az általuk megszállt egyiptomi területeket. A válságot követően a Szuezi-csatorna végleg az arab ország fennhatósága alatt maradt.

123 éves (1886) a New York-i Szabadságszobor és 373 (1636) a Harvard.
A világ egyik leghíresebb szobra a francia nép ajándéka az Egyesült Államoknak, amelyet Stephen Grover Cleveland elnök leplezett le ezen a napon. A szobor, amely egy elzászi szobrász, Frédéric Auguste Bartholdi alkotása, az amerikai eszmények szimbólumává vált, mindenekelőtt a New Yorkba hajóval érkező bevándorlók számára.

Ez a nap egyben a Harvard alapításának 372. évfordulója is. John Harvard amerikai lelkész a Massachusetts állambeli Cambridge-ben ezen a napon adta át adományát, amelyből megalapították az intézményt, amelyet később róla nevezték el (eredetileg New College volt). A Harvard magát az alapítást szeptember 18-ra datálja (korábban még szeptember 8-t állapítottak meg), de ez csak egy elvi aktus volt, semmit sem ért volna Harvard adománya nélkül.
Bárhogyis, a Harvard egyetem Észak-Amerika legrégibb felsőoktatási intézménye, bár csak 1780-tól egyetem. Mintegy 8 millió kötetet felölelő könyvtára az egyik legnagyobb a világon.

102 éve (1907) történt a csernovai vérengzés.
Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb problémája megalakulásától kezdve a nemzetiségi kérdés volt. Fokozatosan radikalizálódott az ezen igényt leginkább megtestesítő Szerb Nemzeti Párt, Román Nemzeti Párt és Szlovák Nemzeti Párt, akik egyre határozottabban követelték egyre komolyabb követeléseiket.
A magyar kormány reakcióként mind több pert indított nemzetiségi politikusok ellen, majd 1907 nyarán megalkotta a Lex Apponyit. Ám a legismertebb, leghirhedtebb ellenlépésre a Felvidéken, 1907 őszén került sor.
Andrej Hlinka szlovák papot magyarellenes izgatás vádjával kétévi államfogházra ítélték. Hlinka azonban 1907. október 27-n, még közvetlenül a börtönbe vonulása előtt szülőfalujának, Csernovának templomát fel akarta szentelni. A hatóságok ezt nem engedélyeztek számára. Amikor a falu lakói meglátták, hogy nem Hlinka érkezett az avatásra, lázadozni kezdtek. A kivezényelt csendőrök belelőttek a tömegbe, melynek következtében 15 tót meghalt és sokan megsebesültek. A hatóságok zendülés vádjával 59 embert zártak börtönbe.
A csernovai vérengzés néven elhíresült eset komoly nemzetközi visszhangot váltott ki. Az eset tovább rontotta a Monarchia külföldi megítélését, a magyarság nemzetközi presztizsét.

456 éve (1553) végezték ki Miguel Servetot.
A legradikálisabb protestánsok, az antitrinitáriusok, azaz a Szentháromság-tagadók vonalának megalapozója a spanyol származású Szervét Mihály volt. 1511-ben született Tudelában, majd Villaneuban nőtt fel. Szülei papnak szánták, ám orvosként végzett az egyetemen, ahol jogot is tanult. Itt, a lutheri tanok hatására új vallási nézete alakult ki, ami miatt a zaragozai inkvizíció üldözte, azonban Szervét időben Párizsba menekült, ahol még nevet is változtatott. Ekkor vette fel születési helyére utalva a Michel de Villeneuve nevet.
Hite nem sok követőre talált, hiszen a Szentháromság tagadásával a kereszténység alapját tagadta, ami nélkül az egész összeomlik (ezért lett ez erdélyi unitáriusok egy része szombatos, majd izraelita), másrészt minden világi hatalmat is érvénytelennek tartott, ami miatt egyetlen fejedelem vagy más hatalmasság sem tűrte meg.
1553 augusztusában Genfbe ment, hogy a híres Kálvin tanításait meghallgassa. A prédikáción azonban néhány hallgató felismerte. Kálvin (aki joggal tartott tőle) a genfi polgármesternél elérte, hogy börtönbe vessék és bíróság elé állítsák Szervétet. Két hónapi tárgyalást követően a genfi tanács máglyahalálra ítélte a spanyol orvost.
1553. október 27-n az eretneknek nyilvánított Szervét Mihályt Genfben egy cölöphöz kötözték, és teológiai témájú műveivel együtt máglyán megégették.

1945-ben Kína alapító tagja volt az ENSZ-nek, de megalakulását követően (1949.10.1.) a Kínai Népköztársaság nem foglalhatta el helyét a szervezetben, mert a nyugati hatalmak csak a Tajvanra szorult Csang Kaj-sek-féle Kínai Köztársaságot ismerték el a kínai nép törvényes képviselőjének. Több mint 20 éven át tartó diplomáciai küzdelmek eredményeként az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszaka, 1971. október 26-n 76 szavazattal 35 ellenében és 17 tartózkodással jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely előírta a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállítását és a Kínai Köztársaság (Tajvan) kizárását a világszervezetből.

413 éve (1596) zajlott a mezőkeresztesi csata.
Bár az Oszmán Birodalom ellen vívott 15 éves háború (1591–1606) menetére nem volt döntő hatással a Mezőkeresztesnél lezajlott csata, mégis egyfajta jelképpé vált. A harcmezőn három állam egy-egy meghatározó személyisége is jelen volt; a Magyar Királyságot és a Német-római Birodalmat Habsburg Miksa főherceg, az Erdélyi Fejedelemséget Báthory Zsigmond fejedelem, az Oszmán Birodalmat pedig III. Mehmed szultán (ld. kép) képviselte. Az oszmán hadaknak olyan terepen kellett harcba bocsátkozniuk, ahol erős lovasságuk és jelentős létszámfölényük nem érvényesülhetett. Helyzetüket tovább súlyosbította, hogy a felvonulás, illetve a táborverés szervezettsége egyaránt csapnivaló volt, így a csata napján kimerült gyalogosok és lovasság nézett farkasszemet az ellenféllel. Ám a szövetségesek Mezőkeresztesnél nyújtott katonai teljesítménye hiába volt briliáns bizonyos elemeiben (pl. kiválóan alkalmazták legfőbb erősségüket, a hatalmas tűzerőt), egy súlyos katonai hiba miatt az összecsapás végén mégis a törökök kezén maradt a harcmező.
A szultán az 1596-os hadjárata során hatalmas erőkkel érkezett Magyarország területére. Szeptember 21-n Eger várát vette ostrom alá, s bár a felmentő sereg példás gyorsasággal útnak indult, az állandó esőzések miatt felázott utakon nem értek időben céljukhoz; öt nappal korábban az erőd védői megadták magukat. A szövetségesek vezetői a Sajóvámoson megtartott haditanácskozáson ekkor úgy döntöttek, hogy a stratégiai jelentőségű Mezőkereszteshez vonulnak. Ezen a településen haladt keresztül az egyetlen olyan út, amelyen egy nagyobb méretű hadsereg is felvonulhatott a királyi Magyarország belseje felé.
Az előcsatározások már október 22-n megkezdődtek, de a döntő összecsapásra négy nappal később került sor. Ekkor az elmocsarasodott Keresztesi-patak egyik gázlóján (melyet a szövetségesek szándékosan engedtek át ellenfelüknek) az oszmánok megkezdték az átkelést. A mezőn azonban a keresztények úgy foglaltak állást, hogy a szultán ne legyen képes teljes seregével felvonulni; annak így csak töredéke kerülhetett át a patak keleti oldalára, míg tekintélyesebb része a túlparton, a főhadiszállás közelében maradt. A csatamezőn tehát nem érvényesült a török létszámbeli fölénye. A támadást késő délelőtt a keresztény had első vonalának közepén elhelyezett lovasság indította meg, és egyetlen rohammal komoly csapást mért az oszmánokra. Kisvártatva az egész szövetséges sereg előrelendült, és az ellenséget kiszorította a keresztesi mezőről.
A vízparton azonban az erdélyiek, illetve a német gyalogság rohamait is sikerrel verték vissza a törökök. Végül a keresztények tűzfegyvereik hatékony alkalmazásával megfutamították ellenfelüket, sőt birtokba vették a szultán ágyúit is. A csata tehát már eldőlni látszott, amikor váratlan fordulat következett be. A szövetséges katonák a török táborba érve a sátrak kifosztásába kezdtek. A zsákmányolás természetesen a gyalogság és lovasság harcrendjének teljes felbomlásával járt, a kibontakozó közelharcban pedig az ellenfél létszámfölénye nagyon sokat számított. A törökök ellentámadást indítottak, ami szervezetlensége ellenére annyira megdöbbentette a biztos győzelem tudatában garázdálkodó katonákat, hogy pánikszerű menekülésbe kezdtek. Ezt látva a keresztény lovasság is megfordult és futásnak eredt, cserbenhagyva a gyalogosokat, egyúttal szétzilálva a még rendben álló második vonal zárt tömegeit. Végül az egész szövetséges seregben kitört a pánik és mindenki egyszerre futamodott meg.
A katonák túlnyomó többségének ugyanakkor fogalma sem volt arról, hogy miért vagy mi elől kell futni. A tömegben semmit nem láttak, de a bizonytalanság, a megfoghatatlan fenyegetés sokkal rémisztőbb volt, mint a fegyveres harc, így a pánik gyorsan elsöpörte az aprólékosan kialakított hadrendet. Miksa főherceg lovasaival megpróbált úrrá lenni a káoszon, és segíteni a harcmezőn védtelenül hagyott gyalogságnak, de a menekülő tömeg elsodorta mellőle embereit. A szövetséges sereg jelentős része – az ágyúkat, illetve egyéb hadifelszerelést hátrahagyva – a környező hegyekbe menekült. Eközben az oszmán törökök – a menthetetlenül széthullott sereg üldözése helyett – az egész éjjelt lázas pakolással töltötték, ami arra utal, hogy éppúgy nem voltak tisztában a kialakult helyzettel, mint ellenfelük.

593 éve (1415) történt az azincourt-i csata.
Az angol V. Henrik dédapjának, III. Edwardnak a francia trón iránt támasztott igényét használta fel indokul arra, hogy a háborút felújítsa Franciaország ellen, amelyet a belső zavargások meggyengítettek. Szövetkezett Burgundiával, melynek hercege, Rettenthetetlen János elismerte őt francia királynak.
V. Henrik zsoldosaival átkelt a Csatornán, majd elfoglalta Harfleur várát, majd a (főleg vérhas miatt) megfogyatkozott seregével Calais felé vonult, hogy ott teleljen. A franciák azonban jelentős sereggel elvágták útját és csatára kényszerítették. Charles d'Albert, a francia hadvezér úgy vélte 22 ezer lovagja (akiket 3000 számszeríjász erősített) elsöpri az angolokat (akik ekkor már csak kb. 5700-n maradtak). Azonban a kiforrott angol taktika legyőzte a hatalmas túlerőt. A mintegy 5000 angol íjászt karók és gyalogos lovagok (750) védték, miközben a támadókat egyszerűen lelőtték.
Ekkor egy kis seregrész megkerülte a csatateret, és az angolok hátába kerülve azok táborát kezdte fosztogatni. Néhányan meglátták őket és értesítették Henriket, hogy hátukban is franciák vannak. Henrik ekkor kiadta a parancsot, hogy a foglyokkal végezzenek, nehogy a közelgő támadás után kiszabadítsák őket. Hamarosan azonban kiderült, hogy a megjelent francia sereg igen kicsi, az angol lovagok hamar elkergették őket, így a foglyok leölése is abbamaradt. Így vált a franciák egyetlen apró sikere hatalmas kudarccá.
A csatában Franciaország nemességének fele meghalt (zömük a fogságba esés után), köztük 3 herceg, 90 főnemes és 1560 lovag, mindössze 200 lovag esett fogságba. Az angolok alig 400 embert vesztettek.

73 éve (1936) kötötték meg a Berlin-Róma tengelyt.
Berlinben Konstantin von Neurath német és Galeazzo Ciano gróf, olasz külügyminiszter írta alá a német-olasz megállapodást. Magát a tengely kifejezést Mussolini a milánói Dóm téren mondott beszédében használta először, 1936. november 1-n. Az ötpontos jegyzőkönyvben Németország hivatalosan elismerte Abesszínia Olaszország részéről történt elfoglalását és az etiópiai olasz császárságot, Olaszország rögzítette Ausztriával kapcsolatos érdektelenségét, megállapodtak a londoni Benemavatkozási Bizottságban követendő közös német-olasz irányvonalban, megerősítették a Franco-kormány elismerésére vonatkozó előzetes megállapodásukat és a neki küldendő katonai támogatást, végül megegyeztek Olaszország és Németország gazdasági érdekszférájának elhatárolásában a Duna-medencében és a Balkánon. Az együttműködéshez 1940. szeptember 27-n Japán is csatlakozott, s megszületett a háromhatalmi egyezmény.

64 éve (1945) végezték ki Vidkun Quislinget.
A tekintélyes telemarki Quisling családból származó Vidkun nagyívű karriert futott be. Először elvégezte a Katonai Akadémiát, majd az 1920-as években politizálásra adta a fejét. Miután a Szovjetunióban letelt a nagyköveti megbízatása, a norvég kormányban hadügyminiszteri kinevezést kapott. A hitleri ideológia alapjaival teljes mértékben azonosulni tudó Quisling 1933-ban alapította meg a Nemzeti Unió (Nasjonal Samling) elnevezésű norvég fasiszta pártot. A jobboldali párt a választásokon azonban csak szerény eredményeket tudott elérni.
Amikor 1940 májusában a német csapatok elfoglalták Norvégiát és VII. Haakon királlyal együtt a kormány is menekülésre kényszerült, a norvég náci párt tagjai előtt megnyílt a hatalomátvétel lehetősége. A németekkel elsőként kollaboráló Quislinget 1942-ben nevezték ki norvég miniszterelnökké, mely posztot három éven keresztül mondhatta magáénak. Ránki György történész szavait idézve: „Quisling neve a náci kollaboránsok fogalmi kifejezőjévé változott”.
Quisling uralma a hitleri Németország bukásával szertefoszlott. 1945. május 9-n megfosztották minden posztjától és házi őrizetben tartották fogva, hogy ott várja ítéletét. Vidkun Quislinget 1945. október 24-n az oslói népbíróság ítélete alapján az akershusi erődítményben agyonlőtték.
A Quisling-féle villa épülete egyébként napjainkban holocaust-központként fogadja az odalátogatókat.

80 éve (1929) történt a legnagyobb New York-i tőzsdekrach.
11 órakor példátlan méretű eladási láz tört ki, délre 13 millió részvénytől szabadultak meg tulajdonosaik. A betéttulajdonosok a bankok csődjétől félve, betéteiket tömegesen akarták kivenni a bankokból. Ennek következtében a bankok fizetésképtelenné váltak. Az Egyesült Államokban, 1931-ben 2290 bank jelentett csődöt. Ez megrázta Európát is, mivel legnagyobb hitelezője az Egyesült Államok volt. A beruházások elmaradása maga után vonta a termelés csökkentését (1932-re -40%!) és a nagy arányú munkanélküliséget.
Magyarországon a válság a bécsi Creditanstalt 1931. május 11-n bekövetkezett fizetésképtelenségének bejelentésétől vált súlyossá, amit a felmondható hitelek azonnali visszavonása követett. A Magyar Nemzeti Bank 1931. május 1. és július 13. között 200 millió pengő aranyat és devizát fizetett ki, ami meghaladta az április végi érc- és devizakészlet értékét. A pénzügyi összeomlás elkerülésére a kormány 1931. július 17-n bankzárlatot rendelt el, és ezzel egyidejűleg az állami intézkedések egész sorát léptették életbe (maximálták a kivehető betétösszegeket, bevezették a kötött devizagazdálkodást, befagyasztották a külföldre szóló fizetéseket stb.). Az ipari termelés a válság mélypontján 24%-kal maradt el a válság előttihez képest, és ez 200 ezres, több mint 30%-os munkanélküliséget eredményezett.

54 éve (1955) történt a népszavazás a Saar-vidék végső hovatartozásáról.
A terület a középkorban Lotharingiához, a Saarbrückeni Grófsághoz és a Zweibrückeni Fejedelemséghez tartozott. A 18. század végén a forradalmi Franciaország annektálta, majd 1818-ben a Rajnai tartomány részeként porosz fennhatóság alá került. Az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződésben 1920-tól 15 évre a Népszövetség igazgatása alá vonták, míg szénbányáit Franciaország aknázhatta ki. 1935-ben népszavazást tartottak, amelynek eredményeként a lakosság 90 százaléka a hitleri Németországhoz való tartozás mellett döntött. A II. világháború után (francia nyomásra) újra előkerült a gazdag terület hovatartozásának kérdése. 1945-ben természetesen a franciák szállták meg, ám nem annektálhatták azt, csupán a szénbányák kiaknázásának jogát kapták 50 évre.
A hidegháború elmélyülése miatt 1954-re autonóm terület lett önálló törvényhozással és állampolgársággal, de gazdaságilag és külpolitikailag is Franciaországhoz kapcsolódott. 1955. október 23-n azonban népszavazást tartottak, amelyen a lakosság 2/3-a elvetette az európaizálási gondolatot, miszerint a Saar-vidék (Nyugat-Berlinhez hasonlóan) önálló legyen (francia függés mellett). Így végül 1957-től az NSZK szövetségi tartománya lett; az utolsó francia gazdasági koncessziókat 1959-ben számolták fel.

20 éves (1989) a III. Magyar Köztársaság.
1989-ben ezen a napon Szűrös Mátyás, a magyar parlament elnöke a budapesti Parlament erkélyéről déli 12 órakor kikiáltotta a III. Magyar Köztársaságot. Az 1956-os forradalom évfordulóján tett szimbolikus lépés a radikális reformfolyamatok tetőpontját, egyúttal a magyarországi kommunista állam formális végét jelentette. Az ünnepségen ujjongó magyarok tízezrei vettek részt. A parlament néhány nappal korábban változtatta meg az alkotmányt, miszerint a korábbi Népköztársaságot a továbbiakban Magyar Köztársaságnak hívják. Ez a névváltozás szimbolizálja, hogy a keleti tömb egyik államából többpártrendszerű, piacgazdasági elveket valló parlamenti demokrácia alakult.

1268 éve (741) halt meg Martell Károly.
686-ban született Haristali Pipin, frank majordomus törvénytelen gyermekeként. Apja halála után börtönbe zárták, hogy megakadályozzák hatalmi igényét, ám apja hű emberei kiszabadították és 3 éves polgárháború végén majordomus-szá is emelték. A vetélytárs majordomus-király párost így elűzve IV. Clotaire-t választotta királynak 718-ban. Megyszilárdította hatalmát és gyorsan kiterjesztette megalapozva így a kor legnagyobb európai államát.
Ehhez azonban szükséges volt a muszlim fenyegetést végleg visszaverni. 721-ben már Toulouse mellett megverte őket, ám 732-ben a korábbinál is nagyobb sereggel érkeztek. Tours és Poitiers között került sor a döntő csatára a frankok és az arabok között, és Martell diadala végleg véget vetett az arabok nyugati előrenyomulásának.
737-ben utód nélkül meghalt IV. Theoderik Meroving-király, Martell Károly pedig nem törte magát, hogy trónörököst találjon. 4 évvel későbbi halála után idősebb fia, Pippin követte őt, aki úgy döntött, nem királyság az, amelynek nincs királya, márpedig erre saját magánál alkalmasabb jelöltet nem talált.

204 éve (1805) halt meg Lord Nelson.
1758. szeptember 29-n született Horatio Nelson Norfolk grófságban. Apja anglikán pap, anyja Walpole miniszterelnök unokahúga volt. Belépett a haditengerészetbe és rokoni kapcsolatai révén gyorsan, ám megérdemelten lépett előre a ranglétrán.
Az amerikai függetlenségi háborúban esett át a tűzkeresztségen, hírnevét a franciák elleni háborúkban szerezte. 1794-ben Korzikán vesztette el jobb szemét a harcban. 1797-ben egy lövedék miatt amputálni kellett jobb karját, így szolgálatképtelenné vált, ám Nelson nem vonult nyugállományba. Következő év nyarán Abukirnél megverte Napoleon flottáját, amivel megmentette Angliának Egyiptomot.
Hazatérve egy egykori prostituáltak vett maga mellé ill. fordítva. Nelson ugyanis feleségét elhagyva a Lord és Lady Hamiltonhoz költözött, akitől gyermeke is született, nem kis botrányt kavarva. Az Admiralitás részben emiatt ismét a tengerre vezényelte és megadta a 6. legmagasabb fokozatot, altengernaggyá nevezték ki (majd távollétében az 5.-t is megkapta).
Mivel Napoleont a szárazföldön nem tudták megállítani, legalább a tengert meg kellett tisztítani a franciáktól. Napoleon nem hagyta magát, és a spanyol flottával egyesülve kifutott Cadizból 33 egységnyi flottája, s Trafalgarnál megütközött a 27 brit hajóval.
A csatában, amely Nelson újabb taktikai diadala volt, a franciáknak és spanyoloknak összesen 2800, az angoloknak 429 halottjuk van. A brit flotta 20 hajót zsákmányol, ám az ütközet utáni esti vihar ezek legnagyobb részét megsemmisítette. Az összecsapásban azonban Nelson életét vesztette egy mesterlövész lövedékétől.
Nelson diadalának emlékét ma szobor és az egyik legismertebb tér őrzi Londonban.

149 éve (1860) alakult meg az utolsó önálló Habsburg alkotmány.
A külpolitikai kudarcok és a nem nyugvó osztrák és magyarországi ellenzék Ferenc Józsefet centralizációs politikájának feladására kényszerítette. A magyar konzervatívok és az osztrák kormány együttes és titkos egyeztetésének eredményeként az uralkodó Albrecht főherceg helyébe Magyarország élére Benedek táborszernagyot nevezte ki. A birodalmi tanácsot új tagokkal bővítették, így szerepet kaptak a magyar konzervatívok: gróf Apponyi György, gróf Szécsen Antal. A nagy tiktokban előkészített októberi diplomával a császár visszaállította Magyarországon az 1848. előtti külön magyar kormányszerveket, a Kancelláriát és a Helytartótanácsot, továbbá megígérte az országgyűlés összehívását. Az országgyűlés hatáskörét szűkre szabta, hiszen a pénzügyekkel valamint a katonaállítással kapcsolatos törvényhozási teendők a bécsi összbirodalmi tanács hatáskörében maradtak, míg a külügy és hadügy kérdéseibe még annak sem volt beleszólása. Az októberi diploma egy Ferenc Józsefre jellemző gesztus volt a megbékélés irányába, az uralkodó maga így jellemezte szándékát: "Valami parlamentáris életet fogunk kapni, de a hatalom az én kezemben marad." Az új rendszert tovább finomította az 1861. februári pátens. Ez az új, tehát a birodalom egyes tartományaiban elismert helyi országgyűlések fölé egy kétkamarás birodalmi gyűlés szervezetét állította. Ez már parlament volt, ha nem is az igazi. A birodalmi gyűlés 343 helyéből a magyaroknak 85, Erdélynek 26, a horvátoknak 9, a cseheknek 54 jutott. Ez volt a Habsburgok utolsó kísérlete arra, hogy összbirodalmi szinten kormányozzák a családhoz tartozó tartományokat és országokat. A vállalkozás mindenekelőtt a magyar politikai ellenzék határozottságán bukott meg, akik sem központi, sem félig formális parlamentbe nem akartak beleegyezni (utóbbiban egyetértésre leltek a többi ellenzékkel, így lehettek később sikeresek).

269 éve (1740) hunyt el III. (VI.) Károly.
Magyarországi uralkodását 1711-ben a Rákóczi-szabadságharc végét jelentő szatmári béke aláírásával kezdte, majd a törökök ellen hadakozott, és sikerült visszaszereznie a Temesközt és a Szerémséget. Fő célja az volt, hogy óriási birodalmát egységben megtartsa és biztosítsa a családja számára. Állandó hadsereget és Pozsonyban Helytartótanácsot állított fel. Terveit komolyan veszélyeztette, hogy 1716-ban meghalt egyetlen fia, így veszélybe került az örökösödés. Végül törvényt hozott a Habsburgok nőági örökösödésének biztosítására, ez volt a híres Pragmatica Sanctio. 1731-ben kiadta a szintén nevezetes Carolina Resolutiót, amelyben a protestánsok vallásgyakorlatát szabályozta. Nehéz természetű ember volt, mindamellett pártolta a művészeteket és a tudományokat, számos csodás épületet építtetett Bécsben, például a császári udvari könyvtárat. Ő volt a Habsburg-dinasztia utolsó egyenes ági férfisarja, halála után leánya, Mária Terézia követte a trónon.

196 éve (1813) ért véget a népek csatája.
Lipcsénél három napig tartó, elkeseredett és nagy veszteséggel járó harcban I. Napóleon francia császár alulmarad a szövetséges orosz, porosz és osztrák sereggel szemben. A világtörténelem addigi legnagyobb csatájában, több mint félmillió katona harcolt. A szövetségesek elsősorban számbeli fölényüknek köszönhették győzelmüket; a csata alatt még Napóleon szász és württembergi segédcsapatai is átálltak hozzájuk. A szövetségesek oldalán közel 330 000 katona harcolt, a franciákén mintegy 200 000. A szövetségesek 52 000, a franciák több mint 70 000 embert vesztettek. Kisebb serege ellenére Napóleon egy darabig győztesnek érezhette magát, ám mikor a szövetségesek számbeli fölénye érvényre jutott, kénytelen volt kitörni a körülzárt városból és - a poroszoktól és az oroszoktól üldözve - a Rajnáig visszavonulni. A "népek csatájá"-ban aratott szövetséges győzelemnek súlyos politikai következményei voltak: felbomlott az 1806 júniusában létrehozott Rajnai Szövetség, mely 16 fejedelmet tömörített francia protektorátus alatt, továbbá a Napóleon által létesített Wesztfáliai Királyság, Berg és Frankfurt Nagyhercegségek, Dánia és a Nápolyi Királyság pedig 1815 elején elszakadtak Franciaországtól.

495 éve (1514) szűnt meg a magyar szabad jobbágyság.
A magyar királyságon belül a jobbágy szabad (liber) státuszt élvezett. Az ország törvénye értelmében a szabad ember - ingóságaival együtt, a földbér és az aktuális egyéb tartozásai lefizetése után - oda költözött az ország területén, ahova akart. A jobbágy szabadon bérelhetett szőlőt vagy egyéb földeket a szomszédos földesúrtól, akinek nem tartozott szolgáltatással. Termékét piacra vihette és ennek hasznából természetesen saját javadalmait gyarapíthatta, esetleg újabb "vállalkozásokba" foghatott. Így a 15-16. század fordulóján, a magyarországi jobbágyságon belül kialakult egy bérlő és vagyonosodó réteg, amely különböző módon felemelkedhetett a nemesi családokhoz (ez a réteg pótolta az igen gyér polgárságot). Az 1514. évi országgyűlés - a Dózsa-féle parasztháború miatt - megszüntette ezt a rendszert (XIV. tc.). Az ország minden parasztját, kivéve azokat, akik a királyi városokban laktak, szabadságvesztéssel büntette, vagyis nem költözhettek szabadon. A jobbágy minden földjéért, melyet a nemes neki művelésre, birtoklásra átengedett, telkenként 52 nap robottal, 1 forint cenzussal, kilenceddel és pontosan meghatározható ajándékokkal (csirkével, disznóval, őzzel stb.) tartozott. Az intézkedés nem ment át a gyakorlatba rögtön. Nem lehetett érvényt szerezni a röghöz kötést célzó törvénynek sem - amelynek fenntartása elsősorban a kisebb birtokosok érdeke volt -, hiszen a nagybirtok továbbra is szívesen fogadott átköltözőket, s azokat meg is tudta védeni. Épen maradt a paraszti bérleti rendszer (főleg a szőlőművelésben), s a mezővárosok, ha lehet, még dinamikusabban fejlődtek 1514 után, mint azelőtt. Még jó két évszázadnak kellett eltelnie addig, amíg azok a stabil viszonyok kialakultak, amelyek 1848 áprilisáig, majd azután a Habsburgok jobbágypátenséig alapvetően meghatározták az agrártermelést és ennek jogi, emberi feltételeit.
A címbeli kifejezést (második szolgaság) Engels vezette be az Elbán túli területek jobbágyságára.

495 éve (1514) készült el a Tripartitium.
A magyar joggyakorlat közel félezer esztendőn keresztül a közemlékezeten alapult. Természetesen léteztek írott jogforrások (így pl. az uralkodó és nemes alattvalói viszonyát körülíró Aranybulla, bizonyos idő múltán feledésre ítélt országgyűlési határozatok, s magánszemélyeknek, testületeknek és közösségeknek adott kiváltságlevelek). Szükség volt azonban a jogi normák és alkalmazásuk rendszerezésére és leírására. Egy ilyen munka létrehozásának igénye már Zsigmond uralkodása idején is felmerült, majd az 1498. évi diéta ismét elrendelte azt. Werbőczy - II. Ulászló megrendelésére írt - művében a használatban lévő magánjogot és perrendtartást összegezte. A Tripartitum, azaza a Hármaskönyv, az Aranybullára hivatkozva a nemesi kiváltságokat az alábbiakban foglalta össze: nemes törvényes ítélet nélkül nem fogható el; birtokaival és jövedelmeivel szabadon rendelkezik; adót nem fizet; harcolni köteles az ország védelmében; érdekei megsértése esetén az ellenállásra is jogot kap. Werbőczy - a nemesség rétegződését figyelmen kívül hagyva - egyenlő és teljesen azonos szabadságjogokkal ruházott fel minden nemest. A Tripartitumban fogalmazódott meg az ún. Szent Korona-tan elméleti alapja is: az országban nincs más hatalom, mint a nemesi, ami a szent Koronából árad a nemességre. A Szent Koronát viselő király így hatalmát a nemesek összességétől kapta. "Nincs tehát fejedelem, csak a nemességtől választott, és nincs nemes, csak a királytól nemesített." Noha a Hármaskönyv formálisan nem lett törvényes, 1517. évi bécsi kiadása nyomán felfogása évszázadokra meghatározóvá vált.